Századok – 1957

Szemle - Kőszegi Imre–Pap János: Kempelen Farkas (Ism. Hajnal István) 415

422 SZEML H) Másrészt világos az is, liogy a pénzügyi és hitelélet válsága jelentkezik a felületen a legvilágosabban, legnyilvánvalóbban, bankok omlanak össze, az értékpapírok árfolyama zuhan stb. Mindez azonban nem más, mint a termelés területén levő zavarok kifejezése. A szerzők a válságból való kilábalást tárgyalva hangsúlyozzák, hogy a századelejei válságnál a korábban is ismert módszereken túl a burzsoázia más, eddig még nem alkalmazott eszközöket is igénybe vesz. Ezek az új eszközök — a monopóliumok létrehozása és a fegyverkezés — világosan mutatják, hogy a századelejei válság a tőkés monopóliumok uralkodóvá válását segíti elő. Helyes a szerzőknek az a törekvése, hogy megmutassák a magyarországi válság sajátosságait. A legfontosabb alapanyagok termelése, a vasútépítések és az ipari tőkebefektetések adatainak csökkenése alapján levonják azt a következtetést, hogy „Magyarországon a válság súlyosabb volt, mint a nyugati tőkés országokban" (36. 1.). Kétségtelen, hogy a gazdasági élet említett területein Magyarországon a válság következtében nagyobb volt a visszaesés, mint pl. az Egyesült Államokban, Németországban és Franciaországban. Általánosságban azonban az egész ipari termelésre vonatkozó adatok hiányában nem tudunk megnyugtató képet kapni. A szerzők szerint az 1900—1903. évi gazdasági válság második sajátossága abban áll, hogy a gazdasági válság következtében kiéleződött osztályellentétek az 1905-ös forradalmi válsághoz vezettek, amely elhúzta a depresszió idejét. Véleményük ezerint ,,ennek következtében, míg a főbb tőkés országokban 1903 után megkezdődik a fellendülés, a termelés gyorsan emelkedik és hamarosan (?) elhagyja a válság előtti legmagasabb pontot, addig Magyarországon — bár a termelés zuhanása általában megáll — az 1904— 1905-ös évek nem a fellendülés, lianem a pangás évei. Ezekben az években a termelés továbbra is alacsony színvonalon mozog, egyhelyben topog, illetve csak igen lassan emelkedik és nem éri el a válság előtti legmagasabb színvonalat" (37.1.). Ezt állítják a szerzők a Kereskedelmi ős Iparkamarától kölcsönvett néhány idézet alapján. A kötetben levő tények azonban nem teljesen ezt mutatják: v. Év Vasérctermelés Nyersvaafcermelés . Acéltermelés Széntermelés 1900 100,0 r? 100,0 100,0 100,0 1904 90,0 * 81,0 94,0 99,4 1905 99,0J1 89,0 109,0 102,0 A széntermelés tehát már lényegében 1904-ben, a vasérctermelés 1905-ben elérte az 1900. évi színvonalat. Az acél- és széntermelés pedig 1905-ben már 9, illetve 2%-kal meghaladta az 1900. óvi termelést. Mindehhez tudnunk kell azt is, hogy az acéltermelés ] 905-ben 9%-kal haladta meg az előző évi, 1904-es színvonalat. Túlzás erre azt mondani, hogy a termelés egyhelyben topog. Elképzelhető, hogy a nyugati tőkés államokban a termelés gyorsabban emelkedett, de ennek eldöntése végett a szerzőknek meg kellett volna nézniök az ipar össztermelési volumenjét is. Enélkül nehéz eldönteni a kérdést. Az azonban az általuk idézett adatokból is kiderül, hogy a termelés — legalábbis a szerzők által közölt termelési ágakban — sem topogott egyhelyben, hanem emelkedett. Kivétel a nyers vastermelés, amely azonban a szerzők adatai szerint is még 1907-ben is 7%-kal alacsonyabb a válság előtti 1899. évi legmagasabb szintnél. Szó sincs tehát általában a depresszió elhúzódásáról. Itt a szerzők megfeledkeznek arról, hogy a teljes gazdaségi ciklus négy szakaszra oszlik s azonosítják a ciklus két szakaszát -— a pangást és a megélénkülést. Holott 1904-ben már Magyal ország is túl volt a depresszión és a gazdasági ciklus megélénkülési szakaszában járt, amelyre jellemző a termelés többé-kevésbé jelentős emelkedése, amely azonban nem haladja meg a termelésnek az előző válság előtti maximumát. A második fejezetben a szerzők helyes marxista elemzéssel, gazdag tényanyagon keresztül mutatják be a tőkés monopóliumok uralkodóvá válását Magyarország gazdasági életében. Ez a kötet legsikerültebb és egyben legfontosabb része is. A magyar gazdaságtörténetírás a szerzők munkájának megjelenése előtt ugyanis még adós volt a magyarországi finánctőko jellegének feltárásával. Berend és Ránki vállalkozását e téren siker koronázta. Az 1900-as évek elején lezajlott gazdasági válságot követő fellendülés nyomán a tőkefelhalmozás gyors ütemben növekedett, és a hazai bankok kezén óriási tőkék összpontosul ak. A hitelintézmények betétállománya 1900 és 1913 között csaknem 2 milliárd koronáról több, mint 4,7 milliárd koronára emelkedett. Különcsen gyorsan nőtt a vezető bankok, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, a Magyar Általános Hitelbank, a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank, a Magyar Bank és Kereskedelmi Rt., a Pesti Hazai Első Takarékpénztár tőkeállománya. A banktőke koncentrációját mutatja, hogy az öt