Századok – 1957

Szemle - Jakó Zsigmond: Paleografie latină cu referire la Transilvania – Sigilografia cu referire la Transilvania (Ism. Makkai László) 851

852 SZEMLE Paleográfiai tanulmányát az oklevelek anyagának, külsejének, s az írószereknek beható ismertetése vezeti be, melyből a hazai pergamen- és papírkészítésre vonatkozó adatok gondos összeállítása és értékelése külön említést érdemel. A munka gerincét mind terjedelemben, mint érdemben a XII —XV. századi erdélyi oklevélírás fejlődésének szervesen felépített, új eredményekben gazdag tárgyalása képezi. Egyrészt a hazai társadalomfejlődésbe, másrészt az egyetemes európai írástörténetbe ágyazva mutatja be az „írástalan korszak" után bekövetkező nagy fordulatot, az írásbeliség általános, Kelet-Európára s ezen belül Magyarországra és Erdélyre is kiterjedő fellendülését. Hajnal István írástörténeti koncepcióját magyar és külföldi kutatók (Szilágyi, Kumorovitz, Guoth, Istványi, Steffens, Luizova) s a maga eredményeivel kiegészítve, elsőnek kísérli meg, hogy a magyarországi oklevélírásról összefüggő fejlődésképet adjon. Mondanivalójának középpontjában természetesen Erdély áll, de az adott viszonyok között az eredmények általános magyarországi vonatkozásban is érvényesek. Eredeti és úttörő fontosságéi mindaz, amit a XIV —XV. század erdélyi oklevélírásáról mond. A gótikus írás hanyatlásának korszakára nemzetközi viszonylatban sem fordítottak különös figyelmet, úgyhogy a szerző ebben a részben a hozzáférhető hasonmáskiadásokra, főleg azonban saját kutatásaira volt utalva. Legfontosabb megállapítása az, hogy a XIV. század folyamán az írás hovatovább laicizálódik és egyúttal demokratizálódik. Megszűnik a párisi egyetem szinte kizárólagos vonzóereje s a magyar klerikusok előbb az olasz, majd a megalakuló bécsi, krakkói, prágai egyetemekre tódulnak. A „szabad művészetek" magisterei helyett a jogász klerikusok szélesebb rétege lesz az írásbeliség hordozója s egyre növekszik a hazai iskolázottságú íródeákok száma is. Az oklevélkibocsátó intézmények körébe erőteljesen bekapcsolói Inak a megyék és a városok, s az írásbeliség az élet egyre szélesebb területein, újabb és újabb vonatkozásokban hódít teret. A tömegszükséglet gyorsaságot és egyszerűsítést kíván. Az ünnepélyes minuscula nemcsak a hazai tanultságú íródeákok gyakorlatlanabb kezén, hanem a nagyműveltségű írásművészek tollán is hovatovább kurzív vonásokat vesz fel ; a kerek formákat felváltják a szögletesek, az erősen frakturáltak, különösen a XIV—XV. század fordulóján átmenetileg megerősödő német hatásra. A XIV. század végén azután a gótikus kurzíva elhatalmasodik az oklevélírásban. A korszak megvizsgált erdélyi okleveleinek mintegy kétharmada határozottan kurzív írású. A pergament rovására etájban gyorsan elterjedő papír is a kurzív írásra való áttérést siettette, mivel órdesebb felületével rövidebb, szögletesebb vonalak húzására kényszorítette a tollat. A kurzív írás benyomulása az oklevélírásba kaput nyitott a leggyorsabb, leggyakorlatibb írástípusnak, az ún. registrumírásnak is, melyet egyébként alkalmi feljegyzésekre használtak s amely szélesen elterjedt a társadalomnak írásbeliségre szoruló, de írással hivatásosan nem foglalkozó rétegeiben, elsősorban a polgárság köreiben is. A XIV. század végétől kezdve a kisebb jelentőségű ügyekre vonatkozó oklevelek tekintélyes részét már registrumírással írták. A registrumírás, mely a modern kurzíva kialakulásában döntő szerepet játszott, már széles rétegek írása, és éppen ezért egyénenként változik, elárulva a tollat vezető kéz iskolázottságának fokát. A XV. század közepén a gótikus írásba fokozatosan benyomul a humanista írás, mely a XVI. századra teljesen átformálja az erdélyi oklevélírást. Jakó finoman elemzi, csoportosítja és periodizálja a késői gótikus oklevélírás erdélyi anyagát és ezzel megtetto az első, nagy lépést a korszak magyarországi írástörténetének feldolgozására. Felszólítása a magyarországi kutatókhoz a munka együttes folytatására igen megszívlelendő, mert nagyon is megérett az idő a magyarországi latin paleográfia elkészítésére. Jakó tanulmánya az oklevélírás rövidítési rendszerének, a számok írásmódjának és a helyesírásnak inkább utalásszerű ismertetésével, valamint a pápai oklevélírás főbb ismérveinek felsorolásával végződik. A munka gyakorlati értékét növelte volna, ha a rövidítésekre bővebben tért volna ki, ezen a téren ugyanis nagy a szükséglet az oktatásban és a kutatásban egyaránt . Befejezésül a további kutatás feladatait és távlatait tűzi ki. Pecséttani összefoglalása az első kimerítő tárgyalása egy magyarországi területi egység pecséthasználatának. Ebben is a magyar és külföldi kutatás legújabb eredményeire támaszkodik és azokat építi tovább, számos általános érdekű megállapítással. Figyelemre méltó új módszeri és tárgyi eredményeik mellett Jakó tanulmányai gyakorlati szempontból is olyan hasznosan egészítik ki Szentpétery oklevéltanát, hogy már ebben a formájukban is feltétlenül megérdemelnék a magyarnyelvűkiadást. Ahiányzó magyarországi latin paleográfia elkészítésének szempontjából pedig nagy segítséget és egyúttal buzdítást jelentenek kutatóink számára. MAKKAI LÁSZLÓ