Századok – 1957

Vita - Giday Kálmán: Hozzászólás Tolnai György: A parasztipar kialakulása és tőkés iparrá fejlődése Magyarországon (1842–1849) c. vitacikkéhez 790

792 GIDAY KÁLMÁN" cára. A szegedkörnyéki főbb halászterületek bérösszege 1847-ben a következő volt : Algyői uradalom 4200 forint Vásárhely ; 2005 forint Tápé ' •916 forint Szeged 431 forint A bérösszeg nagysága ís mutatja, hogy a „szegedi" halnak csak kis része került ki közvetlenül szegedi halászterületről. Annyiban volt mégis szegedi, hogy nemcsak a halászati bérlők, hanem az alkalmazott halászok is részben szegediek voltak az egész megyében. Amikor 1848-ban Algyőn elzavarják a halászati bérlőt, 14 algyői halász veszi át a halászatot. A halászatnak paraszti foglalkozásból tőkés manufaktúrává alakulása hasonló módon történt a Duna és Balaton mellett is, s így példám általánosítható. Tápén a gyékényszövés és halhasítás parasztiparának manufaktúrásodását könnyen kapcsolatba lehet hozni a társadalmi fejlődéssel. Bonyolultabb az összefüggés egy olyan város esetében, mint Szeged. A XVIII. század elején vékony jómódú parasztság mellett nagyszámú kisparaszt s viszonylag kisebbszámú zsellér, cseléd volt a városban kevés magyar kisiparossal, kisebbszámú német iparos és szerb kereskedő réteggel. A század közepén főleg a nagyarányú bevándorlás következtében felduzzad a zsellérek száma. A XVIII. század második felében körülbelül 50 dohánykertésztelepet hoz létre Csongrád, Torontál megyében a szegedi parasztság, így a parasztipar megerősödése csak a XIX. század elején jelentkezik magában Szegeden. Ekkor már a vagyonos gazdarétegen kívül nagyszámú zsellér, cseléd van, tehát jelentős belső piac. A helyi és környéki megnövekedett árutermelés következtében azonban a bomló parasztság tömegei helyet kapnak a kereskedelemben (paraszti kofa, felvásárló réteg kialakulása), a közlekedésben (szekérfuvarosok, hajóslegények), az ipart illetőleg pedig nemcsak a céhetlen parasztiparágakban (molnárok, házfaragók, hajó- és malomfaragók, tégla- ós cserépégetők, fűrészelőmunkások stb.) keres munkát a proletarizálódó parasztság, hanem a céhes kisiparban is. A szegedi és környéki parasztság beáramlása következtében a XIX. század elejére a legtöbb iparág Szegeden teljesen elmagyarosodott. S lényegében semmi különbség sincs a céhen belül szervezett szűcsmester és céhen kívül dolgozó faragómester között, aki egyformán 5—6 segéddel dolgozik, de a kisiparos csizmadia, aki elszegényedve bedolgozóvá válik, s az önállóan sohasem dolgozó faragólegény között sem. Olyan várásokban, mint Szeged, a bomló parasztság tömegei részben céhes kisiparágakban, részben" a parasztiparokban kaptak helyet. De a takácsok, akik Szegeden céhszervezetben voltak, itt is olyan parasztiparosok voltak, akik az asszonyok által elkészített fonalat szőtték (legtöbbször napszámbérben) s a csizmadiák és szűcsök nagy tömege is olyan parasztiparos volt, hogy nyáron az aratás, ősszel a kukoricatörés idején félretette munkáját, sőt sokszor nem is Szegeden, hanem a Bánátban dolgozott mezőgazdasági munkán, s néhány szerszámától eltekintve hozott bőranyagból készített új darabot, vagy csak javítást végzett. A nagyszámú ruházati iparos közül csak kevés volt vásárra készárut készítő szabó vagy csizmadia, szűcs. Úgyhogy a parasztipar vizsgálatánál nem lehet a kézműiparral szemben a határt a céhszervezetné] meghúzni (ennek alapján a Tolnai György által parasztiparnak feltüntetett takács- és fazekasipart is törölni kellene a parasztiparok közül); jellemző vonásuk a kettős foglalkozás, a közvetlen paraszti