Századok – 1957
Szemle - Erőss Emma–Erényi Tibor: Vasas; ne hagyd magad! (Ism. Lukács Lajos) 468
SZEMLE 469-Kissé erőszakoltalak tűnik a könyv periodizációja is. Lényegében a magyar munkásmozgalom általánosan ismert periodizációját helyes volt figyelembe vennie, de ugyanakKor meg kellett volna találni azokat a csomópontokat, melyek e speciális témából fakadnak, meg kellett volna keresni a vasmunkásmozgalom történetének belső periodizációját — ha már egyáltalában szigorú történeti sorrendben kívánt ák a mondanivalót előadni. Végeredményben keveset ígérnek — és mondanak is — olyan általános címek, mint vasmunkások 1848—49-ben, vagy a 90-es években, vagy akár 1905-ben. Határozottabban és világosabban ki kellett volna emelni, szakasz-elhatároló jelleggel, 1903-at, a Vas- és Fémmunkások Szövetségének megalakulását, vagy az 1908 decembere és 1909 áprilisa közötti időszakot, mikor a koalíciós kormány a Vasmunkások Szövetségét felfüggesztette. Túlságosan feldarabolódik a vasmunkások 1919 utáni története. 1924-ig a Vasmunkások Szövetségének kettészakadásáig egységes összefoglalást lehetett volna adni, szintén egységes szakaszként tárgyalható az 1924—1930 közötti periódus, mely végül a vasasok több-kevesebb egységének kialakításához vezetett. Természetesen nagyon fontos dolog, hogy a gazdasági válság évei alatt hogyan alakult a vasmunkások helyzete, de ez olyan kérdés, melyet a harmincas évek egységes összefoglalásaként is elő lehetett volna adni, annál is inkább, mert ez jobban simult volna a vasmunkásmozgalom belső történetéhez. Nem kapunk elég világos és határozott választ ana a nagyon is lényeges kérdésre, hogy 1918-tól, a KMP megalakulásától kezdve milyen új vonások, jelenségek gazdagítják a vasmunkásmozgalom történetét. Részletenként, apránként ugyanerről számos helyen szó esik, egy-egy esemény kapcsán, de hiányzik a vasmunkásmozgalom egészére vonatkozó elvi általánosítás, a következtetés levonása a kommunista mozgalom és a vasumnkás szakszervezeti mozgalom összefüggéséről. Vitázni kell a szerzőkkei abban a vonatkozásban is, ahogy a vasmunkásmozgalom és a munkásmozgalom, illetve a nemzeti történet közötti összefüggéseket tárgyalják. Az olvasónak feltétlenül az a benyomása, hogy itt nemcsak az arányok eltolódásáról van szó — ugyanis a munkának legkevesebb 1 /3 -& általános történeti anyag, mely ismert munkásmozgalmi művekben is megtalálható —, hanem módszerbeli hibáiról is. Mert azzal ugyan teljesen egyet kell érteni, hogy a vasmunkásmozgalmat az általános munkásmozgalommal és nemzeti történettel kapcsolatban kell tárgyalni, de aligha úgy, hogy a közismert általános történetre vonatkozó eseményeket leírják, hanem csupán ezek tudatában, ezekre való tekintettel, és rájuk való rövid utalással tárgyalható a vasmunkásmozgalom sajátos — a tárgy természetéből fakadó — története. Hogy az általános és a specialis törtenet kc zötti összefüggésről a szerzőknek hibás az elképzelésük, az kirívóan szembetűnik a kiválasztott képanyagból is. Ugyanis nem lehet tudni, hogy mennyiben jellemző a vasmunkásmozgalomra „az első szabad május elsejét" bemutató fénykép, melyen a Köröndnél menetelő tömeget látni? Vagy hasonlóképpen erőszakoknak látszik „menetelő magyar vöröskatonák 1919" című kép beillesztése is. De találunk ilyen fényképet is: „Munkanélküliek az 1930-as években", mely két szunyókáló embert ábrázol, amint egy utcai pad támlájára hajtják fejüket. Nyilván az olvasónak azt keli a képre tekintve gondolnia, hogy „munkanélküli vasmunkások"-at lát. Ilyen fajta képek közbeiktatása t,z egyébként hasznos munka értókét nem növeli. A munkásmozgalom történetével foglalkozó történészeinket igen nagy felelősség terheli. Munkásságukra nemcsak az kötelező, hogy a történeti hűséghez ragaszkodjanak, dc fokozottan az is, hogy írásaikkal, munkáikkal meghódítsák a munkások szívót, lelkét, érdekesen, életszerűen, elevenen adják elő mondanivalójukat. Felesleges lenne tagadni, hogy egyes szociáldemokrata emlékiratírók tudtak vonzóan, lebilincselően, az olvasó figyelmet lekötve írni a munkásmozgalom múltjáról. Az adatgyűjtést és a kritikai feldolgozást a ma történészeinek párosítania kell a tények merész rostálásával, a történeti valóság önálló rekonstruálásával. A történész nem elégedhetik meg az események annaies szerinti felsorakoztatásával! A puszta adatokba életet lehelni, azokat valószerűseggel megtölteni és vonzó előadásban leírni, alapvető történész feladat. Reméljük, hogy a szorzók eddigi kutatásaikra, alapos ismereteikre támaszkodva további munkáikba» sikeres páldat matatnak a munkásmozgalom történetének feldolgozására, utat törnek ezen a nehéz, izgalmakban sokat ígérő terepen. LUKÁCS LAJOS
