Századok – 1957
Tanulmányok - Mályusz Elemér: A magyar rendi állam Hunyadi korában - 46
A MAG TAR RENDI ÁLLAM HÜNYADI KORÁBAN 73 alattvalóknak és nem idegeneknek adni vagy tőlük elvenni.11 4 Ugyancsak a központi hatalom érdekét szolgálta a köznemesség, amidőn ahhoz a ponthoz, amely az egyháziakat a Zsigmond idejében szokásossá lett megadóztatástól mentesítette, hozzáfűzte, hogy hadiszolgálataikat a szokott módon teljesíteni tartoznak.11 6 Bármenyire volt természetes, hogy az egyháziak adómentessége ismét életre kelti banderiumállitási kötelezettségüket, feleslegesnek semmiképpen sem lehet a figyelmeztetést mondani. A decretumnak több, mint egyharmada, az új articulusok túlnyomó része a jogszolgáltatást, elsősorban a központi bíróságok eljárását szabályozza. Nem átfogó rendelkezéssel, hanem csak egy-egy visszaélésszerű szokás eltiltásával. Pl. a királyi jogügyigazgató akkor, ha az uralkodót mint peres félt képviseli, nem foglalhat helyet a bírák közt, hanem a perlekedők közt kell állnia, vagy birtokügy tárgyalását le kell folytatni akkor is, ha az alperesek közül többen háborúban vesznek részt, esetleg végvidékek, várak őrzésében vannak elfoglalva. Mindezen rendelkezések közül az a leglényegesebb, amely megismétli Zsigmond 1435-i decretumának a hatalmaskodások gyors megtorlása terén a megyének tevékeny szerepet juttató részét. A változtatásokból lényeges következtetések vonhatók le. Azt bizonyítják, hogy a nemesség bővíteni tudta kiváltságait s ugyanakkor módosította a király javára azt a megállapodást, amelyet Albert és az őt megválasztó urak kötöttek egymással. Csábító volna a feltevés, hogy a decretum ily módon a király és a nemesség együttműködésének eredménye s céljuk az, hogy közös » erővel kiszabaduljanak nagybirtok fojtogató gyűrűjéből. Ily feltevés nem is volna teljesen alaptalan. Bár Albert rövid uralmának az országgyűlést megelőző időszakából közel egy évet külföldön töltött, közte és a nemesség közt kapcsolat kialakulhatott környezetének egyes tagjai, így a titkos kancellária útján is. A kérdést most ne próbáljuk eldönteni; a későbbiekben elénk tűnő adatok meg fogják majd engedni, hogy visszatérjünk reá. Azt azonban mint tényt mégállapíthatjuk, hogy az események magukban egyáltalán nem indokolták a köznemesség előretörését. Sem favorizálását a király által, sem a bárók belenyugvását hatalmuk korlátozásába. Nincs ugyanis trónviszály, amely követelné, hogy a király és bárói engedjenek, Albert uralma sziklaszilárdnak látszik. Ha mégis ennyire szóhoz jut a nemesség s ezt nem a pillanatnyi helyzet kényszeríti ki, akkor — következtethetjük — a fejlődés tendenciája érvényesült. Ezt úgy értjük, hogy azon főpapok és főurak szlmára, akiknek szava 1437-ben eldöntötte Pozsonyban a választást, elég biztosíték volt a királynak akkor kiadott ígérete és kötelezvénye. Másfél év elteltével azonban Albert szükségesnek találta, hogy a megyék megnyugtatása érdekében a választáskor elhangzott ígéreteit szélesebb alapokon, általánosabb érvényességgel megismételje kiküldöttjeik előtt, ezzel a nemességet magát is a hatalom birtokosává tegye, ugyanakkor azonban segítségével ő, a király megszabaduljon néhány bilincstől, amelyeket a nagyurak raktak reá. Csak ily feltevések alapján érthetők a fejlemények, ha ti. elfogadjuk, hogy a főpapok és bárók semmiképpen sem lehettek saját befolyásuk korlátozásának kezdeményezői. A nagybirtok urai és a nemesség, bármily ellentétek választják el őket egymástól, a decretumban együttesen korlátozzák a király hatalmát. Az ural-114 15. art. : Honores seculares absque quolibet consilio hominibus istius regni Hungarie et non advenis liberum arbitrium conferendi et ab eisdem auferendi habeamus faeul tatom. 116 19. art.
