Századok – 1957
Szemle - Imreh István: A majorsági gazdálkodás a Székelyföldön a feudalizmus bomlásának idején (Ism. Csatári Dániel) 847 - Jakó Zsigmond: A magyarpataki és a kalini hamuzsír-huta története (Ism. Csatári Dániel) 847
850 SZEM LE. Az érdekes, nagy anyagismeretre valló munka szerzőjének tehát sikerült kimutatnia, hogy az eredeti felhalmozás folyamata a Székelyföldön lassú, a parasztság földtől való megfosztása kisebb méretű volt, s a bérmunka terjedése, az árutermelés itt is felismerhető. * Jakó Zsigmond széles skálájú és sokoldalú történész tehetsége új oldaláról mutatkozik meg. Ezúttal gazdaságtörténeti kutatásainak régen várt eredményeit bocsátotta a nyilvánosság elé. Könyvében — amelyet elsősorban a Bánffy-család Kolozsvárott őrzött levéltárának anyaga alapján, de egész sor más erdélyi családi levéltár anyagának az áttanulmányozása után írt — az erdélyi kapitalista erdőgazdálkodás és a nagybirtok kezdődő ipari vállalkozásainak egy konkrét példáját vizsgálja a Bánffy-család által alapított magyarpataki és kalini hamuzsír-huta esetében. Miután megállapítja, hogy a válság egyik tünetét, a feudális birtokok hozamának megrekedését a földesurak a legjelentősebb holt tőkének, az erdőnek (amelynek tulajdonjogából jobbágyaikat az 1791. XXX. tc.-kel rekesztik ki) a kihasználásával akarták ellensúlyozni és a hamuzsírkészítóst ezzel összefüggésben újabb jövedelmek hajszolása közben honosítják meg, rátér annak a hatásnak a vizsgálatára, amelyet a XIX. század eleji gazdasági konjunktúra az erdélyi feudális világra gyakorolt. A Napoleon kontinentális zárlata következtében beállott konjunktúra megkönnyítette a kapitalista csírák fejlődését. A földesurak ugyanis könnyűszerrel tudták gabonájukat értékesíteni és igyekeztek tágítani árutermelésük körét. Ez a lehetőség alakítja ki a Bánffy-család egyes tagjaiban azt az igényt, hogy polgári módszerek alkalmazásával fokozzák jövedelmeiket és a feudalizmus rendszerének érintetlenül hagyásával jussanak ki gazdasági nehézségeikből. A hutákat létrehozó Bánffy-család jellemzése során a szerző nagyon eredetien és követésreméltóan szinte irodalmi igényű képet rajzol annak két tagjáról, a hanyatló feudalizmus típusának jólismert tulajdonságait kifejező Kraszna megyei főispánról, Bánffy Pálról, akit a konjunktúra elszédített, és a tőkés vonásokat felmutató, az üzletet és'haszont a hivatal és cím fölé helyező Bánffy Ádámról, akire a család 1820-tól rábízta a huták vezetését. Megtárgyalva a hamuzsírgyártás, ós keresekedelem erdélyi múltját, a munka a szilágysági huták felállításának körülményeivel foglalkozik. A már említett Bánffy Pál 1815. június 9-én terjesztette a család gyűlése elé a Kálin, Rubin, Csetecel nevű közös allodiális erdőkben felállítandó hutára vonatkozó tervét. Bánffy Pálnak mégis sok nehézséggel kellett megküzdenie, bár a gyűlés tíz évre rábízta a leendő huták igazgatását azzal a kikötéssel, hogy a jobbágyokkal ingyen szolgálatot nem végezhet, hanem fizetett, munkásokkal kell dolgoznia és a hutákhoz települők számára kilátásba helyezték az állami és földesúri adóktól, valamint a robottól való mentességet. Vitathatatlanná kellett tennie a Bánffy-családnak a kitermelendő erdőkhöz való tulajdonjogát és elő kellett teremteni a vállalkozáshoz szükséges tőkét. Az első nehézséget, mivel a szomszédos birtokosok jobbágyai egész sor irtást tettek a Bánffyak területén, erőszakkal oldja meg : erővel veszi birtokába a vitás területeket. Miután azok a reményei, hogy valamelyik nagykereskedő fogja számára előlegezni a pénzt, füstbe mentek, Bánffy feleségétől és egyéni birtokainak a lekötése mellett a família közös pénztárából kölcsönzött pénzzel fog hozzá az építkezéshez. Főispáni hivatalát felhasználva, az 1816 nyarára felépített kalini és magyarpataki hutákhoz jobbágyok közmunkáiból csináltatott utat. A szilágysági huták felépítésének leírása után a szerző az üzem munkaviszonyaival foglalkozik. A munkavállalók két csoportját : a munkásokat és a hutatiszteket különbözteti meg. Utóbbiak a birtokosok akaratának végrehajtói voltak, olyan szakemberek, akiket viszonylag magas áron kellett megfizetni. Az előbbi csoport, amely nemzetiségi szempontból sem volt egységes (a huta első telepesei ugyanis bihari szlovákok voltak, akikhez a hegyek lábánál elterülő román falvak nincstelenjei szivárogtak fel szerencsét kísérteni) társadalmilag is rétegződött. A munkások zömét a különböző mesteremberek (pintér, lugozást végző belső munkás stb.) mellett a hamuógetők alkották. Ezek között is voltak hamuégetőgazdák, akik az üzem felé vállalkozókként szerepeltek és legényeik, akik az erdőn a hamuégetőhely mellett laktak. A hamuégető munkások közül azok éltek a legnyomorultabbul, akik a felvállalt hamuzsírmennyiség elégetéséig az erdőben tartózkodtak. A szerző részletesen foglalkozik a munkások szociális és munkaviszonyaival s bebizonyítja, hogy már bérmunkásokról lehet beszólni, hiszen életformájuk, öntudatuk és szervezkedésük révén előhírnökei az ipari proletariátusnak. A huták és a termelés megkapóan eleven, nagy szakértelemre valló, sikerült leírása után a szerző a hutákban termelt áru értékesítésének a megszervezését tárgyalja, s vázolja azokat a nehézségeket, amelyekkel a Bánffyaknak e téren meg kellett küzdeniök.
