Századok – 1957

Szemle - $: $ (Ism. Dolmányos István) 837

ÍZEMLE 837 E. M. APyjKMHHHA : KK)qyK-KAMHAPa>KMHCKMÍÍ MHP 1774 T. (Ero flOATOTOBKA M 3AKJlK)qEHHE) (MocKBa, H3fl. Awaa. Hay« CCCP. 1955. 367 cTp.) AZ 1774. ÉVI KÜCSÜK-K A JNARDZSI BÉKE (ELŐKÉSZÍTÉSE ÉS MEGVALÓSÍTÁSA) A délkelet-európai népek újkori történetében az orosz—török háborúkat követő békeszerződések szokatlanul nagy szerepet játszottak. Nemcsak a diplomácia- és hadtörténet egy-egy szakaszát zárták le, hanem sok esetben gazdasági fordulatokat idéztek elő, befolyásolták a helyi közigazgatás alakulását, szabályozták a gör. kel. egyház működési feltételeit, az állami adózást, a földesúri terheket stb. Ezért a nagyhatalmak vetélkedésének állomásai, megegyezéseik, egyúttal a délkelet-európai népek nemzeti történetének, felszabadító küzdelmének is csomópontjai voltak. Az orosz —török kapcsolatok történetének ma már nagy polgári és jelentős marxista irodalma van, de a kutatók részlettanulmányok helyett inkább hosszabb történeti távon, vázlatszerű szintézisekben igyekeztek bemutatni a fejlődés fő vonalát, lendületének irányát. A behatóbb, egyes mozzanatokat vizsgáló munka elé igen nagy akadályok tornyosultak. A tárgy bonyolultságán túl, az orosz és török levéltárak hosszú ideig megközelíthetetleneknek bizonyultak, s kutatási nehézségek napjainkban is fennállnak. A háborúk és békeszerződések balkáni vonatkozásainak feltárását a nyelvi sokrétűség lassította. A kücsükkajnardzsi béke jól példázza a helyzetet : Druzsinyina az első történész, aki monográfiát szentel e témának. A szerző bevezetőben áttekinti az orosz ós külföldi polgári történetírásnak a XVni. századi orosz—török kapcsolatokról alkotott nézeteit ós a kücsük-kajnardzsi békére vonatkozó utalásait. Sahovszkijt és Szolovjovot élesen bírálja II. Katalin politikájának felmagasztalásáért. Majd a Kljucsevszkij-féle modernebb polgári történeti iskolát kritizálja, az előző orosz történész nemzedékek egyoldalú politikai anyagkezelésének reakciójaként fellépő vulgáris ökonomizmusa miatt. Kimutatja, hogy Sorel a XIX. századi orosz —francia közeledés mintájára „modernizálta" a két ország kapcsolatát. Florinsky ós de Stuers munkáival foglalkozva rámutat az orosz agresszivitás eltúlzására. Általában kiemeli, hogy a polgári történetírás a kücsük-kajnardzsi békét a régi típusú diplomáciatörténet szemüvegén keresztül nézte, s képtelen volt az egyezményt gazdasági, társadalmi, politikai ós hadászati mozzanatok eredményekónt vizsgálni. Az első két fejezetben részletes elemzést kapunk a fekete-tengeri probléma alakulásáról a XVIII. században. Értékeli az előzőkben létrejött orosz—török egyezményeket ós jól válogatott adatokkal közelhozza az olvasókhoz a tatár kánság és a nogáj nomádok exotikus éleiét. Druzsinyina a legtöbb orosz polgári történetírótól eltérően azt hangsúlyozza, hogy a Fekete-tenger térsége felé irányuló orosz külpolitika egyik lényeges mozgatórugója az orosz földesurak ós kereskedők azon érdeke volt, hogy terményeikkel ós áruikkal tengerhez jussanak. Emellett bemutatja, hogy a török zsoldban álló tatárok támadásai miként veszélyeztették az orosz állam déli határai mentén élő lakosságot. Szóles körképet rajzol az 1768 —1774-es háború előtt kialakult nemzetközi helyzetről, kiemeli Franciaország ellenséges magatartását Oroszországgal szemben. Az erélyes francia fellépés után Ausztria, Poroszország, Anglia ós a cári hatalom között egy ideig közeledés mutatkozott, amely kedvezőbb feltételeket biztosított az orosz birodalomnak a törökellenes háborúhoz. A szerző ezután gazdag orosz levéltári anyag felhasználásával hat fejezeten keresztül lépésről lépésre ismerteti a hadieseményekkel párhuzamosan folyó diplomáciai küzdelmet, az orosz udvar mellett létesített haditanács béketervezeteit, majd a béketárgyalások parázs vitáit. A szerződós előkészítésekor Druzsinyina szerint az orosz kormánykörökben két irányzat csapott össze egymással. A II. Katalinhoz és az Orlov testvérekhez közel álló csoport dinasztikus érdekektől és becsvágytól sarkallva a konstantinápolyi hadjárat megszervezésén fáradozott. Pányin, a külügyi kollégium magasrangú tisztviselője (aki akkor ténylegesen kezében tartotta az egész orosz külpolitika irányítását) és baráti köre viszont óvatos, a konstantinápolyi kalandtól irtózó, a reális feltételekkel számotvető külpolitika útját igyekezett egyengetni. Pányin békekötésre törekvő irányzatának győzelmét jelentősen elősegítette a Pugacsov-felkelés kitörése, amelynek külpolitikai összefüggései itt nyernek először kellő megvilágítást. A könyv a béke értékelésével és a végrehajtásáért folytatott diplomáciai harc leírásával végződik. A Szovjetunió Központi Hadtörténeti Levéltárában fekvő eredeti