Századok – 1957

Szemle - A történeti statisztika forrásai (Ism. Wellmann Imre) 822

ÍZEMLE 823 tisztikai Hivatal elnöke írta, a szerkesztő s egyben a bevezető tanulmány írója Kovacsics József, ugyanott osztályvezető, a többi kilenc tanulmány elkészítésében két statisztikus és — IIa Bálint vezetésével működő levéltári munkaközösség keretében — hét történész osztozik, végül a bibliográfia s a táblázatok nagy része újból statisztikusok munkája ; a szakmai ellenőrzés pedig ismét mindkét felöl szakértők : Ember Győző és Thirring Lajos kezében nyugodott. Kezdetnek mindez igen biztató ; a továbbiakban, úgy véljük, még áthatóbb összedolgozásra nyílik lehetőség, oly módon, hogy statisztikusok ós történészek, külön tanulmányok írása helyett, közös feldolgozásokat készítenek, s ennek során a múlt század közepét megelőző korszakra nézve, amikor a feudális adottságok még messzebbmenő históriai képzettséget kívánnak, gyakorlatilag a statisztikus válik a történész munkatársává, a későbbi időszakot illetően pedig megfordítva. Az együttműködést tehát a történelem művelője a gyakorlat terén még teljesebbnek óhajtja — akkor is, ha elvi síkon nem mindenben ért egyet a bevezető tanulmány ez irányú fejtegetéseivel. ,,A statisztika és a történettudomány" fejezetcím alatt a szerkesztő külön foglalkozik a történeti statisztika fogalmával, tárgyával, céljával. A történeti statisztikát a statisztika egyik ágának tekinti, s fogalmának egy szűkebb s egy tágabb meghatározását adja. Az első szerint történeti statisztikai munkát: akkor végzünk, ha a hivatalos statisztikai szolgálat megszervezése előtti összeírásokat statisztikai módszerrel dolgozunk fel a múltbeli társadalmi-gazdasági viszonyok megismerése céljából. A tágabb meghatározás viszont az összeírásokon túl a hivatalos statisztikai adatok ós nem írásos források hasonló feldolgozását is magába öleli. E helyen talán nem is szükséges külön hangoztatnunk, hogy a történész az előbbivel szemben feltétlenül ez utóbbi, tágabb meghatározás mellett tör lándzsát. Nem csupán azért, mert nem tartja helyesnek a hivatalos statisztika megindulásával (vagy akár más időpontban) határt vonni „történeti" és „nem történeti" statisztika között — ilyen megkülönböztetés alapja csak az lehet, hogy a statisztikai feldolgozás a múltra, vagy a jelenre vonatkozik-e. Hanem mindenekfölött azért, mert a történeti statisztikát nem tekinti külön tudományágnak — a történettudományénak sem, nemhogy a statisztikáénak. Tekinti azonban olyan tudományos módszernek, mely a történeti források számszerű* adatainak elemzése és összevetése útján a múlt társadalmi viszonyainak teljesebb megismeréséhez segít. Jelentősége azzal, hogy külön tudományág helyett a történeti feldolgozás nélkülözhetetlen módszerének fogjuk fel, semmit sem csorbul ; vele a társadalomtudomány nyújt a históriának segítő kezet a fejlődés konkrétabb, igazabb feltárásához. A szóban forgó kötet jelentőségét éppen az adja meg, hogy az első módszeres alapvetés kíván lenni a jövőben remélhetőleg szélesebben kibontakozó együttműködéshez. Nem annyit jelent ez, mintha a történeti statisztikát mint módszert — ha úgy tetszik : mint történeti műfajt — újonnan kellene nálunk meghonosítani. Történeti statisztikai tanulmányoknak eddig sem voltunk teljesen híjával, mint az a bevezetés említett első fejezetének „A történeti statisztikai kutatás eredményei és feladatai" című pontjából is kiderül. (Igaz, ez a rész — bár a kettő közt a szerkesztő is érzi a különbséget — inkább a statisztika történetét vázolja fel, s a régi, ma már forrásszámba menő statisztikák előszámlálását folytatja az eddigi történeti statisztikai feldolgozások futó áttekintésével.) De a korábbi ilyen jellegű munkák — köztük még a legjelentősebbek: Thirring Gusztáv történeti statisztikai tanulmányai is — inkább csak elszórt, egyéni vállalkozásoknak tekinthetők. Céltudatos, tervszerű, szervezett feldolgozó munkának — már pedig, a feladat nagyságát tekintve, a történeti statisztika nem lehet meg enélkül — végre a mostani kötet teremti meg szilárd alapjait. S az érdem ebben mindenekelőtt Kovacsics József lelkes kezdeményező buzgalmát illeti. Miben áll ez az alapvetés? Mint a bevezető tanulmányban olvassuk, a kötet szerzői arra vállalkoztak, hogy a történeti statisztika forrásairól előbb átfogó ismertetést adva, tüzetes kritikai vizsgálat alá vegyék a fbntosabb kútfőcsoportokat, s egyben a belőlük meríthető adatok feldolgozására módszerbeli útmutatást nyújtsanak. E program jelentőségéhez nem fér kétség ; s már itt elmondhatjuk : nagyjából megvalósítása is sikeresnek minősíthető. Elsősorban annak köszönhető ez, hogy Kovacsics és IIa az egyes forráscsoportok alapos ismerőit vonultatják fel a főbb kútfőanyag s a kezelésével járó problémák megvilágítására. Bevezetőül statisztika és történettudomány már ismertetett fejtegetése után a történeti statisztika forrásairól általában, azután a történeti statisztikai értékű összeírások végrehajtásáról, végül a belőlük nyerhető adatok feldolgozásáról tájékoztat a * A „számszerű"jelzőt azért tartjuk szükségesnek hangoztatni, mertaszerző megfogalmazása nem egy helyen (pl. Bél Mátyás munkáival kapcsolatban, 8. l.)azt a látszatot keltheti az olvasóban, mintha „adatot" csak a statisztikai források tartalmaznának.