Századok – 1957

Krónika - A magyar történészek ünnepi megemlékezései a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójáról - 886

KRÓNIKA 895 tékosan hangsúlyozta, óva intve az orosz mezőgazdaság tőkés fejlettségi fokának túlbecsülésétől ; ezt mutátja ki a szovjet szakirodalom is (Dubrovszkij, Sumilov, Emeljah és mások munkái). Hasonlóképpen világos a dolog Leninnek A kapitalizmus fejlődése Oroszországbán c. művében szereplő s a korreferens által is ismert statisztikai kimutatásával ; ebből kiderül, hogy a tőkés gazdálkodás előtérbe nyomulása — a központi ipari kormányzóságokon kívül — Oroszország határvidékeit jellemezte, viszont „a tisztán orosz kormányzóságokban túlsúlyban van a ledolgozási rendszer". Hogy milyen lesz a burzsoá fejlődés sajátos útja Magyarországon — fejtegette a továbbiakban az előadó —, korántsem dőlt el már 1848-ban, miként ezt Sándor Pál állítja, hanem csupán az 1867-es kiegyezéssel : ekkor zárult le a polgári forradalom korszaka hazánkban. Ami szűkebben, az agrárfejlődést illeti : a porosz és az amerikai típusú tendenciák küzdelme sem dőlt el már 1848-ban, még akkor sem, ha csak a porosz út győzelmének voltak meg az objektív feltételei. Hiszen az a kérdés, milyen mértékig számolják fel a feudalizmust, alapvetően éppen a földesurak és a parasztok harcán, objektíve : a porosz és amerikai típusú tendenciák küzdelmén múlik ; ez a harc pedig — miként Sándor Pál is kénytelen elismerni — a forradalom alatt s a forradalom leverését követően tovább folyt, egészen a polgári forradalom korszakának lezárultáig. Ami Sándor Pálnak azt a hajlandóságát illeti, hogy a nagybirtok jelentős részénél már az abszblutizmus korában is a tőkés rendszert tekintse alapvetőnek, — ez legfeljebb alátámasztja a magyarországi és oroszországi tőkés agrárfejlődés fokának különbségéről az előadásban kifejtetteket; egyébként azonban nem érinti az előadás idevágó értékelését, amely szerint a forradalmat közvetlenül követő időszakban a magyarországi földesúri gazdaságok túlnyomó részén — főleg a középbirtokokon, de sok nagybirtokon is — a ledolgozási rendszer, a felcsbérlet stb. volt túlsúlyban. Ami végül a porosz úthoz kapcsolódó tőkés bérleti rendszert illeti, ennek Sándor Pál korreferátumában történt felvetése bizonyos hiányérzetet kelt — mondotta az előadó —, egyrészt azért, mert nem utalt arra, honnan vette át ezt a problematikát; másrészt azért, mert idevonatkozólag csupán magyarországi tényeket ismertetett, s meg sem kísérelte azokat a megfelelő oroszországi tényekkel összehasonlítani, — vagyis az adott témával kapcsolatba hozni. Annál ör^endetesebb — fejezte be vitazáró válaszát Pach Zsigmond Pál —, hogy Szuliay Miklós hozzászólása már az előadás témájának lényegót érintette és sikerült azt fontos kérdésekben kiegészítenie, illetve továbbvinnie. '* Az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülésszakán hangzott el Székely György egyetemi tanár ,,A második jobbágyság kezdeteinek néhány problémája és az 1514. évi parasztháború" című előadása. Az előadó először a paraszti költözés alakulásának kérdésével foglalkozott. A költözési jog felszámolásának folyamata a Hunyadiak korába nyúlik vissza, akik bár a szabadköltözés alapján állottak, egyes évekre felfüggesztették e jogot. Halaluk után a nagybirtokosok korlátlanul hurcolták el a jobbágyokat, a közép-és kisnemesség pedig a törvényeket figyelembe nem véve tartotta vissza a maga jobbágyait. Az 1514. évi parasztháború bukásával papiroson is megszüntették a parasztság szabadköltözési jogát. Ezt a paraszti állapotot — amely Mohács után kibontakozó rendszerré vált — joggal örökös jobbágyságnak nevezhetjük. A költözési jog változásai magukban nem magyarázzák meg a nagy parasztfelkelést. Ez csak a parasztság termelésének jellegéből, a feudális járadékrendszer változásaiból érthető meg. A XV. század végén az uralkodó osztály fokozta törekvését az árutermelés hasznának megszerzésére, illetve az árukereskedelembe való közvetlen bekapcsolódásra. Az 145,2. és 14!,8. évi, a gabona- és borkilenced szedésének kiterjesztésére vonatkozó törvények a jobbágyok terményeinek földesuraik által való piacra vitelére is irányult. E rendelkezések elsősorban a mezővárosi, másodsorban egyes városi rétegek mezőgazdasági árutermelését, illetve termeltetését fenyegették. Bár számos jel mutat arra, hogy a mezővárosiak és bérlő polgárok nem teljesítették kilencedkötelezettségüket, e törvények elősegítették a feudális földtulajdonosok bekapcsolódását a borral való kereskedelembe. A későbbiek során a földesúri borkereskedelem már a falvakba is igyekezett behatolni, csökkentve a termelő parasztok eladási lehetőségeit. Ennek során kialakították a parasztok eladási jogait korlátozó földesúri borkimérési jogot. A földesúri bormérés kialakítására irányúló tendencia már a XV. század.során jelentkezik, de mint jövedelmező bevételi forrás a mohácsi vész után terebélyesedett ki. A földesurak m'ás úton is jutottak borhoz, pl. megtiltották jobbágyaiknak, hogy Mihály napjáig eladják boraikat, így nyomást gyakoroltak, hogy a jobbágyok nekik adják el a bort, sőt az eladni