Századok – 1957

Közlemények - Baksay Zoltán: Czelder Orbán a Rákóczi-szabadságharc brigadérosa 751

753 BÄKS AY ZOLTÁN szoros ele. Czelder szívósan védelmezte őrhelyét, de a sokszoros túlerővel szemben hátrálni vplt kénytelen. Közben küldönce jelentést tett Rákóczinak a történtekről.4 1 Rákóczi azonnal riadót rendelt el, Czeldernek pedig megparancsolta, hogy lassan hátrálva.igyekezzék mindenképpen zavarni az ellenség előrenyomulását, mert a kuruc főseregnek a hadrend felvételéhez időre van szüksége. Czelder csapata a parancs értelmé­ben, a terepadta lehetőségeket kihasználva tüzével állandóan akadályozta a császári sereg előrenyomulását, s lassan hátrált Szedlicsna felé. Az egyenlőtlen, hősi küzdelemben maroknyi csapatával két óra hosszat tartóztatta fel az egész császári haderőt. A kuruc fősereg így időt nyert a felkészüléshez. A mellette harcoló hajdúk nagyrésze elszéledt, vagy elesett, maga Czelder csak néhány katona kíséretében érkezett meg a kuruc fő erőkhöz. Ezredét Rákóczi a legveszélyesebb helyre, a Túrna és Hamri között a völgyben és az országút mentén elhelyezett derékhadba osztotta, a legvitézebb gyalogosok közé. Ennek a harccsoportnak La Motte volt a parancsnoka. A csata kezdetén a jobbszárny Pekrv Lőrinc ügyetlen, balkezes vezetése miatt nem állta meg a helyét Pálffy császári tábornok lovasrohamával szemben : a császáriak teljes erővel oldalba támadták a kuruc hadsereg derékhadát. A lovasság és a karabélyos ezer megfutamodott, de a gyalogság derekasan védekezett. A hajdú ezredek és Heister lóról leszállt dragonyosai között elkesere­dett kézitusa kezdődött. Közben azonban a felbomló karabélyoshad megfékezésére oda vágtató Rákóczi leesett a lóról. A kuruc hadak között elterjedt, hogy a fejedelem meghalt. A vakhír hatására az egész kuruc arcvonal felbomlott. A hadsereg megmaradt része félelemtől sarkalva menekült. Czelder hajdúi a többi gyalogezreddel együtt a nehéz, vízmosástól szaggatott terepen szívós bátorsággal küzdöttek, de kitartásuk a súlyos veszte­ség miatt lankadni kezdett. Az általános bomlás őket is magával ragadta, A trencséni csatában is megmutatkoztak Czelder Orbán parancsnoki erényei. Czelder katonáit fegyelemre nevelte és beléjük oltotta a férfias bátorság, szilárd helyt­állás nemes eszméit. Rendszeres gyakorlatoztatással biztosította katonáinak a megfelelő képzettséget,4 2 ugyanakkor a nehézségek elviselésére nevelte őket. A csatában megmaradt kisszámú csapatával Ocskay Privigye felé menetelő ezredéhez csatlakozott, Winkler Vilmos ezredes Trencsén alól menekülő maradék hajdúival együtt. Ocskay ebben az időben már árulásra adta a fejét. Azzal a feladattal ment ugyan Trencsén vármegyébe, hogy a fejedelem parancsára összeszedje az ott lappangó kuruc katonákat, főleg Luzsinszky Sándor szótszéledt ezredét. Valójában azonban az volt a célja, hogy miután a katonákat összegyűjti, őket is átviszi a császáriakhoz. Czelder vitéz ezredére is kivetette hálóját. Azt kérte Bercsényitől, hogy ezt az ezredet is helyezzék az ő parancsnoksága alá. Bercsényi azonban Czeldert az árvái, liptói harcokra szánta.43 A trencséni