Századok – 1957

Tanulmányok - Kovács Endre: Az 1846. évi galíciai parasztfelkelés magyarországi hatásához 625

AZ 1846. ÉVI GALÍCIAI PARASZTFELKELÉS MAG TARORSZÁGI HATÁSÁHOZ 631 hangot váltott ki a lengyelek hősi felkelése Franciaországban (Montalambert, Victor Hugo), Oroszországban és Litvániában és a demokratikus német körökben. Rövidesen megmutatkozott, hogy Európában bekövetkezett a for­radalmi hullám föllendülésének szakasza s a krakkói fölkelés ennek volt első jele. A lengyelek példamutatása nyomán az európai haladó mozgalmak tömö­rítették erőiket és elindult az a folyamat, amely 1848 tavaszán kulminálódott az elnyomott népek nagy felkeléseiben. A krakkói felkeléssel vívott harcban a Habsburg-abszolutizmus rend­szere látszólag győzelmet aratott. A demokratikus mozgalmat maguk a parasztok verték le, az összeesküvők egy része a parasztok elől menekülve önmagát adta a hatóságok kezére, a börtönök megteltek lengyel hazafiakkal. Metternich büszkén nyilatkozott a trónhoz hű galíciai parasztságról, amelyet — mint írta — a lengyel emigráció vezérei hasztalan igyekeztek „kommu­nisztikus" tanaikkal megnyerni maguknak.9 E magabiztos nyilatkozat azon­ban csak a látszatot tükrözi; valójában a Monarchia vezető köreiben mély aggodalom élt a várható eseményekkel kapcsolatban. Félő volt, hogy a krakkói felkelés példája megmozgatja a Monarchia többi részein élő lakosságot, első­sorban a magyarokat és a cseheket. Nagyrészt e félelem magyarázza meg az osztrák kormánynak azokat a lépéseit, amelyek fél- és negyedmegoldásokként a galíciai parasztok helyzetének könnyítését szolgálták (például az 1846. áprilisi császári pátens; amely7 elfogadta a robot részleges vagy teljes meg­váltását, pénz vagy gabonatermés ellenében, de egyben felhívta a kormány­zót, hogy foglaljon állást a reform korlátozása mellett), de azokat az intéz­kedéseket is, amelyek a magyarországi rend és biztonság fenntartását célozták. Magyarországon a krakkói felkelés és a vele szorosan összekapcsolódó galíciai vérengzés mélyrehatóan megmozgatta a társadalmat. Nemcsak az 1831-ből emlékezetes rokonszenvnyilatkozatok megismétlődéséről volt szó. 1831-ben a haladó magyar középnemesség és az arisztokrácia egyes ellenzéki beállítottságú vagy lengyelekkel rokonságban álló tagjai az alkotmányos­ságért, a nemzeti függetlenségért küzdő lengyel nemzet irányában nyilvá­nították ki rokonszenvüket; az akkori lengyelbarátság szorosan összefüggött a magyar patriotizmussal. A novemberi felkelésnek, mely mindvégig konzer­vatív irányítás alatt mozgott, nem volt agrárprogramja, a vele való rokon­szenvezés lényegében semmiféle eltérést nem jelentett a magyar politikai élet alkotmányvédő és erősen gravaminális hagyományaitól. Nem így állt a helyzet a krakkói felkelés és a galíciai vérengzés esetében! Már az első, Magyarországra érkező hírek is világosan megmutatták, hogy itt kétféle dolog­ról van szó : az egyik a nemzeti felszabadító harc, a másik a parasztság antifeudális felkelése. Az előbbi felélesztette a régi szimpátiákat, az utóbbi kiváltotta a magyar nemesség görcsös félelmét. A galíciai események meg­ítélésének ez a kettőssége azután mindvégig rányomja bélyegét az 1846—48-as évek eseményeire. A magyar uralkodó osztály politikusai, írói, a nemesi értelmiség széles körei mély rokonszenvvel és együttérzéssel figyelték Krakkó hősi harcát a függetlenségért, de csodálkozásukba zavaró akkordként szóltak bele azok a hírek, amelyek a parasztok nemesellenes vérengzéseiről számoltak be s amelyek szinte villámfényszerűen világították meg a kikerülhetetlen 9 Metternich 1846. márc. 7-i nyilatkozatát ismerteti a Pesti Hirlap 1846. márc. 24.

Next

/
Thumbnails
Contents