Századok – 1957

Szemle - Cam; Helen M.–Antonio Marongiu-Günther Stökl: Recent Work and Present Views on the Origins and Development of Rrepesentative Assemblies (Ism. Láng Imre) 392

SZEMLE 393-ratist) nézet magát a társadalmat vizsgálja, amelyből az intézmény fakadt, tehát azt a társadalmi-gazdasági struktúrát, azokat a viszonyokat veszi vizsgálat alá, amelyek lehetővé tették az intézmény kifejlődését. A tanulmány arra a következtetésre jut, hogy mindkét nézet helytelen, mert a feltárandó valóságot csak egyik oldalról közelíti meg, sőt: modern absztrakciókat alkalmaz középkori jelenségekre, ami nyilvánvalóan történelmietlen. Végkövetkeztetése : a képviseleti intézmények eredete és fejlődése csak mindkét nézőpont alkalmazása útján vizsgálható, szükséges tehát mind a társadalmigazdasági talaj, mind a fejlődés eredményeként létrejött intézmény funkcionáhs és szervezeti életének elemzése. Az a tény, hogy egy-egy ország történészei melyik iskola követőivé lettek, nem elhatározás vagy hajlandóság kérdése — vallják a szerzők —, hanem a szóban forgó ország történeti fejlődéséből fakad. Így az angol ós olasz történészek a fejlődés intézményi (parlamenti) oldalát ragadják meg. A korán kialakult angol, illetve szicíliai erős monarchiák egyfelől a centralizált királyi közigazgatást teremtik meg, másfelől a királyi udvarban létrejött intézmények tanácsadó, bírói és törvényhozói funkcióinak bővülését és differenciálódását teszik lehetővé : mindez alapvetően befolyásolja a történészek szemléletét. Másfelől ugyancsak a történeti fejlődés eredményének tekintendő, hogy a testületistrukturális iskola hirdetői németek és hollandok. A két nézet különbözősége ellenére nem egy kérdésben megegyeznek azok képviselői. így egyetértenek abban, hogy a rendi fejlődés ott tör utat magának, ahol az erős központi monarchia hiányzik vagy átmenetileg szünetel. A központi hatalom hiánya az, amely a társadalom egyes rétegeit aktivizálja, melyek politikai tevékenységet kezdenek kifejteni (pl. a német városi ligák, melyek tevékenysége az interregnum anarchiája idején éri el csúcspontját, vagy a francia „états particuliers", melyek megszervezik tartományaik védelmét a XV. században). A politikailag aktivizálódott társadalmi rétegek azonban nemcsak az állam funkcióinak egyikét-másikát igyekeznek átvállalni, hanem erejük tudatában előjogaikat is követelik és arra kényszerítik az uralkodót, hogy részt, juttasson nekik a hatalomból. A korábban kialakult fejedelmi tanács ily módon némely országban kiegészül a közösség bizonyos elemeit magukban foglaló gyűlésekkel, melyek — a fejedelmi tanács ellenlábasaként — ezen elemek képviseletének feladatát is kezdik betölteni. Egy másik fajtája a fejlődésnek, amelyet a két nézet képviselői egyaránt hangsúlyoznak, a petíciós folyamat. Ugyanakkor azonban itt is két oldalról közelíthető meg a kérdés. Vajon azt vesszük-e vizsgálat alá, hogy kik a peticionálók és mi'"en réteget képviselnek, követeléseiket vesszük-e szemügyre, melyekkel előjogaikat akarják megerősíttetni és gravamenjeiket tartalmazó „cahiers des doléanees"-aikat tesszük-e vizsgálat tárgyává ? Vagy azt vizsgáljuk, hogy milyen intézmények foglalkoznak a petíciókkal és milyen intézkedéseket tesz az uralkodó? A „testületi" nézet hirdetői a petíciót benyújtó rétegek kezdeményezéseit vizsgálják, azonban nem egyszer túlságosan leegyszerűsítik a fejlődés mindenkor komplex folyamatát, ami a parlamenti nézet hirdetői számára elfogadhatatlanná teszi a másik iskola kutatásainak eredményeit. Jellemző, hogy Olivier-Martin, a „testületi" iskola egyik vezető alakja is jónak látta, hogy tiltakozzék a ,,fehér-fekete" megoldások ellen. A „testületi" nézet vallói eltúlozzák a rendi intézmények kialakulásának jogi gyökereit is, amikor a chartát adó uralkodóval mintegy „megteremtetik" a rendeket. Ezt a nézetet maga a fejlődés cáfolta meg, mert a kiváltságlevél megerősíthette ugyan a középkori gyenge városi polgárságot, azonban a „második rend", a nemesség gyakori ligáinak múlékony hatalma inkább a valóságon, a körülményeken nyugodott. A fentiekből kitűnik, hogy a polgári történetkutatás e két iránya közül a „testületi" iskola az, amely közelebb áll a valóság megragadásához. Ugyanakkor azonban, amikor igyekszik megközelíteni a társadalmi-gazdasági fejlődés való tényeit, nem tud megszabadulni szemléletének korlátaitól. Minduntalan visszakanyarodik önmaga tákolta zsákutcájába, amikor a fejlődést erőszakoltan a jogi felépítményből akarja levezetni. Noha hangsúlyozza a társadalmi-gazdasági- erők történelemformáló erejét, ezt csak töredékesen teheti, mert túlbecsüli a jogi intézmények hatóerejét és nem jut el a fejlődés valódi rugójának, az osztályérdeknek felismeréséig. * A tanulmány gerincét az egyes európai országokban végbement fejlődést tárgyaló művek ismertetése képezi. Ezt megelőzően két rövidebb fejezet a közösség és képviselet politikai elméletével foglalkozó művsket, illetve az általános és összehasonlító jellegű írásokat ismerteti. Kiemelendő ezek közül Georges de Lagarde: Naissance de Vesprit laique