Századok – 1957

Krónika - Történettudományi kandidátusi disszertációk vitái (Gunst Péter; Ránki György; Szabolcs Ottó) 897

K RÓXIKA. 905 forgalom, nőtt a termőterület. Ugyanekkor a mezőgazdaságot a viszonylagos elmaradottság, a termelés egyoldalúsága jellemezte. A disszertáció szerint a magyarországi gabonaválságban visszatükröződtek az ország tőkés fejlődésének sajátosságai. Mezőgazdaságunk félfeudális elmaradottsága sokoldalúan súlyosbította a válságot. A belső piac szélesedését korlátozó nagybirtok léte, az elmaradt technika, a munkaszervezetben meglevő feudális maradványok, lényegileg tehát a munka igen alacsony termelékenysége voltak azok a tényezők, melyek előidézték a magyar gabona növekvő versenyképtelenségét a nyugat-európai termény piacon. Ezt a helyzetet súlyosbította a 80-as években uralomra jutó protekcionista védővámrendszer, mely fokozott mértékben szorította ki a magyarországi gabonát a Monarchián kívüli nyugati, főleg pedig a német piacról. Növelte a terményórtékesítós nehézségeit a belső piac fejlődésének korlátozott volta, az egyoldalúan fejlődő ipari termelés és a gyorsan növekedő munkaerőkínálat közti nagy aránytalanság is. A válság hatására — szerző előadása szerint — rohamosan haladt előre a földbirtok koncentrációja ós főleg centralizációja ; különösen gyors volt a törpebirtokos réteg pusztulása. A törpebirtok rohamos hanyatlásával szemben az agrárproletáriátus, valamint kisebb mértékben a gazdagparasztság számbeli gyarapodása állott. A gentrybirtok süllyedése is ekkor öltött jelentékeny méreteket. A disszertáció részletesen tárgyalta a válságból való kilábolás tőkés módszereit, s megállapította, hogy az agrárválságból való) kilábolás egyfelől kiélezte a magyarországi kapitalista fejlődés régi problémáit (Ausztriától való függőség, feudális maradványok) és fokozta a nemzetiségi parasztság kizsákmányolását, másfelől és alapvetően éppen a dualista rendszer szolgáltatott kedvező feltételeket a nagybirtokos osztály számára a válságból való minél eredményesebb kiláboláshoz. A kérdés megoldását éppen ezért az osztrák nagyburzsoáziával szövetséges magyar nagybirtokos-osztály érdekei szabták meg. A magyar nagybirtokos osztálynak segítséget jelentettek az osztrák—magyar banktőke által nyújtott jelzálogkölcsönök. Ez számukra további beruházásokat, a technika — részleges — fejlesztését tette lehetővé. Bizonyos mértékig nőtt a termelékenység, előrehaladt a belterjes gazdálkodás fejlődése, de a hazai mezőgazdaság viszonylagos elmaradottságának teljes felszámolása a válságból való kilábolás nyomán sem következett be. A jelzálogrendszer válságperiódus alatti rohamos fejlődósének következtében — mint a disszertáció megállapította — lényegében szétvált az átlagprofit és a földjáradék, mely korábban a birtokosok kezében összpontosult, ami újabb nyereség forrása lehetett — és a legtöbb esetben volt is — a nagybirtok számára. A nagybirtokos ugyanis egyfelől a kölcsönökért fizetendő' kamatok formájában földjáradékot fizetett a bankoknak, másfelől viszont éppen ezen kölcsönök tették lehetővé számára — beruházások stb. révén — a hasznothajtó termelést ós ezáltal a válságból való mielőbbi kilábolást. A bérleti rendszer terjedésével pedig — mely ugyancsak jellemző mozzanata volt a válságszakasznak — szintén előrehaladt (ha fordított arányban is, mint a jelzálog esetében) a vállalkozói haszon és a földjáradék szétválasztása. Ennek előnyeit is kihasználták a nagybirtokosok : földjáradék biztosításával nem kecsegtető birtokaik egij részét bérbeadták, minek alapján fix járadékhoz juthattak, másfelől, ugyanakkor önkezelésű földeiken a tőkekoncentrációt is elősegítették. Fokozott jelentőségű volt a válságból való kilábolás szempontjából — szerző szerint — a közös vámterületen nyugvó osztrák terménypiac monopolista birtoklása. Bár az így kialakult helyzet újabb ellentétet vetett felszínre, miután a nagybirtok a 90-es évek közepétől kezdve nemcsak egyszerűen a „jövedelmező" termelésért, hanem a monopolárak kialakításáért is küzdött, s e téren összeütközésbe került az osztrák nagytőkével — ez lényegileg mégis az alapvető osztályszövetség, a közös vámterület fenntartásának szükségességét húzta alá. A válságból való kilábolás fő módszere azonban a kizsákmányolás fokozása volt. A félfeudális és az Ausztriától függő viszonyok között a kapitalista fejlődés kedvező feltételeket teremtett a magyar birtokososztály számára a mezőgazdasági munkások és kisparasztok fokozott kizsákmányolására. Az agrárproletariátus növekedése meggyorsult. A gépek fokozott alkalmazása is lehetőséget nyújtott a munka termelékenységének nevelésére s ezáltal a termelékenyebb munka elsajátítására. Így az agrárválság jelentősen kiélezte az osztályellentéteket a mezőgazdaságban. Éleződött, az ellentót a tőke és a munka között, de éleződött a nagybirtok ós a milliónyi paraszti parcellatulajdon ellentéte is. Ezek az ellentétek — állapította meg a disszertáció — az ún. „agrárszocialista mozgalmakban" jutottak politikai kifejeződésre. A disszertáció vitája során az abban résztvevők — több apróbb részletmegjegvzóst nem számítva — elsősorban három kérdés megvilágítására koncentrálták