Századok – 1957

Krónika - A magyar történészek ünnepi megemlékezései a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójáról - 886

892 KRÓNIKA Az a tény, hogy a nemzeti elv a háború utáni rendezés egyik fő elveként nemzetközi viszonylatban polgárjogot nyert, a korábbinál magasabb színvonalra emelte a Monarchia léte ellen irányuló mozgalmakat, amelyek ettől kezdve szorosabban összefonódtak a munkásmozgalommal és — egyes helyeken — a fegyveres ellenállásig jutottak el. Az Októberi Forradalom hatása alatt a Monarchia elnyomott nemzetei mellett az osztrák és magyar uralkodó nemzetek proletár tömegei, dolgozó parasztjai és frontkatonái is a háború azonnali befejezése mellett léptek fel. A békét, kenyeret és földet követelő mozgalom a fennálló politikai rendszer megsemmisítésére törő polgári demokratikus forradalom színvonalára emelkedett. Megszaporodtak a hátországbeli katonai felkelések, a katonaszökevények száma rendkívül magasra nőtt. A Monarchia biztosítékainak szánt közös hadsereg, a dualizmus rendszere és a német hadsereg összeomlott. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom megérlelte a Monarchia dolgozó tömegeinek tudatát és ezzél elhárította a Monarchia felbomlásának utolsó akadályát. Magyarországon a polgári demokratikus forradalom a Habsburg királlyal együtt a nagybirtokos és nagytőkés osztályt is elseperte, s a kispolgárság és a munkásosztály jobboldali vezetés alatt álló pártjának a hábprú azonnali befejezését valóra váltó blokkját juttatla kormányra. Az ülésszak befejező referátumát Kovács István, az Állam- és Jogtudományi Intézet igazgatóhelyettese tartotta „Az első szovjet alkotmányról" címmel. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem által az Októberi Forradalom 40. évfordulója tiszteletére rendezett tudományos ülésszakon hangzott el Pach Zsigmond Pál Kossuth-díjas egyetemi tanár „A magyarországi és az oroszországi »porosz utas« agrárfejlődés egyező és eltérő vonásairól a XIX. század második felében" c. előadása. Bevezetőül az előadó a mezőgazdaság tőkés fejlődésének különböző típusairól szólott. A mezőgazdaság tőkés fejlődésének „klasszikus" típusát Anglia mutatja, ahol az eredeti tőkefelhalmozás az agrárviszonyokat teljesen alárendelte a tőkés termelési mód érdekeinek s ahol a mezőgazdasági bérmunkással szemben a mezőgazdasági tőkés (tőkés bérlő) és a földtulajdonos (landlord) állott. Lenin a tőkés agrárfejlődésnek két, a klasszikus angliaitól eltérő típusát határozta meg és jellemezte kimerítően : a „porosz" és az „amerikai" utat. Az első esetben a feudális földesúri gazdaság nő át lassan polgári junkergazdaságba, a második esetben a paraszt válik a mezőgazdaság fő képviselőjévé, tőkés farmerré fejlődve. A „porosz" út Poroszországon kívül számos más kelet-európai országban , így Oroszországban és Magyarországon is a mezőgazdaság tőkés fejlődésének fő útvonalává vált. Ezért az oroszországi és magyarországi agrárfejlődés között alapvető egyezés — de ugyanakkor néhány eltérő vonás is — mutatkozik a XIX. század második felében. A következőkben az oroszországi fejlődésmenetről szólott az előadó. Az 1861. évi parasztreform a porosz utas fejlődés feltételeit teremtette meg Oroszországban : továbbra is fennmaradt a feudális eredetű birtokmegoszlás, a földesúri gazdaságok lassan megindultak a tőkéssé válás útján. A parasztgazdaságokban szintén meginduló kapitalista fejlődést erősen gátolta a földesúri földbirtoldás s a jobbágytartó rend igen sok csökevényének továbbélése. Ezek az akadályok legkevésbé Oroszország határvidékein álltak fenn, ahol a szabad paraszt kezdte meg a földművelést; ezeken a területeken az amerikai típusú fejlődés volt túlsúlyban. A XX. század elejéig azonban még nem dőlt el véglegesen a porosz és amerikai típusú tendenciák küzdelme, elsősorban azért, mert az ország mezőgazdasági központját alkotó vidékeken maguknak a földesúri gazdaságoknak a tőkés fejlődése is csak nagyon vontatottan haladt előre : a földesúri birtokok — különösen a latifundiumok — gazdálkodása még ekkor is inkább a kizsákmányolás kapitalizmus előtti formáin alapult, mint a tőkés rendszeren. Ennek oka egyrészt az, hogy a földesuraknak lehetőségük volt a régi gazdálkodási mód továbbfolytatására : a parasztoktól továbbra is a robotnak, illetve a többi feudális járadékformának megfelelő szolgáltatásokat csikartak ki; másrészt az, hogy a földesúri földbirtoklást és a kapitalizmus előtti kizsákmányolási módszereket védelmező cári önkényuralom továbbra is fennállott. Mindez azzal függ össze, hogy a porosz utas tőkés fejlődés kiindulópontja Oroszországban nem forradalom, hanem olyan reform volt, melyet a robotgazdálkodást folytató s azt továbbra is fenntartani törekvő földesurak hajtottak végre. A parasztgazdaságok lassú kapitalizálódása folytán a parasztság felbomlásának folyamata — ha kétségtelenül előre is haladt — a szárazadforduló idején még kezdeti állapotban volt. Az egész parasztság a földesúri földbirtoklásban, illetve a középkor maradványaként továbbélő földbirtokviszonyokban látta fő ellenségét, s alapjában véve egységesen lépett fel az ellenük irányuló küzdelemben. Lenin hangsúlyozta, hogy ezek a sajátos körülmények magyarázták Oroszország mélyreható forradalmi parasztmozgalmát