Századok – 1957

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Polišenský; Josef: Az egyetemes történet művelése Csehszlovákiában és a csehországi levéltárak magyar vonatkozású kútfői 800

AZ EGYETEMES TÖRTÉNET MŰVELÉSE CSEHSZLOVÁKIÁBAN 801 « letet, amikor az emberi cselekvés számtalan megnyilatkozása közt fennálló összefüggéseket ós kölcsönhatásokat megmagyarázza. Az egységesítő filozófiának ez a szükséges volta végeredményben gyakorlatilag is megnyilatkozik. A történész érdeklődési körének a tágulásával megsokasodott az az anyag is, amellyel a szintézisre való törekvésében múlhatatlanul meg kellett birkóznia. Más szóval: ma már mmdannyian érezzük annak szükségét, hogy a történészek közt a lehető legszélesebbkörű együttműködés jöjjön létre, de érezzük azt is, hogy ezt az együttműködést siker fogja koronázni, ha a közös cél a vezérlő sugalmazója. Számunkra ez a cél az emberiség fejlődósének az objektív képe, egyfelől a maga konkrét bonyolultságával és a különböző társadalmakban felvett formák sokféleségével, másfelől az ebből a sokféleségből leszűrődő általános érvényű következtetésekkel, az emberi társadalom fejlődésében megnyilvánuló törvényszerűség rögzítésével.2 Még a közelmúltban is olvashattuk, hogy Csehszlovákiában az egyetemes történettel nem foglalkoztak és hogy művelésének nincs is meg a lehetősége ; hogy a cseh történésznek, Palacky példájára, csak saját népe történetét keli tanulmányoznia, li sorok bizonyítani kívánják egyrészt, hogy az egyetemes történet tanulmányozása szükségszerű feladatunk, mivel az a megismerés dialektikus módszerének logikus folyománya, másrészt, hogy művelésének megvan a lehetősége is. Érdemes ugyanis lerögzíteni, hogy az a sokat hangoztatott vélemény, mintha az egyetemes történet kutatásának Csehszlovákiában nem volna hagyománya, egyáltalán nem felel meg a valóságnak. Természetesen nem a mai értelemben vett történettudományról van szó. De amikor a polgári humanizmus történetírása Közép-Európában is csakúgy, mint másutt, az első bátortalan nekirugaszkodásokkal próbálkozik az egyetemes történet kialakítására, minálunk is találkozunk olyan művekkel, amelyek feladatuk értelmezésében nagymórtékben elütnek a középkori „világkrónikák" történeti képétől. A keresztény Europa határait elsőnek a XVI. század történetírói lépik át, akiknek számára életkérdéssé valt a török probléma. Az utazó érdeklődésétől az eleven politikai érzéstől áthatott történész érdeklődéséig mindenesetre hosszú az út, s így csak 1600 körül Veleslavíni Ádám Dávidnál, a kocinéti Jan Kocínnál, valamint ellenlábas kortársuknál, a budovi Vaclav Budocevnól találkozunk a török birodalom társadalmi s politikai szerkezetének a történeti megvilágítására irányuló törekvéssel.3 Egyiküknél-másikuknál leomlanak már a határok, amelyeket a keresztény-feudális Europa vont a „hitetlenek" és maga között. Ez a leghatározottabban J.A.Komensky-nól történt, aki a török szövetséges számára konkrét feladatokat tűzött ki az „Antikrisztus"— Róma elleni harcban. A Fehérhegy előtti Csehország történetírása, amelynek elsősorban polgári szerzők a hordozói, felszámolja a történetnek monarchiák szerinti tagolását. Á zhoíei Pavel Skála Chronologiája javaslatot tesz az újkornak a német reformáció megindulásától történő számítására. A cseh huszitáknak eretnekséggel vádolt és kulturális elszigeteltségbe szorított ivadékainál csodálatraméltón széleskörű érdeklődéssel találkozunk, amely átlépi mind a cseh földnek, mind a felekezeti elkülönülésnek a határait.4 Amikor ugyanis Skála (aki, mellesleg mondva, Dantét és Bodint fordítja ós a korabeli historiográfiának Sleidantól Meteranig alapos ismerője) az „egyháztörténetet" jelöli meg céljául, nem gondol másra, mint azon összes eretnekségeknek a történetére ós a római egyház uralmával szemben vívott küzdelmeire, amelyek a huszitizmusban, a XVI. század reformációs mozgalmaiban és a cseh nép korabeli nagy habsburgellenes védelmi harcában meg a harmincéves háborúban találták meg kiesúcsosodásukat. Skála művéből, amelyet a szász Freibergben majd Pirnában és Lübeckben írt, Em. Tonner adott ki „Cseh történetek" címmel szemelvényeket. Ezekből azonban csak torzképet kapunk, — nem véletlen, hogy Fr. Palacky Skála „Historia"jából egészen más, a XVI. század európai történetével foglalkozó részeket közölt. Skála után hasonló részletességgel tárgyalta a cseheknek a Habsburgokkal vívott küzdelmeit a habernfeldi Habrvesl András, aki „Cseh háború"-jával (újabb példa, hogy a cím olykor mennyire félrevezető) tulajdonképpen a harmincéves háború első közép-európai történetírója. Hasonlóképp messzire elnyúló összefüggéseiben látta A. J. Komensky is a cseh történetet, aki Las Casas munkája alapján érdeklődéssel fordult az amerikai bennszülöttek felé. De ír Ázsiáról és az afrikai gyarmati terjeszkedésről is, amint ezt kéziratban maradt befejezetlen tankönyve, a „História prophana sive politica" bizonyítja, amelyet ' Christopher Hill: Marxism and History, Modern Quarterly. 1848—1948. March 1948. Jean Bruhat: Destin de l'histoire, Paris. 1949 ; id. Texte ke kursu déjin déjepisectví I. Praha. 1956. * A Fehérhegy előtti cseh történetírásról és a török kérdéssel szemben elfoglalt álláspontjáról 1. J. V. Poliéensltf: Bohemia, the Turk and the Christian Commonwealth, Byzantinoslavica, XIV/1953. 82—108. 1. A korszak cseh történetírásával foglalkozik e tanulmány szerzője még a következő helyen is : Sborník Vysoké Skoly pedagogické • Olomouci, 1956. * L. a 3. jegyzetet. 18 Századok