csata utáu Czelder Orbán Árva és Liptó megyékben a szétszéledt vitézeket gyűjtötte össze és új katonákat verbuvált. A Garam-melléki szlovák jobbágyok között toborzott. A szabadságharctól most már idegenkedő szlovák jobbágyok között napok alatt számottevő sikereket ért el.4 4 Augusztus 15-én Bonefoux ezredessel együtt kétezer katonája volt. Sikerét annak köszönhette, hogy a szlovák jobbágyok ismerték mái­vitézi hírét, eddig is nagyrészt szlovákok szolgáltak ezredében.4 5 41 Marleó Árpád: A trencséni csata. Hadt. Közi. 1931. T—II. 63.1. " OSzKK. Thaly gyűjt. Fol. Hung. 1389. fasc. 17. No. 462. és Eszterházy Antal levele Rákóczihoz Czelder kiképző tevékenységéről. " Thaly, i. m. 260—261. és 317.1. 41 A nemzetiségek részvétele és magatartása a Rákóczi-szabadságharcban még a magyar történelem tisztá­zatlan kérdései közé tartozik. A szlovákokkal kapcsolatban azonban arnyit n.ár most megállapíthatunk, hogy a sza­badságharc első éveinek felbuzdulása és sikeres harcai után, csakúgy, mint a magyar parasztság egy része, a szlová­kok is idegenkedni kezdtek a szabadságharctól. Nem volt ritka közöttük az ellenséghez való átállás sem. Ezt bizo­nyítja a llodermarszky-zendülés is. Ennek ellenére egyes nemzetiségi ezredekhez és a vidékükre való tisztekhez, így pl. Czelder Orbánhoz és Jávorka Ádámhoz továbbra is szívesen csatlakoztak. Erre nézve 1. Bercsényi Rákóczihoz írott levelét, mely 1 ten panaszolja, hogy Ottlykban nem bízik, mert Facsnón és Privigyén „fel nem élesztette az tótok lelkét" Arch. Rák. VI. 170.1., Okolicsányi Mihály árvái alispán Rákóczihoz írott levelét, melyben elmondja, hogy ha Czelder nem lett volna a megyében, az egész szlovák parasztság Hodermarszky csapatához állt volna. OSzKK. Thaly gyűjt. Fol. Hung. 1:189. fasc. 19. No. 115., Bertóthy Ferenc Rákóczihoz intézett levelét, melyben megírja, hogy Árvát nem lehet had nélkül hagyni, „mert most is ha Czelder szerencsére ott nem talált volna lenni, egész Árva megye, kivévén némely nemeseket, elpártolt volna". OSzKK. Thaly gyűjt. Fol. Hung. 1839. fasc. 10. No. 43., Ottlyk levőiét Rákóczi­hoz, melyben elmondja, hogy a lakosság nagyrésze a moldvai ellenséghez húz és három falu lakósai szöktek labanc­ságra. OSzKK. Thaly gyűjt. Fol. Hung. IS.J'.l. fasc. 9. No. 307. Czelderiuk a szlovákok közötti toborzó tevékenységére lásd : Bercsényi levelét Rákóczihoz : „Petróczy és Ottlyk uraiméknak is írtam, hogy küldenék vagy hoznók az Tót­országot az Nyitra mellett [efelé Tapolcsán megé az hegyek alján Kolozsoknak és a Szent Kereszti és Garam-melléki tótságot Urbánnal és Neumannal Zsarnóca felé az hegyeken". Arch. Rák. VI. 17.1., Okolicsányi Mihály levele Bercsé­nyihez (1708. aug. 15-én), melyben tudósítja, hogy Czeldernek és Bonefouxnak 2000 árvái puskása van. Thaly, i. m. 279. 1., Bercsényi levele Szécsényből 1708. aug. 24. „Bár csak maga, vagy Urban Czelder regimentje érkezhetnék! Bár csak valamelv hajdúnk volna : ahhoz inkább gyülekezik a föld népe is — de így nincs haszna." Arch. Rák. VI. 34 1. 15 Arch. Rák. IV. 34.1. és 17.1., valamint Thaly, i. ni. 279.1.

Next

/
Thumbnails
Contents