Századok – 1957

Krónika - A magyar történészek ünnepi megemlékezései a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójáról - 886

894 KRÓNIKA Sándor Pál szerint a referátum túlbecsüli a meglevő feudális maradványokat Oroszországban a XX. század elején, különösen akkor, amikor a bérmunkával szemben a ledolgozást tekinti túlsúlyban levőnek. Leninnek egy -— a referátumban is felhasznált — statisztikai kimutatása az „Európai Oroszország egészét" teldntve, már a XIX. század végén is a bérmunka túlsúlyát mutatta ki. A feudális maradványok súlyosak voltak s a ledolgozás szélesen el volt még terjedve, de ez nem változtatott a bérmunka alapvető jellegén. A porosz és az amerikai típusú tendenciák küzdelme Magyarországon objektíve nem az ,,18ö7 évi osztrák—magyar kiegyezés"-sei — mint ahogy a referátumban elhangzott—, hanem már 1848-ban eldőlt. Sem 1848-ban, sem 1849—67 között nem volt ugyanis olyan osztály, amelyik megsemmisítette volna a nagybirtokrendszert, eltörölte volna a feudális maradványokat; s így szükségképpen csak a porosz út győzelmének voltak meg Magyarországon az objektív feltételei, még akkor is, ha az abszolutizmus korában a volt jobbágyok és a volt földesurak tovább folytatták egymás ellen a földért való küzdelmet. A megelőző gazdasági-társadalmi fejlődés meghatározta ugyan, hogy 1848-ban Magyarországon a feudalizmus felszámolása csak felülről történhet meg, de az még távolról sem volt eldöntve, hogy — a nagybirtokrendszert átmentve — milyen következetességgel számolják fel magát a feudalizmust. Ez a harc nem dőlt még el véglegesen a kiegyezésig. A továbbiakban a korreferens felvetette, hogy megfelelő és országos statisztikai kimutatások hiányában nem lehet biztonsággal a ledolgozás túlsúlyát megállapítani az abszolutizmuskori nagybirtokon. Sándor Pál inkább arra hajlik, hogy a nagybirtok jelentős részénél már ekkor is a tőkés rendszert tekintse alapvetőnek. Befejezésül ismertette azt a problémát — mellyel Pach Zsigmond Pál előadása nem foglalkozott —, hogy a hazai nagybirtokosok két különböző csoportba sorolhatók : a birtokaikat jórészt saját kezelésükben tartók és a földjeik' jelentékeny vagy túlnyomó részét bérbeadók csoportjaira. A tisztán járadékélvező birtokos típusa egészen ritka, mivel móg e szélső esetben is, amikor a földbirtokos túlnyomóan bérbeadó (pl. az Eszter -házyak), önkezelésben tartott földdel is — s így tőkés profittal is — rendelkezik. Ezért a Magyarországon jelentkező bérleti rendszert távolról sem lehet az angliai bérleti rendszer, s a hazai bérbeadó földbirtokost a pusztán járadékélvező land-lord másának tekinteni. A következőkben Szuhay Miklós, a Gazdaságtörténeti Tanszék munkatársa hozzászólásában a magyarországi és oroszországi parasztgazdaságok birtokviszonyait vetette egybe. Statisztikai elemzéssel kimutatta, hogy Oroszországban átlagosan nagyobb földterület esett egy parasztgazdaságra mint nálunk ; ott a parasztgazdaság termelő erőinek fejletlenebb állapota miatt a szegényparasztság és közópparasztság kategóriáit magasabb birtoknagyságig kellett megvonni s vonta is meg Lenin, mint a korabeli Magyarországon. Ez az eltérés — a földrajzi viszonyok különbözősége mellett — abból adódott, hogy Oroszországban a jobbágyfelszabadítást a tőkés viszonyok fejletlenebb fokán hajtották végre, mint Magyarországon, s a mezőgazdaság tőkés fejlődése fokának különbsége a századforduló idején is világosan megmutatkozott a két ország között. Ezzel függ össze — mutatott rá a hozzászóló —, hogy olyan jellegű agrárpolitikai intézkedésekre, mint az 1 t06-os sztolipini agrártörvények, hazánkban már korábban sor került, s hogy a magyar kormányzat telepítési politikája nemcsak kulákbirtokok létrehozását, illetve megerősítését szolgálta, mint a sztolipini agrárreform telepítési intézkedései, hanem — egyebek mellett — mezőgazdasági munkások telepítését célozta a porosz típusú agrárfejlődésben előrehaladottabb nagybirtok számára. Hanák Péter, a történettudomány kandidátusa, a Történettudományi Intézet munkatársa hozzászólásában először Sándor Pál észrevételeivel vitázott, rámutatva többek között arra, hogy a tőkés bérleti rendszer magyarországi problematikája — amelyre Sándor Pál, mint az előadás hiányosságára, maga tért ki korreferátumában — éppen Pach Zsigmond Pálnak egy korábbi előadásán alapult ; majd a mezőgazdasági technika, valamint a tőkés fejlődés általános menete összehasonlító vizsgálatának csupán rövid utalásokban történő jelentkezését kifogásolta Pach Zsigmond Pál előadásában. Pach Zsigmond Pál válaszában, egyetértve Hanák Péternek a mezőgazdasági technikát illető bíráló megjegyzéseivel, részletesen kitért Sándor Pál észrevételeinek cáfolatára. Ami a feudális maradványok súlyát illeti a XX. század elején Oroszországban, itt nemabérmunka „alapvető jellegéről" van szó — ez egészen nyilvánvaló a jobbágyreform utáni időszakban —t hanem arról, hogy — Magyarországtól eltérően — az Oroszország mezőgazdasági központját alkotó vidékeken a földesúri gazdaságok, kivált az 500 gyeszjatyinán (kb. 1 000 holdon) felüli nagybirtokok termelése még ekkor is inkább a ledolgozásra és a feudális járadékformák egyéb maradványaira támaszkodott, mint a bérmunkára. Ezt a tényt Lenin az első orosz forradalom időszakában írt műveiben sokszor és nyoma-