Századok – 1957

Szemle - Aubert; Boyer–Jean Baptiste Duroselle–Arturo Jemolo: Le libéralisme religieux du XIXéme siécle (Ism. Révész Imre) 397

400 SZEML H) -tanúja volt s amelyről 1836-ban csaknem himnuszi emelkedőt tségű emlékezést írt. Ebből az okból íregvan a szerzőknél az az igyekezet is, hogy „kellő mértékre" leszállítsák (ha nem tagadják is) Lamennaisnek a belga mozgalomra gyakorolt hatását. Érdekesen ismertetik, hogy a különféle katolikus frakciók a Hollandiától függetlenült Belgiumban 1830 után esetenként meddig voltak hajlandók elmenni az egyház és a teljesen katolikus államhatalom szoros kapcsolatai lazításában. Akadtak, akik az egyház és állam szétválasztásának küszöbéig is eljutottak—- gondolatilag. A valóságban azonban egy „entente eordiale" alakult ki egyház és állam között. XVI. Gergelyt még így is nehezen bírták rávenni arra, hogy az általa túlságosan ós veszedelmesen liberálisnak tartott belga burzsoá alkotmányt (mint tudjuk, a 48-as magyar alkotmányos átalakulásnak is egyik mintáját) elismerje. Pedig I. Lipót király nagyon is fontosnak tartotta és támogatta a klérus akcióját a nép között és nem titkolt.:., hogy az egyházi tekintéllyel (a pápával és a magas klérussal) azért kívánja tartani a kapcsolatot, mert alkalom adtán befolyásolni akarja a klérus politikai magatartását (317—318. 1.). I. Lipótnak, a pápai nunciatura ós a konzervatív katolikusok segítségével, sikerült is kiszorítani Belgiumból Lamennais hatását. Még p, liberális belga katolikusok szociális magatartása is konzervatív maradt tulajdonkeppen. Ami magyarázkodás aztán itt következik, az figyelemreméltó példája annak, hogy "az ilyen természetű történetírás mely határig hajlandó elmenni a társadalmi-gazdasági alap figyelembevételében. A liberális belga katolikusoknak éppen ebben az ipari országban nag' on is szemük előtt volt a munkásnyomor— mi rt nem voltak hajlandók mégsem Lamennaist a szociális oldal felé is követni? Erre az önmaguk ált al felvetett kérdésre a szerzők, elég tekervényes, de a végén becsülésreméltó őszinteségben kihangzó gondolatmenettel felelik, hogy alapos tanulmányozás valószínűleg ezt derítené.ki : a belga liberális katolikusokat fogva tartotta a gazdasági liberalizmus presztízse, emellett pedig attól is féltek, hogy ha az állam a munkásság helyzetének javítása érdekében be talál avatkozni a gazdasági életbe, akkor ugyanez az etatisztikus beavatkozás elkövetkezhetik az egyház életében is. „A liberális párt [ezen a szerzők a nem egyházi ós vallási alapon álló, tehát mindenes' tre igazibban liberális belga politikai polgári pártot értik] antiklerikális kezdeményezéseitől elhomályosított szemmel nem látták meg, hogy ezáltal a szocializmusnak ástak medret és övék is lett a felelősség azért, hogy a szocializmus vallástalan irányba terelődött" (321—322. 1.). A szerzők csipkelődő gúnnyal idézik Lamennaisnek még 1829-ből származó, látnoki lendületű szavait: „A liberalizmusnak igazsága van : a világot a szabadság fogja megmenteni. Semmiesetre sem az a szabadság, amelyet a liberalizmus vall a magáénak, hanem az, amelyet tudattalanul előkészít" (322. 1.). Nem veszik észre annak zseniális megsejtését, ami Lamennaisnak a maga erősen polgári korlátai között is legfényesebben villanó meglátásai közé tartozik : hogy a dolgozó nép felszabadulása a kizsákmányolás mindenféle fajtája alól mennyire magasabbrendű szabadság, mint az, amit a liberális burzsoázia a maga érdekében követel, akár még forradalmi úton is (de akkor is minél kevesebbet kockáztatva s lehetőleg a plebejus és proletár elemet állítva csatasorba saját céljai kivívására!). Ezt Lamennais már 1830-tól világosan látta, a szerzők ellenben még, úgy látszik, most sem látják —, ami már csak abból is kitűnik, hogy Lamennaisnak a pápától elszakadását elsősorban filozófiai okokra akarják visszavezetni, ami pedig végképp nem állja meg a helyét. Még erősebben a szeg feje mellé ütnek, amikor arról beszélnek, hogy az olaszokat a vallási liberalizmus kérdései azért nem izgatták fel olyan mértékben, mint pl. a franciákat, mert nekik soha nem volt „szenvedélyük" a teológia. Az embernek a régi bölcsesség jut az eszébe : „Miért altat az ópium? — Azért, mert altató erő van benne." Pedig valójában a szerzők is látják az egyesítés előtti Itáliának nagy belső kulturális ellentéteit (mekkora különbség van Észak és Dél, a toscanai jansenismus és a pápai állam obskurantizmusa között), sőt a nápolyi királyságról szólva, még a (mai napig meglévő) kiáltó gazdasági ellentétekről, népnyomorról is mernek beszélni — de attól gondosan óvakodnak, hogy ezen a nyomon mcnjefiek bele témájuk mélyebb elemzésébe. — Azt elismerik, hegy a „szabad egyház szabad államban" formula nem Cavourtól ered, de szerintük ő Montalembertiöl vette át, azt viszont már nem mondják meg, hogy ez az utóbbi Lamennaistől, egykori s később megtagadott mesterétől tanulta. Fmrínek, az egyház és az állam viszonyát hasonló szellemben elképzelő kiváló svájci protestáns gondolkozónak — akit a szerzők itt Lamennais helyett emlegetnek — nem volt semmiféle befolyása Lamennaisre és valószínűleg Cavourra sem, bár ez az utóbbi maga is francia protestáns — valdens — ősöktől származott. „Ennek a formulának nagy sikere volt — jegyzik meg a szerzők, talán ezzel jellemezve legjobban a saját álláspontjukat —, azonban a legzavarosabb és a legösszefüggéstelenebb eszmék lappanganak alatta" (330— 331. 1.).