Századok – 1957

Szemle - Imreh István: A majorsági gazdálkodás a Székelyföldön a feudalizmus bomlásának idején (Ism. Csatári Dániel) 847 - Jakó Zsigmond: A magyarpataki és a kalini hamuzsír-huta története (Ism. Csatári Dániel) 847

848 SZEMLE kitűzéseknek megfelelően az erdélyi manufaktúra ipar fejlődésével foglalkozik, s kimutatja, hogy az elmaradást ós jelentős időveszteséget okozó gátló körülmények (török iga, Habsburg rabság) ellenére 1835-ben már Erdélyben is többszáz manufaktúra és gyár működik. Tételét a textilipar fejlődésén keresztül konkrétan is bebizonyítja, rámutatva egyúttal arra is, hogy ezidötájt alakulnak ki Erdélyben a manufaktúra ipar egyéb fontos ágai és kezdenek kialakulni az ipari centrumok is Erdély jónéhány városában (Brassó, Temesvár, Szeben stb.). A második fejezet a manufaktúra vállalatok tulajdonosainak társadalmi „geneológiájával" foglalkozik. A szerző megállapította, hogy a manufaktúra tulajdonosok a céhek keretében nagy tőkét felhalmozó mesterek, kereskedők, kapitalisták és földbirtokosok képviselőiből kerültek ki. Nem kerüli el a szerző figyelmét a manufaktúra vállalatok munkásai eredetének és létszámának a megállapítása sem. Ezekre, a kérdésekre a munka harmadik fejezetében kapunk választ. Szerző a kétszeresen szabad munkás megjelenésének társadalmi forrásait az elproletarizálódott kézműiparosok, a földjeiktől megfosztott parasztok és a külföldről betelepített munkások rétegeiben jelöli meg és számukat a negyvenes évek végén többezerre becsiili. E fejezet legsikerültebb részeinek a földtől való megfosztás erdélyi folyamatának drámai leírását és az etnikai szempontból sokszínű munkásság nemzetiségi viszonyainak elemzését tekintjük. Egy egykori forrást idézve a múlt század negyvenes éveiből a munka megállapítja : a liusca Montana körül „különféle nyelvű Coloniákat találunk, ahol egymás mellett dolgoznak, a legnagyobb egyetértésben, magyarok ós románok, németek és czigányok, szlovákok és francziák" (53. 1.). A bérmunka rendszerének meghonosítására irányuló törekvéseket tárgyalja a munka-negyedik fejezete. Imreh megállapította, hogy a bérmunka Erdély vállalataiban a század közepén lesz általánossá. A leginkább havi, illetve napi bór formájában kifejezésre jutó bérek szóles skálájú létrája a munkaerő hierarchiáját fejezte ki. Szerző bőséges anyag alapján elemzi az igazgatók, mesterek, szakmunkások, napszámosok, a gyermek- és női munkaerő bérének alakulását. Adatai szerint a Csíki, Szentdomokosi bányákban gyerekeket is dolgoztattak. A huták körül letelepedett telepesek viszonyait elemezve megállapítja, hogy ezeknek házaik, földjeik voltak, munkájukért bért kaptak, a földhasználatért pénzzel fizettek s jobbágyi szolgáltatásokkal. Ebből a szempontból a munka a Bikszádi Mikó üveghuta telepeseinek a helyzetét elemzi. Az erdélyi bérmunkásság lakás, szociális és munkaviszonyainak vázolása után a fejezet végén a szerző néhány adatot hoz azt bizonyítandó, hogy az erdélyi manufaktúrák (például a fiscus kolozsmonostori birtokán levő papírmalma) bérmunkásai már ekkor spontán harcot folytattak béreik felemelése érdekében. Végül a szerző munkájának ötödik fejezetében a technikai tökéletesítéseknek, a gépi ipar kialakulásának folyamatát követi nyomon. Számos példa felsorolása után megállapítja, hogy bár az erdélyi manufaktúrákban a technika nagyon primitív ós a házimunka van túlsúlyban, egyre több helyen kerül sor gépek beállítására, sőt 1830 után Kolozsvárott, Aradon, Nagyváradon már gépgyártásra alkalmas üzemeket is alapítanak. Mindent egybevetve a Bolyai Egyetem előadó tanárának fent ismertetett munkája — bár nem lép fel a teljes forrásanyag felhasználásának igényével — megérdemelné, hogy magyarra fordítsák, s ezáltal a magyar olvasók ós szakemberek szélesebb körei számára is hozzáférhetővé váljék. * Imreh István : „Majorsági gazdálkodás a Székelyföldön a feudalizmus bomlásának idején" című könyvében — amint erre maga is rámutat — a majorsági birtok növelését, a jobbágyság telekállományától való megfosztását, a robotmunkán alapuló nagyüzemi gazdaság, majd a ledolgozási rendszerrel kapcsolatos átmeneti forma s végül a bérmunkát felhasználó mezőgazdasági üzem kialakulásának folyamatait vizsgálja, elsősorban a Mikó család és Háromszék vármegye levéltári anyaga alapján. Ezáltal képet rajzol a tőkés jellegű mezőgazdasági termelés feltételeinek kialakításáról. Elemzése a Székelyföldnek arra a részére terjed ki, amely Tusnád és Barcaság között az Olt felső folyása mentén, Csík és a szász települési terület között terül el, középpontjában pedig a Mikó-család székelyföldi birtokainak ós a Nemesek uradalmának a vizsgálata állott. A szerző munkája — noha ő maga részletkutatásnak minősíti — sok tekintetben általános érvényű törvényszerűségeket is igazol. A szerző a székelyföldi feudális rétegződést és az itteni falu és földközössóg keretein belül folyó osztályharc sajátos vonásait részletesen tárgyalja. Ennek során megállapítást nyert, hogy e területen eléggé széles katonai funkciót betöltő szabad réteg mellett csekélyebb volt a nagybirtokosok és a jobbágyok száma. Például egy 1767. évi táblázat