Századok – 1957
Tanulmányok - Mályusz Elemér: A magyar rendi állam Hunyadi korában - 46
A MAG TAR RENDI ÁLLAM HÜNYADI KORÁBAN 79 egyházi javadalmak a hazai, nem pedig a római klérusnak az érdekeit hivatottak szolgálni. III Az 1439-i ós 1440-i országgyűlések lényeges fordulat tanújelei. Megelőzőleg még a Corpus iuris-ba bekerült Zsigmond-féle decretumoknak a többsége sem országgyűlésen került kiadásra, hanem a királyi tanács határozatából, mostantól fogva ellenben a fontosabb elvi döntéseknek, amelyek a nemzet sorsát befolyásolják, az országgyűlés a szintere. Van a két országgyűlésnek negatív értelemben vett jelentősége is. A székesfehérvárin résztvettek ugyan Buda és talán több más város képviselői, az előbbiek a koronázási szertartásnál a régi szokás szerint közre is működtek, arról azonban, bogy a polgári küldötteknek valamiféle szerepük lett volna a határozatok megfogalmazásánál, emlékeink hallgatnak. Az 1439-i országgyűlésnek a király részére rendi biztosítékokat nyújtó oklevelére egyetlen városi pecsét sem került, amit csak úgy értelmezhetünk, hogy az uralkodó, ha netán meg is jelenték ott polgárok, ezek kötelezettségvállalását fontosnak egyáltalán nem találta. Hunyadi korának országgyűlései mindvégig megtartották ezt a kezdeti jellegzetes vonásukat: a polgárságnak számottevő befolyása nem volt határozataikra és a köznemesség az egyetlen tényező, amely a nagybirtok urai mellett szóhoz jutott. Mivel az országgyűlések ily módon nem a rendek, hanem egyedül a köznemesség érdekeiért vívott harcoknak a színtere, jelentősségüket is, úgy véljük, elég az utóbbiakkal kapcsolatban körvonalazni, a polgárság passzív szerepének ismertetését későbbre hagyva. Az országgyűlésekre a nemességet a királyok, az interregnum idején az országnagyok, ritkábban Hunyadi mint kormányzó hívták meg. Vajon feltegyük-e, hogy a főurak és főpapok időközben megváltoztatták korábbi elutasító magatartásukat s önként részesítették a köznemességet a hatalomból? A kérdés nem közömbös. Ulászló vagy Hunyadi esetében ugyanaz a magyarázat kínálkozik, mint Zsigmond egy-két próbálkozásánál: céljuk a főurak korlátozása, az a feltevés azonban, hogy a nagybirtokosok önmagukat óhajtották béklyókba verni, eleve valószínűtlen. Engedékenységük csak úgy magyarázható, hogy a köznemesség már olyan súlyhoz jutott, hogy nélküle nem lehetett az állam hajóját elkormányozni. Ha feltesszük, hogy a köznemesség minden összejc vetele alkalmával a folyton változó körülmények kényszerítették a nagybirtokosokat szavának meghallgatására, egyrészt hasznosnak fogjuk találni a nemesség országgyűlési szerepléséről fennmaradt — s általunk bizonyára csak töredékesen ismert — adatoknak az összeállítását, másrészt megmenekülünk a veszélytől, hogy Hunyadi és a nemesség kapcsolatát leegyszerűsítsük. A tudományos kutatás a tények ismeretében tartózkodott ugyan attól, hogy Hunyadit mint nagybirtokost is eleve a köznemesség érdekeinek képviselőjéül tekintse, a megyéket pedig, hamis idealizálással, törhetetlen híveiül, a szélesebb közvélemény azonban, amely mindég hajlamos könnyen megjegyezhető formulák szerint gondolkozni, szinte egyáltalán nem befolyásoltatta magát eféle megállapításoktól. Pedig nyilvánvalóan nincs szükség arra, hogy a szövetséget, amelynek ápolására Hunyadit kormányzói szerepe kötelezte, amely tehát a központosítás szükségességéből fakadt, valamiféle magától értetődő ténynek tekintsük a korábbi években is. így járva el, Hunyadi vezetésének tulajdonítanánk oly jelenségeket, amelyek pedig a köznemesség törekvéseinek eredményei s
