Századok – 1957

Szemle - A történeti statisztika forrásai (Ism. Wellmann Imre) 822

822 SZEMLE megmagyarázza Kanizsa meghiusult ostromának okait, vádolja a császári tábornokokat, panaszkodik Új-Zrínyivár könnyelmű elvesztése miatt. A könyv függelékeként olvashatjuk annak a két katonai szabályzatnak a magyar fordítását, amelyek ha nem is Zrínyi művei, de hatással voltak főleg a Tábori Kis Tracta megszerkesztésére. Ezek az V. Károly császár idejében készült szabályzat és Svendi Lázár szabályzata. A könyvet a Zrínyi-irodalom kútfőinek és irodalmának ismertetését közlő hasznos rövid fejezet, végül pedig a munkában magyarul közölt latin szövegrészek eredeti latin szövegei fejezik be. A könyvnek két hiányát kell megemlítenem, ezek azonban semmit sem vonnak le értékéből és egy esetleges második kiadásnál könnyen pótolhatók. Zrínyi hadtudományi munkáiban nemcsak azokat az értékeket kell felismernünk, amelyeket e kötet kiváló szaktudósai részletesen elénk tártak, hanem ki kellett volna terjeszkedniük arra is, hogy Zrínyi a magyar katonai nyelvezet megalkotója. Erről csak Perjés Géza első tanulmányában (90-ik oldal) olvasunk egy rövid utalást. Ez a kérdés hosszabb móltatást érdemelt volna. A szép munkában mindössze négy fotókópiát találunk, azok közül kettő Kanizsát mutatja. Szükségesnek tartanám még több kép közlését, hiszen ilyeneket találni a Nemzeti Múzeum képgyűjteményében, főleg pedig a csáktornyai vár képét kellene bemutatni, amely Zrínyi írói tevékenységének is a színhelye volt, s amelynek egy eredet i egykorú szép .rajzát a béesi Kriegsarchivban találtam meg és közöltem Zrínyikönyvem 16. oldalán. Külön meg kell emlékeznünk a Zrínyi Kiadó áldozatkészségéről, amellyel ennek a szép és értékes tartalmú könyvnek megfelelő, ízléses formát adott. Einom papíron, nyomdatechnikai lag kifogástalan kivitelben, egyszerű, de szép kötésben bocsátotta a könyvpiacra ezt a munkát, amely méltó helyet foglal el a magyar hadtörténelmi irodalom legújabb és legjobb termékei között. MARKÓ ÁRPÁD A TÖRTÉNETI STATISZTIKA FORRÁSAI ^ Szerkesztette KOVACSICS JÖZSEF A Központi Statisztikai Hivatal és az Országos Levéltár kiadványa (Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1957. 461 1., 13 tábl., 8 kép) Aki a történettudomány fejlődéséről megpróbál átfogó képet alkotni magának, nagy historikus-egyéniségek szemrevételén s történeti iskolák körvonalának megrajzolásán túl egyetemesebb megállapításokig is juthat. Ilyen a történeti források mind szélesebben gyűrűző kiaknázása s mind elmélyültebb kritikai mérlegelése ; ilyen az egyoldalú politikai történetírással szemben a társadalmi-gazdasági fejlődós fokozódó figyelembevétele. Birodalmának ez a terjeszkedése — extenzív és intenzív irányban: szélességben, mélységben egyaránt — a históriát mind szorosabb érintkezésbe hozza más tudományokkal, melyek jelenre irányuló feladataik teljesítéséhez nem nélkülözhetik a fejlődés-adta tanulságokat, s így saját múltjuk mellett nein mehetnek el közömbösen. Két, egymással összefüggő problémacsoport forog tehát szóban : az egyes tudományok története egyfelől, s a történeti élet egyes szektorai másfelől, melyek igaz megelevenítéséhez e többi tudomány nyújt kellő speciális szakismereteket. Mindkét vonatkozásban a történettudomány s az érdekelt többi tudomány kölcsönös együttműködése biztat szilárdan megalapozott eredményekkel. Bizonyos értelemben ilyen gyümölcsöző együttműködést üdvözölhetünk a szóban forgó terjedelmes munkában. Örvendetes már maga a tény, hogy a Központi Statisztikai Hivatal s az Országos Levéltár közös kiadványaként jelent meg ; s még örvendetesebb, hogy a két intézet képviselői csak első, iránytmutató lépésnek tekintik a közös erőfeszítéssel megteendő messzi úton. (Egy ilyen, további közös vállalkozásra a bevezető is céloz : a Magyar Tudományos Akadémia településtudományi főbizottságának irányítása alatt megindultak az 1526 utáni időszakot felölelő helytörténeti lexikon munkálatai. Igaz, ez még nem az a feldolgozó munka, melyhez a szóban forgó kötet az indulás akar lenni, de hasznos segítség ahhoz, bár a közölt adatok szerint inkább történeti helységnévtárról van szó ; helytörténeti lexikonhoz már Korabinszky óta jóval nagyobb igényeket fűzünk. Lehetne vitatkozni arról is : helyes-e településtudományról beszélni, s ha már idevágó kérdések kerülnek szőnyegre, nem történészeknek kellene-e azok megoldását kézben tartani. A fő azonban, hogy a dolognak egyáltalán van gazdája ; ha a kezdet megvan, remélhetőleg a megoldás is jó mederben halad majd.) A vállvetett munkának külső jelét láthatjuk abban, hogy az előszót Péter György, a Központi Sta-