Századok – 1957

Szemle - Nyelvünk a reformkorban (Ism. Vörös Károly) 830

ÍZEMLE 833 hogy a nyelv egészének folyamatos fejlődése már e területeken is igen sokban előkészíti ii nyelv használatának kiterjesztését, de például az a körülmény, hogy egy törvényeikkel máról holnapra a közigazgatás egészének területén a nagyar nyelv lép a latin helyére, a katonaságnál pedig 1848 tavaszán hetek alatt kell felváltania a németet, kétségtelenül éles konfliktusokkal jár, és minden felkészültsége ellenére is óriási feladatok elé állítja a nyelvet. A konfliktus megoldása nem is mindig sikerül hiánytalanul: a gyenge előzmények következményeit katonai téren 1848—49 folyamán érezzük, a hadsereg vegyesen használt magyar és német nyelvű levelezésében (amire helyesen mutat rá Terescsényi tanulmánya) s a közigazgatás terén sokban még ma is megmutatkozik. Hivatalos nyelvünk oly sokáig bonyolult és tekervényes volta ui. éppen a nyelvújulás egyik gyengeségére hívja fel a figyelmet: mondattanilag nem tudta megemészteni a latin stílus curialist. Különösen nehezen oldódik fel az ellentét a társalgási nyelvben : az idegen szavak majmolása és elterjedése, amit Lovas Rózsa a kortársak nyomán újításnak hisz, nem új dolog, hanem tulajdonképpen a régi francia-német társalgási nyelv csökevénye és ennek ellenállása. Oly csökevényről van itt szó, amely sajátos módon a konjuktúra idején modernizálódó és polgárilag kifejlődő társadalmi élet talajából egyszerre új meg új ágakat és hajtásokat növeszt, s mellyel szemben a még erősen feudális alapokon kialakulni kezdő magyar társalgási nyelv átmenetilég visszavonulni kénytelen. Ezeknek az ellentéteknek kellően éles kihangsúlyozása, a részletterületek mondanivalójának szervesen e köré való csoportosítása a tanulmányok túlságosan is egyenletes, olykor szinte statikusnak ható és ezért, mint már rámutattunk, helyenként sablonossá is váló képét határozottabb formákban tömöríthette volna, megmutatva nekik egyúttal a történelmi perspektívát, a nyelvnek a kor nemcsak felületi, hanem valódi központi gazdasági-társadalmi kérdései felé való szerves kapcsolatát is. Ezt nem tudják pótolni az egyes cikkek elejére illesztett, különben önmagukban helyes történelmi áttekintések ^ sem, nem pótolják az olyan, kissé erőszakolt fejtegetések sem, melyek például a méhészet nyelvével kapcsolatban kitérnek a mézgyűjtés egész történetére, sem az a furcsa eljárás, melynek során Lovas Rózsa a korabeli társadalom képét egyes bizonytalan -értékű szavak értelmezése alapján próbálja felépíteni. Mindezt a hiányosságot kétségtelenül nagyban előidézte az, hogy az egyes részterületek feldolgozói egyrészt nem fordítottak kellő figyelmet a vizsgált terület megelőző nyelvállapotára, másrészt meglehetősen egyoldalúan csupán a reform során, azzal összefüggésben keletkezett, csaknem kizárólag nyomtatott forrásanyagot tanulmányozták. erősen elhanyagolva viszont a terület nyelvállapotának valóságos helyzetét. A .,tiszti írásmód"-ok elterjedése, a jobbak részéről a közigazgatás ós törvénykezés nyelvének megmagvarosítására irányuló törekvések önmagukban éppen úgy nem jelengették a közigazgatás nyelvének megmagyarosodását, mint ahogy a különféle katonai műszótárak sem változtattak azon a tényen, hogy a hadseregben egészen 1848-ig német volt a hivatalos nyelv. Az irodalmi nyelv meglehetősen elméleti alapokon történő kialakulásának s a gyakorlat nyelvhasználatának fokozottabb összevetése, a forrásbázis kibővítése egyrészt elmélyítette volna a képet, másrészt fokozottan rámutatott volna a részterületek nyelvi fejlődésének akadályaira, szembenálló erőire is. Éppen ennek az akadályozó idegennyelvűségnek nemcsak szavakban, de egész mondatokban, stílusban való vizsgálata szempontjából igen lényeges lett volna, ha pl. a hivatalos nyelv feldolgozója felhasználta volna a "különféle hivatalos ós félhivatalos gyakorlatot tükröző bilingvis levelezőkönyveket (gondolunk pl. Kassics Praxis politico-iuridica-jára s az olyan művekre, mint a Császár-féle váltótörvénykezési irománypéldák — hogy a törvények kétnyelvű változatának összehasonlításából adódó lehetőségekről ne is beszéljünk). A gazdasági élet nyelvének írója is mezőgazdasági vonatkozásokban fokozottabban támaszkodhatott volna korábbi mezőgazdasági írók, pl. Nagyváthy vagy Pethe műveire. Világosabb és sokoldalúbb képet kapott volna a nyelv e területen való fejlődéséről azon művek alapján, melyek hirtelen a gyorsan érkezett konjunktúra hatására, annak nyelvi igényeit is figyelembe véve tekintik át a magyar mezőgazdaság egészét. Bizonyos fokig ehhez kapcsolódva legyen szabad végül röviden egy olyan kérdésről is beszélni, mely a könyvben jóformán egyáltalán nem is szerepel : a nép nyelvéről. A kötet szerkesztőinek kétségtelenül igazuk van abban, hogy a nemzeti nyelv kialakulásánál elsősorban az e nyelvet felnevelő és kifejlesztő irodalmi nyelvet és az új nyelvforma terjeszkedése szempontjából elsősorban számba jövő területeket vizsgálják. Biztos az is, hogy a népi — elsősorban a paraszti — nyelvhasználat megállapítása ma már roppant nehéz, elsősorban a vonatkozó kétségtelenül paraszti provenienciájú írásos forrásanyag hiánya miatt. De akkor, mikor az egységes magyar nemzeti nyelv kialakulásáról beszélünk, nem kellene-e felvetni ennek a nép beszélt nyelvéhez való viszonyát is, mégpedig nemcsak hangtanilag (ahogy Deme megpróbálja), hanem tágabban is megvizsgálni 20 Századok