Századok – 1957
Tanulmányok - Wittman Tibor: A harmincéves háború keletkezésének és jellegének kérdéséhez 603
A HARMINCÉVES HÁllOUÚ KELETKEZÉSŰNEK ÉS JKLLECIKNBK KKKD íjUlHEZ 613 felé tájékozódó spanyol terjeszkedés érdekeibe ütközött. IV. Henrik élete végén már a Habsburgokkal való végleges leszámolást készítette elő. Mivel azonban az abszolutizmus belső helyzete még nem volt szilárd, Henriknek óvatos politikát kellett folytatnia. Hadbaindulási készületei alatt is hangoztatta a békés megegyezés lehetőségét és elképzeléseiben az ellentétes megoldások egyszerre szerepeltek.3 8 Más körülmények között ugyanarról a módszerről van szó, amely az angol diplomáciát is jellemezte. IV. Henrik is sokszor közvetített a spanyolok és hollandok között. Medici Mária régenssége, Concini vezetése idején az arisztokrácia átmenetileg előretört és a rendek követeléseit a kormány csak az 1614-es utolsó rendi gyűlés feloszlatásával tudta elhallgattatni.3 9 Határozott fordulat az abszolutista kormányzat és a Habsburg-ellenes külpolitika irányában 1624-ben Richelieu élrekerülése idején történt. Addig a királyi hatalom és a rendek ellentétei akadályozták a hagyományos Habsburg-ellenes diplomácia érvényesülését is. Franciaország a közvetítés magas iskoláját mutatta e másfél évtized alatt. Közvetített a pápa és Velence konfliktusában, közvetítette az 1614-es Xanthen-i békét a Jülich—Cleve ügyben Brandenburg és Neuburg, azaz a hollandi és a Habsburg érdekek között. 1615-ben a francia diplomácia Savoya és Spanyolország között közvetítette az Assi-i békét. Jellemző, hogy a rövid időre a külügyek élére kerülő Richelieu is fenntartotta a spanyolokkal a békét és folytatta a közvetítő politikát, A Velence és Stájer Ferdinánd közti ellenségeskedések (1617) csillapítására törekedett, bár ugyanakkor élesen foglalt állást a spanyol Habsburgok Csehország, Magyarország, sőt Németország leigázására irányuló tervei ellen.40 A francia abszolutizmus e bizonytalan irányú, se hideg, se meleg külpolitikája 1620-ban kulminált, és nagy szerepe volt a cseh felkelés nemzetközi elszigetelődésében. Hogy a szerencsétlen 1619—20-a s fr ancia diplom áciai tevékenység közelebbi körülményeit tisztán láthassuk, érinten i kell e vonatkozásban is a nómeterjedelmekkel vájó kap csolatok, k érdését. A XVI. század legerősebb hatalmi ellentéte, a francia—Habsburg ellentét erősen vonzotta és polarizálta a német fejedelemségeket, melyek a századvégi hosszú vallásháborúban szinte külső tagokként vettek részt. A hugenották mellett a protestánsok, a Liga mellett a katolikus fejedelmek foglaltak állást. IV. Henrik utolsó nagy Habsburg-ellenes tervei adták az Unió tevékenységének egyik legfőbb alapját, ezek élesztették a pfalzi udvar reménységeit is. Ezután is nagy volt a francia diplomácia befolyása a német ügyekre, ezt használta ki 1620-ban XIII. Lajos közép-európai követsége, majd később Richelieu. A francia politika tehát szintén főleg a német fejedelemségeken keresztül hatott a közép-európai viszonyok alakulására,41 É futólagos áttekintésből is szembetűnik a Habsburg-ellenes tábor nyugat-európai szárnyának ingatagsága. Az angol, francia, hollandi kormányok magatartásában a tőkés fejlődés kezdeti gyengeségei kerültek felszínre. Az átmeneti Tcorszak belső nehézségeit és ellentmondásait fejezte ki a maga területén a külpolitika is, melyben már megfigyelhető a burzsoázia érdekei-38 Kybat: Jindrich IV. a Europa v létech 1609 — 10., Häuser: La preponderance espagnole. Peuples et civilisations. IX. Paris. 1933. 39 Lavisse: Histoire de Franco. VT/2. 1905. 40 Tapié: La politique étrangére, 26-76. 1., Lavisse VI/2. 187 — 190. 1. 41 O. Zeller, Hist, des relations int. II. 29. 1. etc.
