Századok – 1957

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Polišenský; Josef: Az egyetemes történet művelése Csehszlovákiában és a csehországi levéltárak magyar vonatkozású kútfői 800

AZ EGYETEMES TÖRTÉNET MŰVELÉSE CSEHSZLOVÁKIÁBAN 803 A cseh egyetemes történetírásban kivételes szerepet tölt be K. J. Vietz, a prágai egyetem professzora ; a prágai filozófia neveltje, aki azonban egyszersmind a német liberális történetírásnak is alapos ismerője és mind F.L. Schlossernek, mind K.v. Rottecknek nagy tisztelője. Az egyetemes történet korabeli állásával foglalkozó műve („Das Studium der allgemeinen Geschichte nach dem gegenwärtigen Stand der historischen Wissenschaft und Literatur. Praha. 1844) Skála ós Kocín fejtegetései óta—az első olyan cseh munka, amely a történetírás módszerének a megvilágítását tűzte ki céljául.8 A Metternich-rendszer persze nem nyitotta meg levéltárait a történészek előtt, Vietzben pedig nem volt meg a kellő eróly ahhoz, hogy a maga erejéből férjen hozzájok, mint tette Palacky, aki a csehországi nagybirtokos családok levéltárainak egész sorát tárta fel. Vietz nem végzett konkrét történetírói munkát, mint ahogy legkitűnőbb tanítványa, a tübingiai ifjú-hegelianus A. Springer sem nyúlt hozzá a hazai kútfőanyaghoz. Springernek a forradalmi korszakot tárgyaló műve (Geschichte des Revolutionszeitalters 1789 — 1848. Praha 1849) a korabeli legkitűnőbb egyetemes történeti összefoglalások egyike, amely az angol ipari forradalom tárgyalásánál F. Engels művére is támaszkodik.9 1849 után L. Thun gyökeres egyetemi reformja kellő figyelmet szentel a történelemnek is. A prágai egyetem egyetemes történeti tanszékén azonban közel egy évtizeden át a katolikus orientációjú délnémet C. von Höfler működött, az osztrák történeti tanszéken pedig V. V. Tomek. Az egyetemes történet művelése tekintetében ez nem hozott számottevő javulást. Höfler csak egészen kivételesen nyúlt hazai forrásokhoz, Tomek pedig ifjúkori műve (Krátky svétovy déjepis — Rövid világtörténelem — 1855) után nem tért vissza többé az egyetemes történethez. Elsőnek Anton Gindely törte meg a jeget, aki ugyan az 1618 — 20 évi cseh rendi felkelés történetéhez elsősorban külföldi levéltári forrásokat használt fel, de olykor-olykor beletekintett a hazai kútfőanyagba is. Eljárását az magyarázza, hogy a hazai kútforrások nehezen voltak hozzáférhetők s így az egyetemes történettel foglalkozó történészek vagy a kiadott forrásokat használták fel, vagy a nagy külföldi állami levéltárakban keresték azokat; az utóbbiak ui. a XIX. század második felében sorra feltárták kapuikat a kutatók előtt. Mialatt Gindely forrásai után sorra járta Nyugat-Európa levéltárait, 1882 óta, amikor a prágai egyetemet külön cseh és külön német egyetemre osztották, a cseh egyetemes történetírásnak alapjában véve két lehetősége volt egyetemes történeti problémák tanulmányozására.10

Párizsba ós Németországba vezetett az egyik, a másik pedig Bécsbe, az „Institut für österreichische Geschichtsforschung"-bä ós innen a vatikáni levéltárakban végzendő kutatások céljával Rómába. Az első utat járta Jaroslav Göll, aki történeti szemináriuméban használta fel azokat a tapasztalatokat, amelyeket Göttingában és Berlinben szerzett, Habilitációs munkája, „Die französische Heirat, Frankreich und England 1624 und 1625" (1876) mind a tematika, mind a feldolgozás módja tekintetében azoknak a műveknek felel meg, amelyek ezidőtájt Berlinben ós Halléban születtek.11

Ezt az utat kellett volna megjárnia Göll sokatígérő tanítványának, az egyetemes történet tanszékére kiszemelt L. K. Hoffmannak is (1876 — 1903), aki Párizsból Berlinbe ment át M. Lenzhez, mert a francia helyett a porosz abszolutizmussal kívánt foglalkozni. Majd II. Frigyestől Bismarckra tért át és e munkája közben érte a halál.12

Ugyanezt az utat járta J. Rezek és Jar. Göll közös tanítványa, Josef Pekaf (1870—1937) is, aki 1893 és 1894-ben, a Wallenstein-összeesküvésről szóló munkájának („Déjinv valdstejnského spiknutí 1630 — 34") írása közben futólag Erlangenben és Berlinben is tartózkodott. Pekaf e művéhez élete végén még egyszer visszatért, amikor az németül is megjelent (1930, 1934). Az anyag terjedelmében végeredményben változatlan maradt; így noha az ifjú Pekaf az addigi irodalom és kivált a kiadott kútfők alapján kitűnő ismerője volt a Wallenstein-kérdésnek, öreg korában nem használta fel a később hozzáférhetővé vált kútfőanyagot, úgy hogy ebben a tekintetben műve már eleve túlhaladottá vált. Különben is Pekaf életművében az egyetemes történet " K. J. Vietz: Das Studium dor allgemeinen Geschichte nach dem gegenwärtigen Stand der historischen Wissenschaft und Literatur. Praha. 1844. A korábbi próbálkozásokból megemlítendő : ./. H. Wolff: Eine Vorlesung von den wahren Begriffen der Eigenschaften und dem Nutzen der Universalgeschichte. Praha, 1783 ; továbbá J. Cornos egyes cikkei. • A. H. Springer: Die Hegeische Geschichtsanschauung. Eine historische Denkschrift. Tübingen. 1848 ; továbbá Geschichte des Revolutionszeitalters (1789—1848). In öffentlichen Vorlesungen an der Präger Universität übersichtlich dargestellt. Praha, 1849. 10

A. Gindel^ legsikerültebb méltatása: K. Erofta: Antonin Gindel^, Zprávy zemského archivu král. Ceského. IV. Praha, 1915. 155—396. 1. 11

Göll működésének a legjobb rajzát a „Sborník prací historickych (Gollúv Sborník). Praha, 1900 nyújtja (szerkesztették: .T. Bidlo, G. Friedrich, K. Krofta). Legutóbb ld. E.Stloukal: Jaroslav Göll. Cesky Casopis Historicky. \ XLVII/1946. 100—123. 1. "Ld. L. K. Hofmana Sebrané spisy. I—II., red. J. Glücklich, K. Krofta, V. Dyk. Praha, 1904—1905. J. Qoll: Ladislav Hofman, Jar. Golla Vybrané spisy drobné 1., Praha, 1928. 146—160. I. 18*