Századok – 1957
A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Polišenský; Josef: Az egyetemes történet művelése Csehszlovákiában és a csehországi levéltárak magyar vonatkozású kútfői 800
A SZOVJETUNIÓ ÉS A NÉPI DEMOKRÁCIÁK TÖRTÉNÉSZFRONTJA AZ EGYETEMES TÖRTÉNET MŰVELÉSE CSEHSZLOVÁKIÁBAN ÉS A CSEHORSZÁGI LEVÉLTÁRAK MAGYAR VONATKOZÁSÚ KÚTFŐI Az alábbi soroknak nem az a rendeltetésük, hogy bevezetést nyújtsanak az egyetemes történet tanulmányozásába. Mindössze arra kívánnak rámutatni, hogy minők ma Csehszlovákiában az egyetemes történet művelésének az előfeltételei. Szó lehet elvi és dologi (materialis) előfeltételekről. Így nem lesz tán kárbaveszett idő, ha bevezetőül az egyetemes történet művelésének néhány alapvető kérdését vizsgáljuk meg. Első helyen (I) az egyetemes történet fogalmi tartalmát és jelentőségét kell megvilágítanunk. Majd (Ű) azt nézzük meg, található-e hazánkban oly kútfőanyag, amely az egyetemes történet tanulmányozásánál figyelmen kívül nem hagyható. Harmadszor (IH) e források fontosabb lelőhelyeit vesszük számba. Végül (IV) vázlatosan azokat a feladatokat körvonalazzuk, amelyek e kútfőanyag segítségével megoldhatók. Az V alatti függelékben uradalmi levéltárainknak fontosabb magyar vonatkozásait ismertetjük. * I A jelen történésze számára már mind az emberi történetnek, mind a történettudománynak az egysége magától értetődő dolog. Ám nem mindig volt ez így, hiszen az „egyetemes" történet csak egy százada vált valóban egyetemessé. A régi társadalmakban, pl. Kínában vagy a klasszikus Görögországban a hazai föld ós a szomszédos országok lakóinak a történetével foglalkozó tudományt tekintették történelemnek. Igaz ugyan, hogy Thukydides, a történetíró érdeklődési körét nagy mértékben kiszélesítette és hogy kortársa, Herodotos már bizonyos mérvű „munkamegosztás" kezdeményezője, amikor különbséget tesz a görög történet és az ókori világ többi részének története között. Az ókor, de hasonlóképpen a feudális-keresztény középkori Európa számára is az ókori római birodalom sorsa képezte a történelem tartalmát, amint azt az időszámításunk előtti H. században Polybius határozta meg. Bizonyára nem véletlen, hogy „egyetemes" történettel csak a XVI. században, a nagy felfedezések századában találkozunk és hogy az Erzsébet szolgálatában állott nagy tengerjáró Raleigh (1618) az, aki elsőnek állítja tervszerűen az Európán kívüli földrészeket és az Újvilág láthatáráig kiszélesedett Óvilágot a történelmi érdeklődés középpontjába. Voltaire volt az első nyugati történetíró, aki komoly érdeklődéssel fordult Kína története felé, — de a világnak a gyarmatosító hatalmak által az imperializmus korszakában történt leigázása még nem jelentette az „europacentrizmus" végét ezekben az országokban.1 A történelmi materializmus egyik nagy vívmánya többek között az is, hogy érvényre juttatta a történet egységének a gondolatát. Logikus folyománya volt ez annak, hogy Marx megállapította a gazdasági valóság végleges elsőbbségét, amelynek az emberiség politikai és kulturális tevékenysége már csak függvénye. A történészek többsége ma elismeri, hogy az emberi cselekvés mindmegannyi megnyilatkozásában egységes és egy és ugyanazon társadalmon belül nem darabolható fel erőszakosan a politikai, a gazdasági, a kulturális és más egyéb tevékenység apró fejezeteire. Ha azonban a történelem ennyire egységes, kell, hogy egységes legyen a felfogása is a társadalomról és a társadalmi folyamat egységes egészéről, más szóval, kell hogy filozófiai szemlélete (filozófiája) legyen. Érzik ezt ma azok a historikusok is, akik a történelmi materializmust nem teszik magükévá, viszont elismerik, hogy a történelmi materializmus kielégíti ezt a szükség-1 Ví ein^riság történeti fejlődésének egyetemes voltára nézve 1. V.O. Childe: The Past, the Present, and the Future, Past and Present 10/1956. 3—5.1. G. Barraclough: History in a Changing World, Oxford, 1955. Jan Romein: Aera van Europa (De europese geschiedenis als afwijking van het algemeen menselijk patroon). Leiden, 1954.
