Századok – 1957

Szemle - L’idée d’église au XVIéme et XVIIéme siécles (Ism. Révész Imre) 382

338 SZEML H) meg tudja akadályozni a Nyugaton már megállított protestáns veszélynek Keleten, főképp a lengyelországi anarchikus állapotok közt vald további terjedését. Ez utóbbit sikerült is elérni Zsigmond Ágost lengyel király, az utolsó Jagelló okos egyházpolitikájával, aki erőszakos eszközök alkalmazása nélkül is elő tudta készíteni a lengyel protestantizmust kevés híján felőrlő jezsuita ellenreformációt. A török nyomásba belefáradt konstantinápolyi pátriárkák is hajlandók lettek volna időnként barátságosabbá tenni Rómához való viszonyukat. A balkáni pravoszláv keresztény népek pedig éppenséggel vágyakozva tekintettek a szerző szerint „az ősrégi Róma felé, amelyben a török uralom alól való szabadulásuknak egyetlen lehetőségét látták — sokkal elébb, mintsem Moszkva bennük bármiféle hasonló reménységeket keltett volna" (247. 1.). IV. („Rettegett") Iván cár viszont Rómával éppoly kevéssé volt hajlandó egyezkedni, mint a protestáns befolyás beszivárgását megengedni. Ő teljesen önálló politikát csinált s a lengyelekkel még a török ellen sem volt hajlandó összefogni. így Róma keleti kísérletezéseinek egvetlen eredménye az ukránoknak a bresti unióba (1596) való belehajtása lett. Negyedfélszázad távlatából visszatekintve — amikor már ezt a kikényszerített uniót a Kelet-Európában végbement óriási társadalmi-gazdasági átalakulás, de első renden magának az ukrán népnek nagy nemzeti felszabadulása jóformán egy csapásra gyökeresen felszámolta — ma már világosan lehet látnunk, mennyire tisztán politikai nagyhatalmi törekvések mozgatták a római-pravoszláv unió gondolatát, megvalósulásának egyéb fázisaiban is, nemcsak az ukránok esetében. A szerző viszont ebben a háromlapnyi rövid, száraz és látszólag „objektív" referátumában sem tudja rokonszenvét Róma és ellenszenvét Moszkva iránt elrejteni. Z. Ivinskis : A jezsuiták szerepe a litvániai ellenreformáció szolgálatában (Riassunti VII., 276-280. 1.) Litvánia krisztianizálása csak a XIV. század vége felé, Jagelló nagyfejedelem és Hedvig lengyel királynő házasságával kezdődik meg. Elvkor, ill. a XV. század elején állítják fel az első püspökségeket. Klastrom pedig egészen a XVII. század elejéig egyetlenegy sincsen Litvániában. A szerző ezekre a tényekre alapozza azt a megállapítását, hogy „Litvániának tudvalevőleg nem adatott meg, hogy valaha is igazi középkora legyen" (276. 1.). Természetesen ebben a felfogásban, amely a ,,középkor"-nak nevezett egyetemes történeti periódust egyoldalúlag vallási fejlemények szerint állapítja meg, nem osztozhatunk. Litvániában a középkorra jellemző anarchikus nagyhűbéri rendszer javában virágzott éppen a reformáció és az ellenreformáció századaiban. Ez tette lehetővé mind a protestáns kísérletezések behatolását (amelyek mögött már ekkor a porosz „Drang nach Osten" egyik korai jelentkezése húzódik meg), mind az egészen tervszerű és céltudatos jezsuita ellenakciót, amelynek a többfelé szakadt s a feudális anarchia sodrába került protestantizmussal szemben nem volt nehéz dolga, pedig nemcsak elég erős városi, polgári támaszpontjai voltak (a lutheránus típusnak), hanem az arisztokrata nagyföldesurak egy része, élén a hatalmas Radvila (Radzivill)-családdal, szintén páltfogója lett egy darabig, mégpedig ez már leginkább a kálvinista típusnak. Azonban mielőtt a feudális önzés észbekapott volna, hogy az általa felkarolt protestantizmust intézményesen, szervezetileg és főképp iskolák felállításával megerősítse, a jezsuiták már, az őket *ámogató királyi hatalomra és a katolikus vallás és egyház mellett megmaradt társadalmi erőkre támaszkodva kezükbe vették, ill. megteremtették az egéfz magasabb és alsóbbfokú iskolázást, a litván, sőt lett nyelvű katolikus vallásos irodalmat ; „Fekete" Radvila Miklósnak, a protestantizmus legnagyobb támogatójának nyomdáját — amelyen azelőtt protestáns vallási könyveket nyomtattak volt, köztük cirillbetűs kátét is a fehéroroszok számára — a tulajdonos halála után megszerzik ós egészen az ellenreformáció szolgálatába állítják, fehérorosz, lett, litván nyelven. A jezsuiták építik ki a litván hierarchiát is, jellemzőleg részben mágnásifjakból: a konvertita Radvila Györgyöt akkor neveztetik ki püspöki koadjutorrá (utódlási joggal bíró segédpüspökké), amikor az teológiai tanulmányait még meg sem kezdette. így hamar sikerült megalapozniok 1569-i letelepedésük után — hogy a szerző terminológiáját használjuk —az igazi litván „középkort". RÉVÉSZ IMRK