Századok – 1957

Krónika - Történettudományi kandidátusi disszertációk vitái (Gunst Péter; Ránki György; Szabolcs Ottó) 897

KRÓNIKA 907 „Az a tény, hogy a féljobbágyi munkaformák alkalmazása alacsony termelékenységre, alacsony hozamra vezetett — ami a válságidőszak alacsony terményárai mellett igen érzékenyen érintette a földbirtokosokat, távolról sem azonos azzal, mintha a féljobbágyi munkaformák alkalmazása magas termelési költségeket jelentett volna. Ellenkezőleg: a ledolgozási rendszer egyes formáinak, a részesművelésnek igénybevétele azt jelentette, hogy a földbirtokosnak itt nem voltak tőkés értelemben vett termelési költségei." Ezt a gondolatot tovább vive állapította meg, hogy a gentry gazdasági tönkremenetelének fő mozzanata nem a magas önköltség, hanem „úri módon" történő gazdálkodása, pazarló fogyasztása volt. Ugyancsak ehhez a problémakörhöz kapcsolódva kritizálta Pach Zsigmond Pál azt a módot, ahogyan a disszertáció a porosz úthoz kapcsolódó tőkés bérleti rendszert elemzi. Sándor Pál ugyanis a válságot a 70-es éveket megelőző fellendülés tárgyalása során azt a megállapítást teszi, hogy a tőkés gazdálkodás a mezőgazdaságban a haszonbérleti rendszerrel ós a ledolgozási rendszerrel fonódik egybe, holott ez a fogalmazás „. . . helytelen, mert nagyon különböző jelenségeket vesz egy kalap alá. Egészen más dolog a tőkés gazdálkodásnak a ledolgozási rendszerrel való összefonódása, mint a tőkés gazdálkodásnak a bérleti rendszerrel való összefonódása (utóbbi fogalmazás önmagában sem helyes). Az előbbi a tőkés rendszernek a robotrendszer maradványával való összekapcsolását, tehát két ellentétes típusú gazdasági rendszer összekapcsolódását jelenti ; az utóbbi nagyrészt a nagybirtokos saját tőkés gazdálkodásának a bérlő által megvalósított tőkés gazdálkodással való összekapcsolódását, tehát az azonos típusú gazdálkodás két formájának összekapcsolódását jelenti." Ez a pontatlanság pedig a forrásanyag megítélésében is hibához vezet, hiszen ezen az alapon mutatja ki a szerző többhelyütt a bérmunka csökkenését a nagybirtokon. A szerzővel ellentétben jutott Pach Zsigmond Pál arra az eredményre, hogy ,,. . . a századforduló körüli .Magyarország nemcsak a nagybirtok hazája volt; hanem egyre inkább a nagybérlet hazájává is vált, ha persze az utóbbi nem is önállóan fejlődött s nem is vitt vezetőszerepet a mezőgazdaságban — mint a klasszikus angol fejlődés menetben —, hanem beiktatódott a porosz utas fejlődésnek, a nagybirtok önkezelésű tőkés gazdálkodásának országosan uralkodó rendszerébe". Ugyanakkor kiemelte azt is, hogy a bérleti rendszer elterjedésének oka az volt, hogy — ellentétben a disszertáció megállapításával — ,,. . .az agrárválság idején a földbirtokos a bérbeadásnál éppen nem a földjáradék emelkedésére spekulál, hanem a földjáradék süllyedésétől akarja megóvni magát ; ezért köt hosszúlejárati bérleti szerződéseket". Mindezek a hibák, hangsúlyozta,Pach, onnan eredeztetnek, „hogy a szerző egybemossa a földjáradék alakulását a válság elölt ós a válság alatt; nem fordít elégséges figyelmet a válság egyik fő kérdésére : a földjáradék süllyedésének problémájára". Sándor Pál az opponensi véleményekre adott válaszában sok vonatkozásban magáévá tette Pach Zsigmond Pál megállapításait. A bérleti rendszer kérdésével kapcsolatban azonban azt emelte ki, hogy a problémának túlságos leegyszerűsítése lenne azt mondani, hogy a földbirtokos a földjáradék süllyedésétől akarta megóvni magát s ezért adta bérbe birtokát. „Pach elvtársnak akkor lenne teljes mórtékben igaza, ha a tulajdonos birtokos Magyarországon is egész birtokát adta volna bérbe a bérlőnek, lemondva ezzel egyrészt a vállalkozói nyereségről — amit a bérlőnek engedett volna át —, másrészt biztosítván magának a tőkés járadékot, mégpedig a szerződésben megállapított feltételek között. De Magyarországon a bérbeadásnak nem ez a formája volt a tipikus ; nálunk a földbirtoknak csak egy részét (központtól távolabb eső, rosszabb minőségű földrészek) adták bérbe a birtokosok. Ez a körülmény pedig — úgy gondolom — igen fontos az adott kérdés helyes megítéléséhez. Mégpedig azért, mert e körülményből nyilvánvaló : Magyarországon lényegében a földrészeiket bórbeadó földbirtokosok sem voltak egyszerű járadókólvezők, mivel volt önkezelósiikben megtartott uradalmuk is, melynek alapján profitot is, járadékot is biztosíthattak maguknak." Mármost hogy segít magán a válságba jutott birtokos? Többek között bérbeadással is. De nemcsak azért, hogy megóvja magát a földjáradék válság okozta süllyedésével szemben — mint Pach elvtárs állítja —, hanem azért is, sőt talán főleg azért, hogy lerázván magáról a kevésbé felszerelt, silányabb minőségű földrészek megműveltetósének anyagi gondjait , önkezelésben megtartott és általában túlsúlyban levő birtokrészei után kedvezőbb feltételek mellett biztosítsa a profitot ós a járadékot. Tudniillik a bérbeadás nemcsak a profit és a járadék megosztását jelenti földtulajdonos és földbérlő közt, hanem egyszersmind a tőkekoncentráció egy formáját is a birtokos számára, amellyel az kedvezőbb feltételeket teremt magának profitja és járadéka biztosítására. Végeredményben tehát a bérbeadás nemcsak passzív Védelmi rendszabály a földbirtokos részéről a földjáradék válságokozta süllyedésével szemben — mint Pach elvtárs állítja —, hanem még inkább aktív kilábolási törekvés — a tőke bizonyos koncentrációja útján — önkezelésű birtok-