Századok – 1957

Szemle - Eckhart Ferenc: A földesúri büntetőbíráskodás a XVII. században (Ism. Sinkovics István) 428

430 SZEML H) jobbágy „öröksége és marhája" a földesúré lett, 42. 1. ; aki évekig elmarad a köteles földesúri tartozásokkal, elveszíti jószágát, 157., 164., 173. 1. stb.), de erre csak rendkívüli esetekben kerül sor, egyáltalán nem általános jelenség. A monopolisztikus jogok kiaknázása a feudális kizsákmányolás egyik módja, súlyosabb formája, de nem azonosítható a kisajátítással. így azután kétséges, hogy helyes-e a kártyajátékot, a kockajátékot, a parasztok összejövetelét a fonóház Dan megakadályozó tilalmakat „A jobbágyok kisajátítását előmozdító tilalmak" fejezet alatt tárgyalni (160. s köv. 1.). Elképzelhető, hogy a robot mértéktelen fokozása, a jobbágy elvágása a piactól a jobbágy szökéséhez vezetett, a szökött jobbágy telkének lefoglalásához. De a fejlődés iránya a XVI— XV'II. században nem ez. A parasztot szűkebb életfeltételek közé kényszerítik, egyúttal azonban ott akarják tartani a birtokon, megakadályozzák távozását (1608 : XIÍI. tc.). A majorgazdaságok nem fizetett munkaerővel, „szabad" munkásokkal dolgoztatnak, hanem túlnyomóan jobbágyok ingyen robotmunkájával. Nézetem szerint nem helyes „közvetett" kisajátításról beszólni, és ebből követk zően nem helyes a kérdésfelvetés sem : „Vitás hogy a kisajátítás közvetlen vagy közvetett módjának volt-e a Mohács utáni két évszázadban nagyobb szerepe" (56. 1.). Ekkor még nem került sor a jobbágy kisajátítására, hanem a feudális kizsákmányolás új ós új súlyos módszerét vették igénybe a földesúri jövedelmek fokozására. Eckhart szerint a bírságok kihasználása mint jövedelmi forrás összefügg a „Dózsa felkelés után fokozódó jobbágyelnyomással, kizsákmányolással és a földesurak részéről megindult tőkefelhalmozással". Ez a magyarázat nem veszi figyelembe, hogy itt nemcsak Magyarországra szorítkozó, hanem általános fejlődésről van szó, az árutermelés megélénküléséről és a birtokos osztályra gyakorolt hatásáról. A fejlődés sajátos kelet-európai útját kellett volna jobban szamügyre venni (amire Eckhart közvetve céloz is, amikor „elmaradt gazdasági viszonyaink"-ra hivatkozik), és akkor elkerülhető lett volna az olyan egyszerűsítőnek tűnő magyarázat, hogy Magyarországon a XVI—XVII. században a pénz tőkévé válását, az ipari töke kialakulását „az osztrák tartományoktól való gazdasági függésünk" akadályozta (57.1.). A gazdasági függés ilyen következményei a XVII. század második felétől ós még inkább a XVIII. századtól kezdve jelentkeztek, amire éppen Eckhart-nak a XVIII. századi osztrák gazdaságpolitikát elemző értékes, eredményei derítettek világosságot. Eckhart munkája újabb nézőpontokról, sok adattal segíti a jobbágyrobot megismerését és értékelését, amikor megállapítja, hogy milyen sűrűn állítják a jobbágyot úriszék elé a robot megtagadása, illetve nem megfelelő teljesítése miatt. Világosan látszik ebből, hogy a birtokosnak mennyire szüksége volt a jobbágy robotmunkájára, milyen különféle feladatokra kényszerítették a falvakat robot címén, ós viszont az is kiderült, hogy a robot kötelezettség a parasztság körében milyen visszahatást váltott ki. Érdekes lett volna annak a bemutatása, hogy mennyiben jelent változást a XVI. század a robot magyarországi fejlődésében. A szerző éppen csak utal arra, hogy a robot a korábbi századokban „nem, vagy alig ismert szolgáltatás" volt (170. 1.). Szerinte az 1514-ik évi paraszfelkelés után a megtorló törvényekben országosan meghatározták, de hosszú évtizedek kellettek, amíg a jobbágyot reá tudták kényszeríteni. Itt is jobban figyelembe lehetett volna venni, hogy a robot fejlődése és megnövekedése nem elszigetelt magyarországi jelenség ós így nyilvánvalóan nem csupán az 1514-es parasztháború leverésével hozható összefüggésbe. Érdekes kópét rajzol a robot lengyelországi és oroszországi alakulásáról Grekov említett munkája. A robot ezekben az országokban „nem új, hanem másodlagos jelenség volt, minthogy a parasztok kizsákmányolásának ezt a formáját Lengyelország és Oroszország egyformán jól ismerték a feudális viszonyok hajnalán is. Az első robotot a másodiktól körülbelül a XIII—XV. században a kapitalizmus előtti természetbeni járadék (földbér) uralmának szakasza választja el" (408. 1.). Tanulságos volna megvizsgálni, vajon Magyarországon is ilyen szakaszokban fejlődött-e a robotmunka. Annyit meg lehet állapítani, hogy a magyarországi parasztság nem a robot ellen, hanem a robot olyan mértéktelen megnövekedése ellen harcol, ami a jobbágygazdaság fenntartását veszélyezteti. Erre utal az esztergomi érsek szerdahelyi, vághai ós sigárdi jobbágyainak panasza az 1580-as évekből : „Volt szolgálatunk az mi meg holt érsek uraink idejében is, de szabott idő ós rend tartás szerint, de most mód nékül és fölöttébb való keménséggel vagyon. Az előtt való időkben széna takarásból szabott dolgunk volt, azt megmieltük jó kedvvel és az után az magunkéhoz fogtunk", azelőtt élelmet kaptak, egyik fajta munka végzésekor másik munka alól mentesítették őket, most „néha három vagy négy napra hirdetnek s egy egész hétig vagy kettőig sem bocsátnak haza és immár egynéhányunknak marhája holt meg az fölöttébb való erőltetés miatt, ki miatt szegények annyira elfogyatkoztak, hogy a jobbágyságot is el köllött hadniok" (Orsz. Levéltár, Kamarai lt., Litterae ad cameram exaratae 1588. április 4.). Hogy mek-