Századok – 1957

Vita - Giday Kálmán: Hozzászólás Tolnai György: A parasztipar kialakulása és tőkés iparrá fejlődése Magyarországon (1842–1849) c. vitacikkéhez 790

796 GIDAY KÁLMÁN" a felfűrészeltetést a faragó végezteti. 1844-ben a pusztaszeri vendégfogadót építi, melynek nagy ivószobán, két vendégszobán kívül pincéje, 5 oszlopos tornáca van. 1846-ban, majd 1850-ben újabb birkaistállókat készít. A munkások részére a munka kezdetén 2 kocsit kapott Szegedre, munka közben szintén 2 hetente egy kocsit az élelem kiszállítására. A szegedi házépítőfaragók kezén alakult ki a XIX. század első felében az a tornácos 2—3 szobás gazdaház, mely egészen az első világháború végéig uralkodó típus volt Szeged környékén. A példa azt is mutatja, hogy ez a parasztiparág hogyan lett ipari manufaktúrává. Az építőanyagipar az építőiparral együtt fejlődött parasztiparból manufaktúrás vállalkozássá. A XVIII. század folyamán még inkább csak egyházi építkezéseknél használtak téglát, cserepet, zsindelyt, a század fordulótól kezdve azonban nagyobb világi középítkezések is voltak (városháza, iskolák, kórház) és megnövekedett a magánépítkezés is. Az épületfát és zsindelyt fűrészelő faragók, a téglát és cserepet készítő téglavetők manufaktúra-munkásokká változtak. A legnagyobb fakereskedés Szegeden a sóhivatal fatelepe volt. 1812-ben a múlt évről maradt készlet 17173 db. szálfa volt, 5781 db-ot kaptak az év folyamán, s eladtak 14330 darabot. A téli időben, amikor igen alacsonyak voltak a napszámárak, decemberben 666 db colos deszkát, 162 pallót, 72000 db zsindelyt fűrészeltettek itt Szegeden, januárban 923 db deszkát, 228 pallót és 86000 zsindelyt. A fatelepről nemcsak szegediek vásároltak, hanem Algyő, Deszk, Szőreg, Dorozsma, Kistelek stb. parasztjai is. A sóhivatal mellett még több fűrészgyáros volt. A város 1831-ben Wöber Györgytől vásárol deszkát (kötélgyártó és épületanyagkereskedő, fia polgármester), másik alkalommal Götz Jánostól, akit előbb már halászati nagybérlőként említettünk. A „fűrészgyári" munkások a legszegényebb faragók voltak. Munkájukat darabbérben fizették, 1813-ban 1000 zsindelyvágásért 1 forintot kaptak, fenyőlécfűrészelés 1 láb hosszú 0,01 dénár stb. Munkájukat 6—8-as csoportokban végezték. 1813-ban a városnak egyik versenytárgyalásán fűrészelésre ajánlko zott Tóth János 6, Hajós Pál 8, Sziráki János 6 társával. A téglagyártás mennyiségi fejlődését Szegeden a következő adatok jellemzik: 1750-ben 440 000 db. 1802-ben 1 080 000 db. 1842-ben 1 900 000 db. Volt idő, amikor a város házi kezelésben gyártatta a téglát, s abból adott el magánosoknak is, a 20-as évektől kezdve magánosok kezén van a gyártás, s a legnagyobb „gyáros" Burchardt Ádám vagyonos kovácsmester. Az általa készített téglamennyiség ezer darabban 1822-ben : 300, 1823 : 512 stb. A téglaégető kemencék a város szélén voltak, s mivel az égetésnél állandó felügyeletre volt szükség, a munkások kint laktak földbevájt, náddal fedett kunyhókban. 1813-ban a városi téglaégetőház mellett 12 kunyhó volt. A munkaeszközök leltárában 18 db csákánykapát . 67 db ládás talicskát 25 téglaverő asztalt, 20 kútágast gémekkel stb. találunk. Körülbelül 60—70 munkást tudott foglalkoztatni az üzem, akiknek egyharmada a bányászást és agyagszállítást, másik harmada a formázást, harmadik a szárítás és égetés munkáját végezte. A téglagyáros a téglamesternek darabbérben fizetett. A munkások a parasztság legszegényebb részéből kerültek ki, már a század első felében szegedieken kívül