Századok – 1957

Szemle - Nyelvünk a reformkorban (Ism. Vörös Károly) 830

832 SZEMLE alapelemeinek egyes kérdéseire is kitér. Vagyis a nemzeti köznyelv kialakulásának minden lényeges, sajátlagosan nyelvi jelensége, vonatkozása kimerítő módon tárgyalásra kerül tanulmányában. — A nyelvfejlődés többi területének feldolgozói (nem számítva Gáldinak a költői nyelvvel foglalkozó kiváló, ismertetésünk szempontjából azonban elhanyagolható tanulmányát) így nehéz helyzetben vannak. Számukra Tompa eikke lényegében megoldja a megújulás legspeciálisabban nyelvi kérdéseit. Ha a nyelvfejlődés — mint a kötet többször is kiemeli — folyamatosan történik ós ha — mint a bizonyító anyag meggyőzően dokumentálja — ez lényegében egy azonos társadalmi helyzetű, kulturális célkitűzésű, tulajdonképpen kis kör — az irodalmi élet munkásainak — munkája —, úgy világos, hogy a Tompa által vizsgált mindezen jelenségek a gazdasági nyelvben lényegében ugyanúgy folynak le és figyelhetők meg, mint pl. a filozófia, vagy akár a társalgás nyelvében : Az átalakulás során mindenütt rövidítik a szavakat, s azonos módszerrel képzik az újakat, azonos egyes igeidők előnyben részesítése stb. E nézetünk megerősödik, ha a többi tanulmányt olvassuk, melyekben e kérdéseket a szerzők már sokkal kevésbé módszeresen, vagy egyáltalán nem, mindenesetre sokkal kisebb súllyal vizsgálják, a döntő súlyt helyettük a reform nyelvi-történeti részére és az új nyelvhasználat gyakorlati bemutatására fektetik. Ezáltal egyúttal bizonyos fokig egyhangúvá ós felszínessé, nem egy esetben terjengőssé is válnak, melyet alig enyhít az anyag nem egyszer formális, a részletekben azonban újat és lényegeset nem mindig kifejező tagolása. Hogy a nyelv átalakulásának nyelvi szempontból leglényegesebb kérdését : a nyelv struktúrájának alakulását éppen az irodalmi nyelvet vizsgáló tanulmány teljesen kimeríti, az nem véletlen. Nem is az egyes szerzők felkészültségének esetleg eltérő voltából származik. Oka az a kötet szerzői ós szerkesztői által helyesen felismert tény, hogy a nemzeti nyelv kialakulása az irodalomban indul el először, e folyamatban az irodalmi nyelv megújulása messze a fejlődós élén jár, s közvetlenül vagy közvetve ad impulzust a többi terület nyelvfejlődése számára is. A rószlettanulmányok szerzői azonban nem figyelnek fel arra a körülményre, hogy a részterületek nyelvfej lődése már nemcsak az irodalmi nyelvhez képest, de nemegyszer egymáshoz képest is erősen eltérő körülmények és feltételek között folyik. Ezen eltérő feltótelek és körülmények rajzolják ki e részterületeken a fejlődés sajátos egyéni profilját, melynek éles kontúrt ad az az éles harc, melyben e fejlődés folyik. Az egész magyar nyelvet tekintve folyamatos fejlődés a részterületeken ui. ha genetikusan nem is, de funkcionálisan nem egyszer hirtelen átmenetekben érvényesül, melyek során a különböző nyelvek éles konfliktusát is megfigyelhetjük. A részterületek esetén, úgy véljük, a tárgyalás gerincévé éppen ezeket az ellentéteket, a nyelvfejlődésnek ezáltal kialakult jellegzetességeit kellett volna megtenni. Miben állnak konkrété ezek az ellentétek? A nemzeti nyelv kialakulásában a magyar irodalmi nyelv primátusának, gyors fejlődésének véleményünk szerint az is oka, hogy csupán egy bár régebbi, de szintén magyar irodalmi nyelvformával áll szemben. Ezt tovább kell fejlesztenie, gyarapítania kell szókincsében, finomítania kell, hajlékonyabbá kell tennie stílusában. Az irodalmi nyelv megújulásáért folytatott harcban így tehát nem kerül sor olyan mély és éles ellentétekre, mint az egyes részterületeken, melyekre az irodalmi nyelv fejlődése által vezetett, folyamatosan alakuló köznyelv most szintén ki akarja terjeszteni uralmát. Ezeken a területeken ugyanis idegen nyelvekbe ütközik ; a közigazgatás nyelvében még nagy része van a latinnak, a hadseregében pedig teljes egészében a német az úr. A finom társalgásban a német és francia használatos. A nyelv ezeken a területeken egészen más jellegű ellenállással találkozik, mint az irodalom területén : a cél ott a meglevő nyelv gazdagítása, továbbfejlesztése, — itt: az illető terület gyakorlatából való teljes kiszorítása. A feladat nehézségét — s egyúttal az ellentét nagyon is valóságos voltát — világosan mutatja az a körülmény, hogy az idegen nyelv minden vonalon szoros összefüggésben áll az egész gazdasági-társadalmi fejlődés gátjaival: a latin közigazgatás a feudalizmussal, a német katonai nyelv az ország elnyomott helyzetével, a német és francia társalgási nyelv a hazai polgárság hiányával. Fokozza a köznyelv fejlődésének nehézségeit e vonalakon az, hogy nem egyszer csupán elméleti síkon folyhat, megfosztva éppen a gyakorlati élet, a tapasztalat nyelvfejlesztő segítségétől. Ali ez elsősorban a katonaságra ; a korszerű katonai mű-nyelv megmagyarosítása csakis elméletben folyhat, hiszen gyakorlati alkalmazására 1848-ig sehol nem kerülhet sor, az insurrectió néhány hónapja éppen csak e fejlődés megindítására alkalmas, továbbvitelére már nem. A fejlődés jellegzetessége, hogy a magyar köznyelv használatának kiterjedése éppen ezeken a területeken oldódik meg a leghirtelenebb változás formájában, — megfelelően az idegen nyelvet támogató, abban is kifejeződő gazdaságipolitikai tényezők többé-kevésbé gyors, ill. hirtelen meggyengülésének. Kétségtelen,