Századok – 1957
Tanulmányok - Mályusz Elemér: A magyar rendi állam Hunyadi korában - 46
A MAG TAR RENDI ÁLLAM HÜNYADI KORÁBAN 61 fűzni a tegnapi halálos ellenfeleket, hogy holnap új csoportosulást ajánljanak uraiknak. A nagybirtok lényegében rejlő önállósulási tendenciák, korszerű diplomáciai játékmodorral párosulva, a magyar állam egységére nagy veszélyt jelentettek. Nemcsak szervezetének, hanem területének egysége is kockán forgott. Az állam, amelyben a legfőbb hatalmat az egyházi és világi főurakból álló tanács tartotta kezében, gyenge volt ahhoz, hogy útját állja a bomlasztó tevékenységnek, amelyet elsősorban magának a tanácsnak a tagjai fejtettek ki. Egyetlen kapocsnak, amely még összetartotta a nagybirtokos családokat, az maradt, hogy ezeknek még mindég előnyösebb volt, ha egymással szorosabb vagy lazább érintkezésben, nyílt vagy titkolt ellentéteiket ideiglenesen áthidalva haladnak, mintha teljesen elszakadnak egymástól. Kétségtelen azonban, hogy csak idő kérdése volt, mikorra lesznek — esetleg a következő generáció idejében — egyéni érdekeik erősebbek és tűnnek el morális gátjaik. Ilyenek is voltak. Elsősorban a hűség, amelyet királyuknak ós a szentkoronának megfogadtak, ameiy azonban nem szólhatott egész életükre, főleg akkor nem, ha egyidejűleg volt egy másik uralkodó is. Azután az a felfogás, amelyet a kancellária úgy fejezett ki, hogy a kiváltságok birtokosai egy testnek a részei, ők, a legelőkelőbbek pedig a fejet jelentő király mellett annak tagjai. Bizonyára nem véletlen, hogy a XIII—XIV. században is időnként fel-felbukkanó hasonlatot64 éppen a Zsigmondot követő két évtizedben említi gyakrabban a kancellária. Mintha csak a felbomlás fenyegető közeledése indította volna hangot adni az együvétartozásnak. Az állam érdeke az önállósulásra késztető reális erők megfékezését tette szükségessé. Ezt azonban maguktól a nagybirtokosoktól, a hatalom uraitól nem lehetett várni. Tettek ugyan erre kísérletet, araint tanácskozásaik, időnkinti összejöveteleik is bizonyítják,6 5 egymagukban azonban, bármennyire volt a hatalom kezükben, nem tudták céljukat elérni. A szemben álló erők túlságosan is egyensúlyban tartották egymást. A holtpontról a fejlődést új elemeknek a porondra lépése mozdította el. A köznemesség és a polgárság nem most pattantak Minervaként a világra, az államélet terén azonban eddig háttérbe szorultak. Nem egyformán fejlett szervezettségük. Fegyverzetük is hiányos, sőt együttesen sem jelentenek oly erőt, amely alkalmas volna arra, hogy a siker reményében fölvegye a harcot a nagybirtokkal, fellépésük azonban mégis jelentős, mert az állam egysége körül for gó küzdelemben mint szövetségesek túlsúlyt biztosítva a felek egyikének, eldönthetik a harcot. Szereplésük nyomán megváltozik az erők egyensúlya, oly mértékben átalakul az államszervezet, hogy a tanács, a megerősödő országgyűlés mellett, elveszíti korábbi hegemóniáját s ezzel a benne csoportosuló nagybirtokosok divergáló törekvései is korlátok közé szorulnak. II A köznemességet nem az Albert halálát követő pártharcok és trónviszályok emelték fel a közélet színterére. Ezek csak az alkalmat adták meg neki a szerepléshez. Mire idáig eljutott, már hosszú otthoni előkészület állott mögötte, amelynek során Zsigmond uralkodása alatt megyéjében egyre 64 Eckhart F.: A szentkorona-eszme története. Budapest, 1941. 176. sköv. 1. 66 Teljes felsorolásuk felesleges lenne. Az 1455. jún. 8-án Győrött tartott tanácskozás meghívója : Zichy okmt. IX. lt. 498., 501. 1.
