Századok – 1957

Vita - Giday Kálmán: Hozzászólás Tolnai György: A parasztipar kialakulása és tőkés iparrá fejlődése Magyarországon (1842–1849) c. vitacikkéhez 790

HOZZÁSZÓLÁS TOLNAI GYÖB.GY VITACIKKÉHEZ 797 •dorozsmaiak is voltak közöttük. A szegedi téglamesterek többször vállaltak vidéki munkát is, így pl. az algyői uradalomnak. Ilyenkor az uradalom küldött be kocsit a szegedi, illetve dorozsmai munkásokért. A vállakozókat a 40-es években a szegedi összeírások már a gyárosok között tüntetik fel. 1848-ban -Szűcs Ferenc és Rácz Ferenc cserépégetők kérik, hogy őket is a gyárosok közé sorolják be. A negyvenes években hajóval jelentős cserépmennyiséget szállított vidékre Szeged. A cserép ára kb. azonos a tégla árával. Mint az egykori adatszolgáltató írja, a cserépgyártásban gyermekmunkásokat használtak „kicsinységüktől fogva." Ez volt az olcsó cserépkészítés titka. Az épületanyaggyártásnál tehát Szegeden a XIX. század elejétől a manufaktúraforma uralkodik, a céhetlen kisiparosok fölé gyárosvállalkozók kerülnek. A hajó-, malomácsoknak csak a neve német „super" (Schopper), parasztmesterek voltak valamennyien. Szegeden a faragómolnároknál keresendő az ipar alapja. A szegedi molnárok már a XVIII. század elején a malomtulajdonosoknak dolgozó részesmunkások voltak, akiknek kötelessége volt a malomjavítás is. A század végén a malomgyártás önálló foglalkozássá lett. 1812-ben már 37 malomépítő van, közülök azonban csak 3—4 a mester, a többi faragómunkás. Évente 4—5 malmot készítettek, s exportáltak nemcsak a Tisza és Maros, hanem a Duna mellé is. A XVIII. század folyamán megszaporodott a helyi. vízimalmok száma is, 1721-ben 14, 1799-ben már 71 volt. A helyi szükségletre termelő parasztipar, a század végére exportáló manufaktúrává fejlődött. A hajóépítőfaragók kezdetben a faragómolnárok közül kerültek ki. A XVIII. század folyamán még csak kis hajókat készítettek. II. József török háborúi, majd a napoleoni háborúk idején Szeged környékének piacra és kivitelre kerülő búza- és dohánymennyisége hatalmasat növekedett. A nagytömegű áru szállítását az tette lehetővé, hogy ezalatt a két évtized alatt egy sereg nagybefogadóképességű „szegedi" hajó épült. A hajókészítés Szegeden parasztiparból manufaktúrává fejlődött, amihez a munkások tömegét a faragóbéresek, fűrészes faragók adták. 1812-ben már 192 a hajóépítők száma. Az újszegedi kincstári hajóépítőtelepen volt ugyan egy német super is, de a többiek: Ábrahámok, Kopaszok szegedi, Terhesek tápéi parasztok voltak. Jellemző az iparág paraszti eredetére, hogy Terhes József és Mátyás tápéi parasztfaragók 1794-ben még Tápén dolgoznak a faluban előforduló munkákkal, a század első éveiben Terhes József beköltözik Szegedre, módos szegedi polgár lesz belőle s hajóépítővállalkozó. Az első mesterek írni, olvasni sem tudtak. A parti porondon rajzolták ki a hajót. Az 1813-as szegedi árszabályozásban a hajókészítők (vagy superok) bére a következő : a mester (tavaszi és őszi munkaidőben) 1,10 frt pallér, vagy első legény 0,50 legény 0,40 két esztendős inas 0,25 A munkaidő nyáron 14 óra volt, míg a céhes kőműveseknél, ácsoknál csak 11 óra, ami a manufaktúrás munkások nagyobb kizsákmányolására mutat. A hajóépítőmesterek nem a maguk tőkéjével dolgoztak, maguk is napszámbért