Századok – 1957
Tanulmányok - Mályusz Elemér: A magyar rendi állam Hunyadi korában - 46
64 iriXTUSZ ELEMÉR hosszú rendelkezését a proclamata eongregatio módjára tartani szokott közgyűlésről. A következő évek, végig Mátyás uralkodásáig, ezt a közgyűlést élő intézménynek mutatják.7 5 De nem oly általános érvényűleg, mint várni lehetne. Bármily nehéz, sőt veszélyes a teljes okleveles anyag le'ggondosabb számbavétele nélkül véleményt nyilvánítani, úgy tűnik fel, mintha V. Lászlónak a trónra lépte után a hatalmaskodások megtorlása terén visszaállott volna a XV. század eleji gyakorlat, azaz a kúria bírái, kikapcsolva a megyét, beérték volna hiteleshelyi vizsgálat megtartásával s azután maguk hajtatták volna végre ítéletüket, mintha proclamata congregatio-s közgyűlés összehívását csak a panaszos sürgető kérésére, kivételképpen lettek volna hajlandók elrendelni. Másrészt, mielőtt erre a visszahajlásra sor került volna, tehát a megelőző évtized folyamán mintha a köznemesség igyekezett volna azt a bírói és végrehajtói hatalmat, amelyet az 1435-i és 1439-i decretumok mijidig csak esetenként elnyert királyi felhatalmazás alapján biztosítottak számára, állandóan gyakorolni.7 6 Elszórt, talán el is szigetelt esetek és országgyűlési végzések egyaránt tanúskodnak a köznemesség szándékáról, hogy a megyét a saját akaratának végrehajtóeszközévé tegye. Ennek hatáskörét kibővíteni s ugyanakkor a vezető szerepet magának biztosítani volt a cél, amely felé igyekezett. Bármennyire egyéni érdekei ösztönözték és vezették, törekvései, mivel a hatalmasok önkénykedésének megzabolázására irányultak, ebben a lényeges vonatkozásban egybeestek az állam, sőt a nép érdekeivel. '5 Istványi G. egyébként gondos, nagy anyagot felölelő tanulmánya nem véve észre, hogy az 1435. és 1439-i szabályozásnak nem a közgyűléstartás a lényege, hanem a kárt szenvedett félnek a birtokba megyei hatalommal való visszahelyezése, egy kalap alá fogta a nádori és a proclamata eongregatio módjára tartható gyűléseket s az előbbiek háttérbe szorulásáról tanúskodó adatokat az utóbbiakra is vonatkoztatta. Ily módon még félreérthetetlen adatokat is tévesen magyarázott. Idézzük tanulmányából : „Általában nagy volt a húzódozás a közgyűlésen való megjelenéstől. Előfordult, hogy a megjelenésre súlyos fenyegetésekkel, »sub pena et expositione exylii« kellett a nemeseket rávenni. Arra is van példa (1458-ból), hogy maga a megye hatósága, a comes és a szolga -bírák maradtak távol a királyi parancsra kihirdetett közgyűlésről. A sok bírságolás, büntetés semmit sem használt, a haldokló intézménybe már nem lehetett ily eszközökkel sem lelket verni." (A generalis eongregatio. Levéltári Közlemények XVIII—XIX. [1940—1941] 188. 1.) A cikkbon idézett forráshelyek szerint korántsem a közgyűlésekre egyébként összesereglő nemeseket kellett fenyegetésekkel megjelenésre biztatni — ezek kellő számban ott lehettek, ha az oklevél az ispánon és szolgabírákon kívül universi nobiles comitatus nevében is kelt (Máramarosi diplomák a XIV. és XV. századokból. Egybegyűjté és jegyzetekkel kísérve kiadta Mihályi J. Máramaros-Sziget, 1900 [a továbbiakban : Mihályi : Máramaros]) 363.1. —, hanem azt a két hatalmaskodót, akiknyíl vánvalóan bűnük tudatában maradtak távol, a másik esetben pedig a Bodrog megyei ispán és a szolgabírák azért adtak alkalmat Bátmonostori Töttös Lászlónak panaszra, mert kihirdették ugyan a gyűlést, de a kalocsai érsek iránti kedvezésből nem jelentek meg azon (Zichy okmt. X. k. 40. 1.). Oklevelek, amelyek a proclamata eongregatio módjára tartani szokott közgyűlések összehívására s a panaszos fél kártalanítására utasítanak : 1446 : Országnagyok (A Héderváry-család oklevéltára. Közlik Radvánszky B. és Závodszky, L. I—H. k. Budapest, 1909—1922. [A továbbiakban: Héderváry okit.] (I. k. 240.1.) 1447 vagy 1451 : országnagyok (ua. I. k. 247. 1.), 1448 : országnagyok (Zichy okmt. IX. k. 188.1.), 1449 : országnagyok (Hazai okmánytár. Codex diplomaticus patrius. Kiadják Nagy /., Paur I., Ráth K. és Véghely D. I—VIII. k. Győr, Budapest, 1865— 1891. [A továbbiakban : Hazai okmt.] V. k. 241. 1), 1450: országnagyok (Hazai okmt. IV. k. 362. 1.), 1454: V. László (Bánffy okit. I. k. 677. L), 1455: V. László (Zichy okmt. IX. k. 490. 1.), 76 A kérdés véglegesen akkor volna tisztázható, ha egy Hunyadi-kori Oklevéltár lehetővé tenné a kiadatlan oklevelek áttekintését, a nyomtatásban már megjelentek tömegében pedig a tájékozódást megkönnyítené.
