Századok – 1957

Szemle - Zrínyi Miklós hadtudományi munkái (Ism. Markó Árpád) 818

ÍZEMLE 821 E két értékes tanulmány után következnek Zrínyi hadtudományi munkái a szokott sorrendben, a Tábori Kis Traeta, a Vitéz Hadnagy, a Mátyás Király Életéről Való Elmélkedések, végül Az Török Áfium Ellen Való Orvosság. Mindegyik tanulmányt érdekes bevezetés ismerteti, szerzői Perjés Géza, Tóth Gyula és Rohonyi Gábor. Mind a három szakíró nagy elmélyedéssel, a tárgykörben való alapos tudással és felkészültséggel hozza a mai olvasóhoz közelebb Zrínyi örökbecsű írásait. Perjés Géza ismerteti a Tábori Kis Tracta-t és a Vitéz Hadnagy-ot és megállapítja, hogy Zrínyi az első munkájával az akkori hadsex'egszervezet ós a külföldi haderők szabályzatai alapján alkotott nézeteit a magyar viszonyoknak megfelelő, szinte katonai szabályzat formájában hozta napvilágra. Helyesbíti Rónai Horváth Jenő néhány kissé elfogult megállapítását, amelyek szerint Zrínyi úttörő és újító lett volna. De ez semmit sem von le a Tábori Kis Traeta értékéből, mert Zrínyi mind ezzel a munkájával, mind a Vitéz Hadnaggyal tanítani akart, a korabeli magyarság általános katonai tudását akarta fejleszteni. Igaza van Perjós Gézának, hogy csak sajnálhatjuk, hogy ez a munka befejezetlen maradt. A Vitéz Hadnagy tulajdonképpen Zrínyi anyaggyűjtő munkájának az eredménye. Helyesen állapítja meg Perjés, hogy nem önálló műnek indult, de jelentősége hármas : először bepillantást enged Zrínyi anyaggyűjtő munkájába ós érdeklődési körébe, másodszor tanúbizonyságot tesz Zrínyi nagyfokú érdeklődéséről nem csupán hadtudományi, hanem filozófiai, történelmi és politikai vonatkozásban is, végül pedig ezekben a bölcselkedő, magyarázataiban Zrínyi elérkezik az általa legjobbnak képzelt stratégiai ós taktikai, nemkülönben háborús filozófiai és lélektani problémáinak végső megoldásához. Különösen a katona-lélektan az, amellyel Zrínyi legbehatóbban foglalkozik, amikor magyarázza a hadi szerencse, a félelem leküzdésének, a kiképzés lélektanának kérdéseit és vizsgálja, hogy milyen társadalmi és lélektani körülmények között várható a hadrakelt sereg legeredményesebb működése. A Mátyás Tanulmányt Rohonyi Gábor magyarázza. Röviden előadja keletkezéstörténetét és helyesen állapítja meg, hogy Zrínyi ebben a munkájában programot adott egy központosított nemzeti monarchia megteremtésére. A nemzeti király mintaképének Mátyás királyt tartotta. Helyesen állapítja meg Rohonyi, hogy bár felismerte a Habsburg központosításban rejlő veszélyeket, de nem azon az úton, amelyen főrangú társai haladtak, mert a nemzet függetlenségét és a társadalmi haládást szorosan össze tudta kapcsolni. Bár Zrínyi e művében kimondja, hogy ebből kihagyja a hadi észrevételeket, mégsem tudja megtagadni hadvezéri mivoltát. Rohonyi helyesen ismeri fel a munkában annak katonai tanulságait, ami érthető is, mert Zrínyi mint ember, mint katona, mint politikus egyaránt Mátyás királyt tartotta példaképéül. A Török Áfiumot magyarázó bevezetést Tóth Gyula írta. Ismerteti a munka első kiadójának, II. Rákóczi Ferenc tábornagyának, Forgách Simonnak ehhez a munkához írott előszavát s helyesen cáfolja Forgáchnak azt az állítását, hogy Zrínyi gondolatai halála után elsüllyedtek, s az önálló magyar hadsereg csak Rákóczi alatt született meg, holott az erdélyi fejedelmek és Thököly felkelései bizonyították a nemzetben élő vágyát az exercitus hungaricus után. Ismerteti azután az Áfium későbbi kiadásait ós helyesen állapítja meg, hogy azok összeállítói és magyarázói különféle szempontok szerint ítélték meg Zrínyinek ezt az utolsó, leghatásosabb munkáját. Kazinczy Ferenc lelkesedett Zrínyi szép magyaros nyelvezetén, mély, tiszta, józan gondolkozásán. Rónai Horváth Jenő a munkát részben politikai szózatnak, részben hadtudományi szempontból becses katonai iratnak minősíti. Ferenczy Zoltán ezzel nem értett egyet, szerinte a munka elsősorban hazafias intés. Markó Árpád a katonát, a gyakorlati hadvezért kereste és találta meg Zrínyiben, míg végül Klaniczay Tibor helyesen ismerte fel a katonai és politikai vonatkozások elválaszthatatlanságát és az Áfiumot Zrínyi egységes politikai ós katonai koncepciójának tekintette. Tóth Gyula is ennek az összefoglaló egységes szemléletnek szemüvegén keresztül látja és magyarázza Zrínyinek ezt a hatalmas erejű szózatát a magyarnemzethez. Helyesen értékeli ennek a műnek helyzetét Zrínyi Miklós hadtudományi írói tevékenységének csúcspontján, amikor megállapítja, hogy az Áfium annak a nagy hazafinak a riadója volt, aki nemcsak megfújta a harcra hívó kürtöt, de maga is, rövid életének utolsó pillanatáig a küzdők élére állt. Zrínyi nagy munkái után a szerkesztőbizottság még négy emlékiratot, illetve a latin szövegek magyar fordítását közli. Az egyik Zrínyi jelentése az udvari haditanácshoz 1661. július 5-ről, amelyben indokolja a Muraköz védelmére emelt Új-Zrínyivár felépítésének szükségességét. A második emlékirat a legtöbb Zrínyi-kiadványban már amúgy is közölt vitairat Montecuccoli tábornagy vádaskodó röpiratára 1662-ből. Azután következik két jelentés Lipót királyhoz, az egyik 1663. november 28-áról, amelyben beszámol a Kotoriba mellett aratott fényes győzelméről, végül pedig drámai hangú emlékirata 1664. július 17-én, mely egyúttal Zrínyinek utolsó írása. Ebben részletesen