Századok – 1957
Tanulmányok - M. Somlyai Magda: Turkevei szegényparasztok küzdelme a földért 1945–46-ban 716
TURKEY KI SZEG IÍN YPARAS/.TOK KÜZDELME A FÖLD-ÉRT 11145 16-liAX 725 Az érintett parasztbirtokosok és kisebb földterülettel rendelkező úribirtokosok azonban már természetesen nem fogadták beletörődéssel földjük elvételét, hanem a rendeletben lefektetett paragrafusokra hivatkozva, igyekezték elkerülni a kisajátítást. Kezdetben, míg nem látták hová fejlődnek a dolgok, óvatosak voltak és csupán elhárítani igyekeztek a szegényparasziok földköveteléseit, kerülték az erőszakos eszközöket. Nem megértésből, egyetértésből, hanem azért, mert az erőt a szegényparasztság oldalán érezték s nem a törvény betűiben. Csupán annyit igyekeztek elérni 1945 tavaszán, hogy minél sértetlenebbül mentsék át magukat, birtokaikat egy olyan, általuk áhított időszakra, amikor a szegényparasztok forradalmi hangulata majd lecsillapodik, vagy lecsillapítják. Akkor aztán fellépnek majd határozottabban is azok ellen, akik a földjükhöz mernek nyúlni. A turkevei szegényparasztok, a Földigénylő Bizottság tagjai azonban maguk is igyekeztek vigyázni arra, hogy a rendelet szerint járjanak el. Azok a szegényparasztok, akiket az úri Magyarország jogrendje szinte soha meg nem védett s ezért hajdan féltek mindenféle peres ügytől, most otthonosan mozogtak a földreformrendelet paragrafusai között. Ezt a paragrafusok közötti otthonos könnyed mozgásukat nagyon megkönnyítette, hogy félelemmentesen dolgozhattak ; a rendelet ugyanis biztosította, hogy a földigénylő bizottságok tagjait, ha munkájuk végzése során esetleg követtek is el hibákat, bírói úton felelősségre vonni nem lehetett.1 8 Hogyan oldották hát fel a turkevei szegényparasztok — a törvény betartása mellett — azt az ellentmondást, amely a rendelet ismertetett intézkedései és az ő föld utáni törekvésükből keletkezett? Tudomásul vették, hogy az úribirtok 100, a parasztbirtok 200 holdig mentes a megváltás alól: törvény — törvény. De a rendeletnek ez csak egyik paragrafusa volt s jól lehet ez megnehezítette e földterületek igénybevételét, de nem zárta ki végkép felosztásuk lehetőségét. Csupán a rendeletnek egy másik pontja alapján kellett hozzá közelíteni: a negyedik, az elkobzásról szóló paragrafus alapján, mely — mint emlékszünk — a háborús és népellenes bűnösök összes birtokait elkobzásra ítélte. A rendelet 5. paragrafusa szerint „hazaáruló, háborús és népellenes bűnös az a magyar állampolgár, aki a német fasizmus politikai, gazdasági és katonai érdekeit a magyar nép rovására támogatta, aki önkéntes jelentkezéssel német fasiszta katonai, vagy rendfenntartó alakulatba belépett, aki valamilyen német katonai vagy rendfenntartó alakulatnak a magyarság érdekeit sértő adatokat szolgáltatott, vagy mint besúgó működött, aki ismét felvette német hangzású családi nevét".1 9 A nép ösztönös jogérzete aztán kiszélesítette a háborús és népellenes bűnösöknek a rendeletben meghatározott fogalmát azokra is, akik a szegényparasztokkal szemben durva, embertelen, magatartást tanúsítottak. Aki ismeri a parasztbirtokosok embertelen magatartását cselédeikkel szemben, nem is csodálkozikazon, hogy a szegényparasztok gondolkodásában ez egybeesett a „népellenesség" fogalmával, s így ezt jogcímnek tekintették földtulajdonuk elkobzásához. Ugyanekkor Turkeve számottevő birtokosai — kettő kivételével — mind el is menekültek. A szegényparasztok ezzel is népellenességüket, hazaárulásukat látták bizonyítottnak. Elmenekülésük miatt földjeik ott állottak megműveletlenül s így a termelés érdeke is földjük felosztását követelte. A földigénylő bizottság mindezt összevetve, népellenesség és hazaárulás 18 600/1945. M. E. sz. rendelet 55. §. ,,Magyar Közlöny" 1945. márc. 18. 19 Uo. 5. §.
