Századok – 1957
Tanulmányok - M. Somlyai Magda: Turkevei szegényparasztok küzdelme a földért 1945–46-ban 716
TURKEVEI SZEGÉNYPARASZTOK KÜZDELME A FÖLDÉRT 1945—46-liAN 739 Az iratok nem beszélnek Gy. S. további sorsáról. Azt egy vele folytatott személyes beszélgetésből tudtam meg. Ő még 1945-ben, ha liuza-vona után is, de visszakapott saját és felesége tulajdonaként 200 hold földet, amelyen 1949-ig háborítatlanul gazdálkodott. Ebből a párharcból tehát -— amit egyfelől a szegényparasztok, a Földigénylő Bizottság, másfelől a birtokos Gy. S. folytatott — a birtokos került ki győztesen. De ezt a győzelmet is kétségtelenül a szegényparasztok engedékenysége tette lehetővé. Megkívánták ugyan maguknak Gy. S. földjét is, de vele szemben nem akarták azt a módszert alkalmazni, amit Sz. A.-val, inkább engedték, hogy ez esetben „beteljesedjék a törvény". Az eddigiek mind azt kívánták érzékeltetni, hogy a turkevei szegényparasztoknak milyen nehéz helyzetben kellett helytállniuk, végrehajtaniuk a földreformot úgy, hogy a nincstelenek minél nagyobb számban kapjanak földet, de ugyanakkor betartsák a rendeletet is. A rendeletet, amely az ország adott társadalmi, politikai viszonyai miatt nem engedélyezte, hogy valamennyi földbirtokot — csak egy minimális földterületet hagyva vissza — felosszanak. Pedig a turkevei szegényparasztok erre törekedtek, mert csak ez biztosíthatott volna számukra viszonylagos jó kielégítést. Az, hogy a turkevei nincstelenek érdeke szembekerült a rendelettel, volt az, ami ott különösen nehézzé tette a földreform végrehajtását végzők munkáját. A turkevei szegényparasztok egésze a tömeget jelentette ebben a harcban, azt az erőt, amelyet jó vezetéssel, a helyes eredmény biztos tudatában lehetett és kellett segítségül hívni. A harc irányítása, a követendő módszerek kidolgozása azonban a Földigénylő Bizottság tagjaira várt. A felelősség, hogy a turkevei nincstelenek a lehető legnagyobb számban jussanak földhöz, ugyanakkor ezirányú törekvéseikkel ne sértsék meg a rendelet intézkedéseit, az ő vállukat nyomta. Ezért kell a Bizottság munkájáról külön is beszélni. A turkevei Bizottság tagjai becsülettel végezték munkájukat. Helyükön maradtak és dolgoztak valamennyien míg csak volt mit tenniök. Ez a földreform végigvitele szempontjából különösen fontos volt, mert más községekben sajnos elég gyakori volt a bizottsági tagok lemondása, leváltása, cserélődése. Munkájukról barát és ellenfél ma is elismeréssel szól. Egy volt földtulajdonos — akit semmiképpen sem lehet a bizottság irányiban elfogultsággal vádolni — így nyilatkozott róluk : Csodálatos akaraterővel dolgoztak, nem voltak rosszindulatúak. Hibájuk, hogy kevés volt a szakmai hozzáértésük és nem disztingváltak eléggé, hogy kinek vegyék el a földjét. Ez az értékelés helytálló, beleértve a negatívumokat is. El kell ismernünk, hogy szakmai tudása a bizottsági tagoknak : ami a pontos földmérést, de különösen a hivatalos ügyvitelt illeti, valóban nem volt. De honnan is lett volna ! Ezt pótolták azonban hivatástudattal, munkakedvvel. S igaz, hogy hozzánemértésük miatt gyakran kétszeres, háromszoros munkát végeztek, de elvégezték. S hogy nem „disztingváltak" finoman, amire egy-két esetben tényleg lett volna szükség, ezt is el kell ismernünk. De ez alól a vád alól, a földreform egész lebonyolítási munkáját és annak eredményeit mérlegre téve, fel kell őket mentenünk. A turkevei bizottság sikeres munkájának egyik titka az volt, hogy tagjai osztályöntudatos szegényparasztok voltak. A bizottság 7 tagjának a földreform előtt 1 kh. 300 n-öl földje volt összesen. Ismerkedjünk meg itt velük talán név szerint is. Megérdemlik, hogy nevük, ha egy futó pillanatra is, az olvasó tudatába hatoljon. 1. Szabó Sándor a Bizottság elnöke, 2. Laskai Márton, 3. Csik István, 4. Nagy Lajos. Ők négyen a Kommunista Párt, 14*
