Századok – 1957
Tanulmányok - Nemes Dezső: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a magyar forradalmi erők fejlődése 1917–1919-ben 8
A NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORK A DALOM ÉS A MAGYAR FORRADALMI ERŐK t> Az Októberi Forradalom mikor a földesúri földeket átadta a parasztoknak, ugyanakkor példát mutatott arra is, hogyan kell forradalmi módon megoldani a földkérdést, hogyan kell végrehajtani az agrár forradalmat. Az Októberi Forradalom példát mutatott a nemzeti kérdés legdemokratikusabb, szocialista megoldásával is, mikor megvalósította a nemzetek egyenjogúságát és önkormányzatát, s fejleszteni és erősíteni kezdte a felszabadult népek testvéri barátságát. Az Októberi Forradalom megmutatta a népeknek az imperialista háborúból való kilépés forradalmi útját. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom idején Magyarországon csak a polgári demokratikus forradalom végigvitele, a Habsburg-monarchia megdöntése, a demokratikus köztársaság megteremtése volt napirenden. De ez a polgári demokratikus forradalom éppen olyan demokratikus feladatokkal függött össze, amilyeneket az Októberi Forradalom oldott meg, mivel a februári polgári demokratikus forradalom megoldatlanul hagyta őket. Ezek a feladatok a következők : 1. Kilépés az imperialista háborúból; 2. földosztás; 3. a nemzeti elnyomás megszüntetése. Az akkori Magyarország antimonarchista forradalmi erői, elsősorban a munkásosztály és a magyar, szlovák, román, délszláv és ukrán nemzetiségű parasztság erői éppen a monarchia megdöntéséért és a demokratikus forradalom másik három említett fő feladatának megoldáséárt vívott harcban gyarapodtak. Ez a magyarázata annak, hogy az Októberi Forradalomnak rendkívül nagy hatása volt Magyarországra. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom óriási lökést adott a forradalmi munkásmozgalomnak, forradalmi tájékozódást nyújtott neki. Az orosz forradalom arra tanított, hogy a forradalom csakis úgy győzhet, a forradalmi feladatok csakis úgy oldhatók meg, ha a forradalmat a munkásosztály vezeti. Azt a tanulságot is le kellett vonni belőle, hogy a munkásosztály csak akkor válhat a nemzet vezető erejévé, ha forradalmi marxista—leninista párt áll az élén. Az Októberi Forradalom megtanította a parasztokat arra, hogy a monarchia gyűlöletes rendszerének megdöntése, a béke és a föld megszerzése csakis a forradalmi munkásosztállyal szövetségben, a munkásosztály forradalmi pártjának vezetésével lehetséges. Az Októberi Forradalom megtanította az értelmiséget, amely kiábrándult a háborús kalandból és a régi monarchista rendből, hogy éppen a forradalmi munkásosztály mutathatja meg a kivezető utat a bekövetkezett és egyre súlyosbodó katasztrofális helyzetből. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom magyarországi hatásának legfontosabb közvetlen következménye az volt, hogy meggyorsult a munkásosztály forradalmi szárnyának politikai és szervezeti fejlődése. Magyarországon — a szakszervezetekben, az üzemekben, a szociáldemokrata párton belül és kívül — széleskörű agitáció bontakozott ki az imperialista háború ellen. Jóllehet a szociáldemokrata párton belül ez az agitáció a békekötés szívós követelésének jellegét öltötte, ezt a követelést nem kapcsolták eléggé össze a háborús kormány és a monarchia megdöntésére irányuló törekvéssel. A szociáldemokrata párt hivatalos vezetősége, mint fentebb már említettük, igyekezett korlátozni a tömegek politikai követeléseit, ezeket a követeléseket leszűkítette az általános titkos választójog követelésére, a béke követelésének pedig olyan jelleget adott, hogy ez, úgymond, kell, de a kormány dolga, hogy a békét elérje. Ez a vezetőség a kormány hozzájárulásával, sőt a kormányjavaslatára elküldte képviselőit 1917 nyarán a stockholmi