Századok – 1957

Tanulmányok - Nemes Dezső: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a magyar forradalmi erők fejlődése 1917–1919-ben 8

A NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM ÉS A MAGYAR FORRADAEMI ERŐK 29 A Nemzeti Tanács kormánya is tisztában volt Lenin ós Szverdlov táv­iratának jelentőségével. Ezért úgy döntött, hogy eltitkolja a táviratot, ami 10—12 napra sikerült is. A forradalmi szocialisták azonban tudomást szereztek a távirat megérkezéséről, s tudatták a néppel. November 16-án, a köztársaság kikiáltása alkalmával rendezett tömeg­gyűlés és népmulatság idején repülőgép jelent meg a város felett, s a forradalmi szocialisták által aláírt röpcédulákat szórt. A forradalmi szocialisták e röp­lapokon közölték a Moszkvából küldött távirat megérkezését. A röpirat a távirat tartalmáról az alábbiakat közölte : Ez a távirat „figyelmezteti. .. a felszabadult népeket, hogy a forradalminak mutatkozó burzsoázia által ne engedjék magukat félrevezetni, mert a forradalom csak akkor mondható eredményesnek, ha a dolgozó nép uralmával végződik. Ezt a népnek küldött üzenetet a titkos diplomáciát eltörlő „népkormány" mindezideig titokban tartja. Követeljük, hogy azonnal és szó szerint közöljék a távirat szövegét! Elég a titkos mesterkedésekből ! Magunk akarjuk intézni sorsunkat ! Szoci­alista Köztársaságot akarunk !"' A forradalmi szocialisták röplapja óriási érdeklődést keltett és leleple­zéssel fenyegette a liberális-szociáldemokrata koalíciót, amely a monarchisták­tól átvett bársonyszékekben még meg sem melegedett. November 18-án a budapesti munkástanács követelte a kormánytól, s egyszersmind a szociál demokrata miniszterektől is, hogy válaszoljanak a forradalmi szocialistáknak a moszkvai távirat megérkezésével kapcsolatos közlésére. A kormány kénytelen volt beismerni a dolgot, és azzal , mentegetőzött", hogy „az utóbbi napok nagy elfoglaltsága és izgalmai miatt elkerülte figyelmét, hogy a távirat eddig tisztázatlan mulasztásból még mindig nincs nyilvánosságra hozva. A budapesti munkástanács bejelentése után vizsgálatot rendelt el és utasítást adott a táv- *' irat közzétételére."1 8 Közölni kellett tehát a táviratot, mivel úgysem lehetett volna tovább titokban tartani. November 20-án a „Népszava", a szociáldemokrata párt lapja közölte a táviratot. S bármennyire igyekeztek a liberálisok és a jobboldali szociáldemok­raták különféle ügyeskedéssel félrevezetni a dolgozókat, Lenin és Szverdlov távirata nagy benyomást keltett, s ami akkor a legfontosabb volt, világos forradalmi útbaigazítást adott a proletárforradalom fejlődő erőinek. Lenin és Szverdlov távirata közzétételének napján eldőlt az a kérdés is, hogy alakítsanak-e önálló kommunista pártot vagy pedig a szociáldemokrata párton belül folytatva és fejlesztve a forradalmi munkát, ezt a pártot igyekez­zenek átterelni a polgári demokrácia vágányáról a proletárforradalom vágá­nyára. November 20-án Budapesten megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja! A KMP megalakításakor vezető szerepet játszottak a proletárforradalom­nak azok a harcosai, akik Oroszországból tértek haza, s kijárták a bolsevizmus forradalmi iskoláját. November első felében Oroszországból hazatért az Orosz­országban működött magyar kommunista szervezet vezetőinek, a vezető szerv tagjainak többsége élén Kun Bélával. A KMP három forradalmi rétegből alakult meg : . 1. Az Oroszországból hazatért magyar forradalmárok, akik kijárták a bolsevizmus iskoláját, s akik ezért a legfejlettebb vezető kádereket adhatták a magyar szocialista forradalomnak. 18 Népszava 1918. nov. 20. Ld. : A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai V. 345. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents