Századok – 1957

Szemle - Imreh István: A majorsági gazdálkodás a Székelyföldön a feudalizmus bomlásának idején (Ism. Csatári Dániel) 847 - Jakó Zsigmond: A magyarpataki és a kalini hamuzsír-huta története (Ism. Csatári Dániel) 847

ÍZEMLE 849 adatait közölve a szerző bebizonyítja, hogy míg a megyei területeken 81,8%, addig a Székelyföldön 38,8% a jobbágyság aránya a társadalom többi rétegeihez viszonyítva. A határörintézménynek a székelyföld fejlődésére gyakorolt hatását a székely örökösödésnek a birtokviszonyok alakulásában játszott szerepét tárgyalva, a szerző rámutat arra, hogy a székely örökségen lakó jobbágy viszonya a földhöz lazább volt, mint a magyaré, könnyebben lehetett a jobbágyot a földesúrnak a földtől elválasztania. A székelyföldi falu és földközösség sajátosságai között a munka megemlíti, hogy itt nem volt egységes falutípus, hanem megyei jellegű jobbágyközsógek, eljobbágyosodott székely földesúri települések és vegyesen lakott jobbágy— szabad paraszti (határőrkatona) típusú falvak voltak és az utóbbiak a szabadparaszti réteg fennmaradása következtében harci bázisai lehettek az elnyomottaknak. Konkrét példák felsorolása révén világossá válik az olvasó előtt, hogy a székely communitás a földesúr közföld-kisajátítási törekvéseit jobban tudta korlátozni, mint a megyei jellegű faluközösség és a falu nem egy esetben meghátrálásra kényszerítette őket. Ez a harc szakadatlan volt a tárgyalt időszakban, nagy frenetikus erejű megmozdulások nélkül, amelynek során a határőrkatonák nem egy esetben a jobbágyokat támogatták. A Székelyföld fejlődése e sajátosságainak felvázolása után kerül sor a paraszti földek és a „közhatárok" kisajátításának bemutatására. Ezt a folyamatot a szerző négy területen elemzi. Mindenekelőtt rámutat arra, hogy a paraszti szántóföldek kisajátítására irányuló törekvéseket elősegítette a törvényszabta kórlátok áthághatósága. A paraszti szántóföldek kisajátításánál a Mikó-család azt tartotta szem előtt, hogy a paraszt tulajdonában maradjon az a földmennyiség, amely elegendő a robotmunkaerő fenntartásához. A közlegelők és a kaszálóterület kisajátítására irányuló törekvések visszaverése során a parasztok gyakran, mint például Hidvégen, felgyújtották Mikóók asztagját, szénáját. Ez a harc több községben (Árapatak, Málnás, Bodok) is változó hevességgel folyt a XVIII. század végén, a XIX. század elején. A közös erdők tulajdonáért és használatáért egyrészt a Mikó- és Nemes-család, másrészt a földesurak és a jobbágyok között bontakozott ki a küzdelem. Az utóbbi -összefüggés kapcsán a szerző rengeteg helyi esetet sorol fel, megállapítva, hogy az erőközösség különböző formái a XIX. század első felében akadályként állnak a földesúri törekvések előtt. Végül a több falu birtokában levő közföldek kisajátítására irányuló törekvéseket tárgyalva a munka megállapítja, hogy ez néhol (például Ilerecen) fegyveres összecsapáshoz is vezetett. A munkaerőnek a földesúri gazdaságban történő felhasználását tárgyalva, szerző először a jobbágyok, zsellérek számának megnövekedésével ós a robot növekedésével foglalkozik. Ennek kapcsán megállapítja, hogy bár a kifejlődő tőkés termelésbe (majorság), a kisajátított paraszt bérmunkásként való bevonásának szükséglete a munkaerőszükséglet megnövekedése következtében a Székelyföldön is jelentkezett, ez a folyamat lassú és átmenetekkel tarkított volt. A munkaerő felhasználásának formái közül a jobbágy földdel való ellátása, a robotmennyisóg növekedése, a zsarolt többletmunka szolgáltatás, és kisebb mértékben a bérmunka, ismerhető fel. A munkaerőszükséglet növekedését igazolja a földesurak arra irányuló törekvése, hogy meggátolják zselléreiknek más nemesekhez való elszegődósét, valamint azt, hogy elszöktethessenek egymástól jobbágyokat. El volt terjedve Erdélyben a robotnövelés, Mikóék hídvégi jószágán 80 év alatt (a tárgyalt időszakban) heti 2 napról 3 y2

napra növekedett. A szerző ezután a parasztság rétegződésének vizsgálatára tér rá, majd a ledolgozási rendszer formáit elemzi. A ledolgozási rendszer fokozódó bevezetését az a körülmény magyarázza, hogy a tőke- és hitelhiányban szenvedő Erdélyben a földesurak bevételeiket és a munkaerő terén jelentkező válságot a feudális munkarendszer igénybevételével akarták növelni, illetve leküzdeni. Gyakori jelenség, hogy pénz- és gabonakölcsöneikért robotnapokat szedtek, az élelmet napszámért árusítják. A Mikók erdején való átjárásért is napszámot kellett fizetni. A munka negyedik fejezete a béresek, időszaki munkások, napszámosok alkalmazásának a kérdéseivel foglalkozik. Megállapítja, hogy a tőkehiány ehenére, a bérmunka egyes formái megtalálhatók a Székelyföldön, nő a cselédek, időszaki munkások, szakmunkások, napszámosok súlya és nehéz elkerülni a bérmunkás- viszonyra valló dolgoztatási formákat. Részletesen elemzi a szerző a Mikó birtokokon dolgozó munkáskategóriák béreit, a bórmegszabások, bériimitációk szaporodó jelenségeit. A munka végén a szerző a pónzjövedelem fokozására irányuló földesúri törekvéseket vizsgálja. A majorsági termelés problémáinak elemzése után azt állapítja meg, hogy a piacra szállítható felesleg termelése lassú ütemű volt. A majorsági termékek eladásával kapcsolatban arra mutatott rá, hogy egyrészt a növekvő belső piac, másrészt Brassó vette fel ezeket a termékeket. A kereskedelmi kapcsolatok formája véletlenszerű volt. 21 Századot