Századok – 1957

Szemle - A SZOVJETUNIÓ TÖRTÉNETE.(Ism. Niederhauser Emil) 435

436 SZEML H) évét, a folyóirat .számát és a kezdő és befejező lapszámot. Az Ismertetéseket a megjelenés időrendjében közlik. Több ldadás esetén mindig csak az utolsó kiadás adatait veszik fel és annotációban közlik az első kiadás évszámát. Általában meg kell jegyezni, hogy az annotációk igen ritkák. Az előszó szerint csak akkor közöltek magyarázó jegyzetet, ha a cím nem volt eléggé világos. Akkor senj utalnak a tétel tartalmára, ha a cím világos ugyan, de nagyon általános jellegű (pl. 13.982. sz.). Az összefoglaló munkáknál, amelyeknél a címből nem derül ki, hogy pontosan milyen korszakot tárgyalnak, ezt szintén nem pótolják az annotációban (pl. 2107. sz.). A több tárggyal foglalkozó köteteknél a problémát vagy úgy oldják meg, hogy az egyes fejezetek élén utalnak még más munkák tételszámára, vagy pedig a megfelelő helyen közüli a munka szerzőjét és rövidített címét és utalnak az első előfordulási hely számára. Ha egy könyvben vagy cikkben illusztrációk vagy bibliográfia is találhatók, ezt külön feltüntetik, bibliográfiák esetén a kezdő és befejező lapszámot is. Az összegyűjtött anyagot a kötet egészen kis fejezetekre és alfejezetekre felbontva tárgyalja. Hogy ez a felbontás milyen részletes, hadd igazoljuk csupán azzal, hogy maga a teljes tartalomjegyzék, azaz a szakrendszer 36 oldalt tesz ki. A könyv először nagy kronológiai csoportokra oszlik. Az egyes nagyobb korszakokon belül részben tárgyi és részben időrendi megosztással találkozunk. A tárgyi elosztás fő csoportjai általában : a gazdasági és társadalmi fejlődés, az osztályharc, az államszervezet, jog és közigazgatás, belpolitika, külpolitika, hadügy, helytörténet, társadalmi gondolkodás, kultúra, életmód, szokás és erkölcsök. Ezt a felosztást azonban nem alkalmazzák a szerkesztők mereven, hanem minden esetben az adott korszak sajátosságaihoz és az anyag adottságaihoz idomítják. Ezeken a csoportokon belül különböző formai szempontok alapján állítanak fel kategóriákat. Először közlik a klasszikusok, Marx, Engels és Lenin megfelelő Ú1 mutatásait, általában mindig az összefoglaló orosznyelvíí kiadások alapján, csak szükség esetén térnek el ezektől, majd a segédkönyveket, bibliográfiákat, a forrásokat és a forrásokra vonatkozó irodalmat, a levéltári állagok áttekintését, végül a feldolgozásokat, először a szaktudományos igényűeket, utánuk a tudományos népszerűsítő munkákat. A forrásokon belül a régészeti forrásokat, ill. ezek irodalmát, azután az okleveles anyagot, az évkönyveket, az elbeszélő forrásokat és a naplókat sorolják fel. Először az általánosabb jellegű munkák következnek, utánuk az egyes egyénekre, államférfiakra, vagy költőkre, tudósokra vonatkozó irodalom. Ahol az anyag nagyobb, ott ezeket a tárgyi kategóriákat fejezetcímekkel választják el egymástól, kisebb anyagcsoportok esetén egyéb tipográfiai eszközökkel (vonalak, nagyobb sorközök) jelzik azt, hogy más fajta anyagrész következik. Ezeken az időrendi, tárgyi ós formai csoportokon belül pedig az egyes munkákat megjelenésük időrendjében közlik, hogy ezáltal tudománytörténeti szempontból ís áttekinthető képet adjanak. Az egész anyag 7 csoportra oszlik. Az elsőnek bevezető jellege van, itt találhatjuk meg a történetírás történetének, a segédtudományoknak, a régészetnek, a néprajz történetének, a különböző, rörténelemmel foglalkozó tudományos intézményeknek, a történelem elméleti és módszertani problémáinak az irodalmát, — így többek között a Szovjetunióban az utóbbi években a periodizációról vagy egyes elméleti kérdésekről lezajlott viták anyagát külön fejezetcímek alatt gyűjtötték össze a szerkesztők. Ez a kb. 80 oldalt felölelő bevezetés, amely egyes történészek életrajzait, munkáik jegyzékét stb. is felöleli, a történettudomány története iránt érdeklődők számára rendkívül hasznos segédeszköz. A második rész a Szovjetunió egész történetére vagy a legalább 1861-ig terjedő történetére vonatkozó összefoglaló feldolgozásokat gyűjti össze. Utána következnek a nagyobb időbeli egységeket tárgyaló szakaszok. Az első szakasz az ősközösségi és rabszolgatartó rend korszakát a paleolittól az i. u. 6. századig, a második a feudális viszonyok létrejöttét, fejlődését és a feudális széttagoltság korát az 1470-es évekig, az azután következő a soknemzetiségű központosított orosz állam és az abszolutizmus kialakulásának a korát a XVII. század végéig, majd az orosz birodalom kialakulásának és a kapitalistá viszonyok megszületésének a korszakát (a XVII. század végétől a Xv'HI. század végéig), és végül a feudális rendszer bomlásának, a kapitalista viszonyok fejlődésének ós a cárizmus elleni forradalmi harcnak a korszakát 1801—1861-ig tárgyalja. Tekintettel arra, hogy a Szovjetunió történetének a periodizálása terén mindmáig ninos általánosan elfogadott közös álláspont, a szerkesztők az 1952-ben az egyetemi tanrendekben és tankönyvekben elfogadott periodizációt vették alapul. Ez természetesen az orosz történelemre épül fel. Á Szovjetunió egyéb népeinek a történetére vonatkozó orosz nyelvű irodalmat ezekben a korszakokban dolgozták fel, ezeken belül természetesen az alkorszakok kijelölésében már az illető nép történetének fontos korszakhatáraihoz igazodhattak. Egy függelékben a kötet még felsorolja azokat a régebbi polgári munkákat, amelyeket a szovjet korszakban újra kiadtak.