Századok – 1957

Szemle - Bourgin; G.–D. Demarco–J. Maitron: Les problémes sociaux au XIXéme siécle (Ism. H. Haraszti Éva) 404

SZEMLE 405-A 6. pontban a szerzők a század első részében a nagy ipar kialakulásáról adnak épet, s megállapítják, hogy a munkásmozgalom e „történelem előtti" (J. Bruhat kszavaival) időszakában az adott gazdasági körülmények nem voltak kedvezőek a kialakuló felben levő munkásosztály számára. A már ekkor vissza-visszatérő gazdasági válságok, nehéz gazdasági és társdalmi helyzetet teremtettek. A munkásságra ennek következtében egyre nagyobb terheket akartak áthárítani. Ez a tendencia a munkanap meghosszabbításában valamint a bérek csökkentésében mutatkozott. A nagyipar kibontakozása természetesen a háziipar fokozatos pusztulásához s s/ámos társadalmi réteg eltűnéséhez vezetett. A gépek kizsákmányolása sokkal raffináltabb formája ellen a munká-, sok soraiban új forradalmiság érlelődött. Az egyik új harci eszköz a sztrájk, a nyilt demonstráció lett, amelyet a hatalom emberei fegyveres erővel igyekeztek elnyomni. A munkásmozgalom vezetői, a munkásmozgalom teoretikusai vezették rá a munkásosztályt első társadalmi programjára. Az 1815—1849 közötti időszakra jellemző Engels megállapítása: a még éretlen kapitalista termelő viszonyoknak éretlen társadalmi osztályok és éretlen ideológia felel meg. Viszont az ún. liberális ideológia szerint a kapitalzmus is Isten akaratából való. amint erre pld. R. H. Tauney ismert angol történész is utal e tárgykörbe vágó művében, A szocialista ideológia képviselői, mint Saint Simon és követői megállapították már a munkások és munkaadók között fennálló antagonizmust. Említést tesznek a szerzők Fourier és Considerant falanster álmairól s értékelik P. Leroux, L. Blanc, Vidal és Pecqueur ideológiáját; utóbbi tekinthető leginkább — tévedései ellenére -— Marx előfutárának. A német ideológia is meglepően gazdag ebben az időszakban, egyfelől említésreméltó Stirner és Bauer, akik individualista anarchisták voltak, másfelől Feuerbach és Hess, akik a marxizmus felé egyengették az utat. A szerzők utalnak arra az ismert tényre, hogy a Kommunista Kiáltványnak, bár 1847-ben jelent meg, erős hatása 1848—49-ben és a következő években vált érezhetővé. Hosszú időn keresztül alakult ki a kispolgári demokrata mozgalomból és a szocialista, illetve a munkások mozgalmából az egységes demokrata-szocialista program. Az 1830—1860 közötti időszak főbb társadalmi vonatkozásaira, eseményeire Európa legfejlettebb országaiban a 7—9. pontban térnek ki a szerzők. Ennek során elemzik nemcsak Franciaország, Olaszország (Risorgimento kérdései, az olasz forradalmi eszme fejlődése 1830-tól 1848-ig), Németország társadalmi helyzetének problematikáját, hanem az oroszországi agrárproblémát, valamint Svájcban az 1815 és 1847 közötti időszakban bekövetkezett nagy ipari fejlődést, ipari forradalmat is. Angol vonatkozásban helyesen emelik ki az 1832-es választójogi reformtörvényt, mint határvonalat abban a vonatkozásban, hogy ezután arra irányult a szervezkedés, hogy politikai jogokat követeljen a nép számára. De az angol társadalmi viszonyok elemzésénél bizonyos nagyvonalúság érvenyesül: nem írnak arról a nem elhanyagolható ellentétről, amely az angol burzsoázia és földbirtokos osztály között fennállott. Úgyszintén nem teljésen kielégítőek azok az adatok, állítások, amelyek a chartista mozgalom keletkezésére, tömegbázisára utalnak. A 10. pontban ismét a gyarmati helyzetről adnak képet a Szerzők. A nagy esemény ekkor a gyarmatokon a rabszolgaság eltörlése. A rabszolgarendszernek mint gazdaságilag tarthatatlan állapotnak előbb-utóbb véget kellett vetni. A rabszolgamunka közismerten a legrosszabb, a legkevésbé kifizetődő. Ismertetik nagy vonalakban a különböző gyarmattartó országok vezetőinek álláspontját, politikáját ebben a kérdésben. Ali. pontban a népek tavaszának a XIX. század nagy forradalmi évének, 1848-nak előzményeit és a forradalmakat írják le a vezető európai országokban. Ugyanezt a kérdést tárgyalják angol vonatkozásban a 12. pontban is, amelynek során a chartizmus utolsó nagy demonstrációjának, 1848. április 10-ének sikertelenségére utalnak az általánosan elfogadott értékelések szerint, s nem ismertertik, hogy a mozgalom — bár hanyatt lásában —- más formában s ideológiailag tisztultabban hogyan folytatódott. Ugyanebben a részben utalnak az oroszországi és az amerikai fejlődésre kb. 1860-ig. A 13—20. pontig terjedő rész, amely az előadásnak mintegy egyharmadát foglalja magába, az 1860 utáni évtizedek társadalmi viszonyait taglalja bőven dokumentálva. Ennek a résznek a főhiányossága az, hogy bár a marxizmus elterjedését ismertetili a szerzők, ezt nem megfelelő súllyal teszik, s nem elemzik kellőképpen a marxista eszmék Európa-szerte növekvő hatását. Ennél részletesebben tárgyalják mind az új Trade-Unionizmus mibenlétét, mind a munkáspártok jellegét, mint az európai munkásosztályok politikai orientálódásának két fő tendenciáját (Munkás-párli vonal és szindikalista forradalmi vonal). A szerzők az utolsó részekben kitekintést adnaka XX. század eleji társadalmi és gazdasági viszonyokra, a nemzetközi munkásmozgalom, munkásszervezetek növekedésére is.