Századok – 1957
Szemle - Rapporti fra oriente e occidente durante l’alto medioevo (Ism. Váczy Péter) 361
364 SZEML H) egyenetlenséget kölcsönöz tanulmányának. De mint több jó tanulmány szerzője ez alkalommal is mélyre szánt — lehet tőle tanulni. Mig Dölger osupán odavetett jegyzetben fejezte ki elégedetlenségét Pirenne tételével szemben (110. 1.), Lopez már alaposan.elmarasztalja. Okos okfejtése sokszor találja fején a szöget, mégis az a benyomásunk, hogy Pirenne tételét nem lehet egészen elvetni, csak módosítani kell. Pirsnne tagadhatatlanul zseniálisan ismerte fel az ókori közösség mediterrán jellegét és széthullását, aminek végső eseménye : az arab hódítás. És szinte látnoki módon fedezte fel egy új, atlanti közösség kialakulását a frank Észak-Nyugaton. Ugyancsak egy nagy történész szeme kellett ahhoz, hogy felismerje a Meroving-korban a kihangzó ókort. De roppant tévedett — s csak a nagyok tudnak ekkorát tévedni —, amikor a dél-galliai kikötők kereskedelmének és forgalmának aláhanyatlásából arab tengeri zárra, a keleti áruk elmaradására következtetett, 's amikor a még antik és pénzgazdálkodású Meroving-kort szembeállította a Karolingok „középkori" szegényes terménygazdálkodásával. Lopez helyesen jegyezte meg : nem lehet hanyatlásról, a keleti áruk elmaradásáról stb. beszélni a Karohngokkal kapcsolatban. S ugyancsak helyesen mutatott rá arra is, hogy a kalózkodások és az arab rendes hajóhad támadásai legfeljebb a keskedelem költségeit növelték meg (kísérőhajók fogadása, biztosítás stb.), de nem szüntették meg, legfeljebb új irányba terelték. Sajnos, ezek az új átrakodóhelyek nem tűnnek föl elég szembeszökően az előadásban : Itália bizánci főség alatt élő városai, mint Nápoly, Amalfi, később Velence, s a háttérben maga a csodálatos világváros,^Konstantinápoly, mely hajóhadával védelmezi a kereskedelmet ; a Földközitenger nyugati végpontján az arab világ előretolt hídfője : Spanyolország, mely agazdasági felemelkedés új lehetőségeit tárja fel Észak-Gallia és tíelgica kereskedői számára. Ezek, főleg a verduniek, ragadják magukhoz a közvetítő kereskedelmet, míg Provence, melynek kikötőit nem védi frank hajóhad, kiesik a forgalomból és szinte teljesen bizánci közvetítésre van utalva. Melyek a szállított áruk? Erről Lopez szépen és részletesen ír. Megmagyarázza egyes áruk elmaradását (olaj, bor, papyrus), egyes kereskedőrétegek (szírek, görögök) eltűnését. Nem feledkezik meg a keleti cikkek fogyasztóiról, kiemeli ezek viszonylag kis számát. Mint lehetőséget veti fel a kérdést: vajon a keleti behozatal volumenjét a társadalmi, fogyasztói réteg csekélysége mellett nem befolyásolta-e kedvezőtlenül az arany és ezüst fizetési alap kimerülése? Amit ezzel kapcsolatban mond, így a kincsgyűjtésről is, elég bizonytalan. Véleményem szerint azonban nincs szükség ilyen probléma felvetésére, minthogy a Nyugat nemcsak pénzzel, hanem nagyobbrészt áruval fizetett a Keleten. A külkereskedelmi mérlegben elsősorban áruk állnak szemben árukkal. A Nyugat Lopez számításai szerint (116—120. 1.) mind szellemi, mind anyagi műveltség dolgában messze elmaradt a bizánci és az arab Kelettől. Városai nagyságukat és a lakosság számát tekintve falvak Kelet városai mellett. Talán igaza van, de ez csak az urbanitas fejletlenségét bizonyítja, s korántsem iparának alacsonyságát. Az általa felsorolt kiviteli áruk sorában a nyersanyag (épületfa, vas, ón, réz, szurok, prém, főleg azonban rabszolga !) mellett iparcikkeket is találunk : kardokat és textilkészítményeket, pl. vásznat. Tanulmányának kétségtelenül legelhanyagoltabb része : a pénz, a bankszervezet, a céhkérdés. Elkerüli — nyilván, mint fogas kérdést -— az arab pénz európai forgalmának problémáját, noha erről éppen eleget írtak,1 0 s hallgat Nagy Károly pénz- < reformjáról is, pedig ezt Pirenne lényeges kérdésnek tartja. Elég részletességgel tárgyalja viszont a külkereskedelem szervezési formáit (funduq, portus, mitata) s joggal hangsúlyozza a bizánci befolyás fontosságát nyugaton e téren is. Véleményem szerint az antik szervezet továbbéléséről van szó, hiszen a római birodalom ismerte már a határsávban kijelölt vásárhelyek rendszerét. Külön probléma Konstantinápoly, mely been- < gedte a városba az idegen kereskedőket. De erről Lopez nem szól. Az uzsora és a kereskedelem megítélésében érvényesült az újabb fejlődés. Lopez szemléletesen állítja szembe az arab, bizánci és a nyugati felfogást. Ami a nyugatit illeti, ügyelni kell a különbségekre, pedig Lopez enged az általánosításoknak. Már e korai időkben a nag,, kereskedelem nemeshez méltó foglalkozás Itábában, Angliában és a viking-világban. Kár, hogy Lopez csak pár szóra érdemesítette a tengeri kereskedelem és a bankügylet formáinak keleti eredet-kérdését. A nyugati jog és szervezet alapja a bizánci és az arab, miként azt már 10 Főleg S. Bolin: Muhammed, Karl den Store och Burik. Scandia, 12. évf. 1939, 181—222.1. (angol kivonata megjelent The Scandinavian Economic History Review I, 1953, 5—39,1.) és M. Lombard, több tanulmánya 1947— 1953 közt az arab pénz nyugat-európai uralmáról. Ld. a kérdés irodalmát és alapos tárgyalását Frangois-J BimylY a-t-il einprise musul nane sur l'économie des états européens du VlII« au Xe siécle? Schweizerische Zeit-, schritt für Geschichte, 5. 1955, 31—81. 1.
