Századok – 1957
Tanulmányok - Mályusz Elemér: A magyar rendi állam Hunyadi korában - 529
598 MÁLYPBZ ELEMÉI!. Ez a kísérlet még akkor is aggályosnak lenne mondható, ha Hunyadi régi, kormányzósága alatt kiépült szervezetre támaszkodhatott volna. A veszedelmes elhatározás, amelyhez hasonlóra csak Liviusból, de nem a magyar hagyományokból lehetett ösztönzést meríteni, megérthető. Konstantinápoly eleste és a bárók tehetetlensége kényszerítették Hunyadit, hogy a végső eszközhöz nyúljon. Mindamellett, bár megértjük önbizalmát, amely hadvezéri tehetségének tudatából és abból a meggyőződésből táplálkozott, hogy hivatást teljesít, magatartását nem mondhatjuk szerencsésnek. Oly lépés, mint a kormánygyeplőnek kemény kézzel megragadása, amely 1446-ban feltétlenül jogosnak és helyesnek számított volna, nem tekinthető annak 1454-ben, mert ekkor már minden feltétel megvolt ahhoz, hogy a királyi hatalom, Vitéz következetes és tervszerű munkájával, ismét az állam központja legyen. A kérdés most így vetődött fel : Hol legyen a központ, amelyben kikristályosodnak az egész országra kötelező erejű határozatok? Vajon Hunyadi mellett vagy ott, ahol a titkos kancellária van? A felelet ma magától adódik, mégha nehéz szívvel mondjuk is ki : Hunyadi kormányzóságának megismerése után Vitéznek kell igazat adnunk. Tagadhatatlan ugyanis, hogy Hunyadinak az állam egységét kormányzói hatalmával nem sikerült biztosítani, mostani magatartásával, külön útra lépésével pedig maga lett annak meggyengítője. Két egymással rivalizáló központja, nyilvánvaló, nem lehet egy államnak. Azt, hogy melyik jogosultabb önmagát tartani az igazi központnak, nem dönthetjük el formalisztikus módon vagy utilitarista alapon. Csak az lehet a mérvadó, hogy melyik központ működése felelt meg inkább a fejlődés jellegének, melyik munkálta korszerűbben a jövőt. Hunyadi a királyi jövedelmeket saját familiarisaival kezeltette. A mód, ahogyan eljárt, nem különbözött attól, amelyet más főurak saját birtokaikon szoktak követni. Ugyanakkor nincs tudomásunk arról, hogy a jövedelmekről elszámolt volna. Ezzel mindenesetre kihívta maga ellen a kritikát, amelyet természetesen felháborodva és joggal visszautasíthatott, mindez azonban nem változtat a tényen, hogy felelősség tekintetében az állam ellenőrzése vele szemben kevésbé érvényesülhetett, mint Zsigmond korában pl. Ozorai Pipóval szemben. Ellenben Vitéz terve szerint, amint azt az 1454. márciusi országgyűlés elé mint királyi kívánságot terjesztette,61 3 a „magyar urak" •—• a tanácskozás résztvevői — jogosultak a jövedelmi források kezelésére megbízható officialisokat — nyilván kamaraispánokat — kijelölni, akik azután a bevételekből folyósítanak „a király akarata szerint az ő és az ország szükségleteire". Ugyancsak a tanácskozás résztvevői állapítják meg, hogy — nyilvánvalóan a vajdák, bánok és más országos méltóságok közül — kinek mennyi sallarium jár jog szerint, majd javaslataik a király elé kerülnek, aki, ha helyesli azokat, titkos* pecsétje alatt kiadja a szükséges rendelkezést. A terv a dualisztikus rendi felfogásnak megfelelően megosztja a jövedelmek felőli rendelkezést az országgyűlés és a király közt. A két fél egyike sem járhat el önkényesen, intézkedéseik kiegészítik egymást. Az 1439-i decretummal szemben, amely még teljes épségében meghagyta a király hatalmát, a változás igen jelentős a rendek javára s a közben lepergett másfél évtizedes fejlődés eredményéül tekinthető. láriai jegyzetet tüntetnek, fel. A szöveg élén : Commissio domini regis, a szöveg alatt: Commissio domini regis ex deliberatione prelatorum et baronum, a febr. 21.-iben : baronum regni változattal (Dl. 65.070., 14.801., 55.569.) 6i3 i. m. Quellen und Forschungen. 245. sköv. 1.
