Századok – 1957
Tanulmányok - Nemes Dezső: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a magyar forradalmi erők fejlődése 1917–1919-ben 8
10 .NEMES DEZSŐ hivatalosan elismert ellenzék legtekintélyesebb politikai vezérei által képviselt különféle liberális irányzatok ellenére. A néptömegekben növekvő forradalmi erők felsorakoztak a monarchia ellen, a demokratikus köztársaságért és a földesúri földbirtok felosztásáért. Ehhez még hozzájárult az elnyomott nemzeti kisebbségeknek az egyenjogúságért és az önrendelkezési jogért vívott egyre erősödő harca. Gyai'apodtak a forradalmi erők a munkásmozgalmon belül. 1905—1907, 1910—1912 folyamán hatalmas tömegmegmozdulásokra, politikai tömegsztrájkokra került sor. És bár a jobboldali vezetők a munkások forradalmi megmozdulásainak céljait igyekeztek azzal korlátozni, hogy fő követelésként az általános választójog jelszavát adták ki, a munkástömegek a monarchia megdöntésére törekedtek. A munkástömegek elszántsága 1912 májusában abban is megnyilvánult, hogy a politikai tömegsztrájk utcai barikádharccá fejlődött. Igen erősen fellendült az imperialista rablóháború fenyegető és növekvő veszélye elleni harc is. A munkásosztály forradalmi erőinek gyarapodása abban is kifejeződött, hogy Alpárival, Landlerrel az élén kialakult a szociáldemokrácia balszárnya. Alpári és Landler mind élesebben szembefordultak a jobboldali vezetők megalkuvó politikájával, síkraszálltak az önálló szocialista, forradalmi politikáért mind a választójogért vívott harc kérdésében, mind az imperialista háború veszélye elleni harcban, mind pedig más kérdésekben, jóllehet még nem volt világos előttük a forradalmi harc stratégiája és taktikája" Gyarapodtak a forradalmi erők a falusi szegénység körében is, amely a földbirtokosok hatalma ellen, a földosztásért harcolt. A munkások és a parasztok harca visszhangra talált az értelmiség legjobbjainak körében is. A társadalmi válság növekedése közepette taszították az osztrákmagyar uralkodó osztályok az országot az első imperialista háború örvényébe. * A háború időszakában a forradalmi folyamat rendkívül elmélyült. A háború hallatlan, a magyarországi viszonyokhoz mérten mesébeillő profithoz juttatta a hadiszállítókat, elsősorban a legnagyobb részvénytársaságokat, s egy csomó vállalkozót és spekulánst. Ugyanakkor szörnyű veszteségeket és nélkülözést zúdított a népre, az országot katasztrófába, a Monarchiát pedig súlyos válságba sodorta. Lássunk néhány adatot erről. A hadseregbe több mint 3,5 millió embert hívtak be, ezek közül elpusztult 661 000, fogságba esett 734 000.2 Százezrek megsebesültek, tízezrek egész életükre nyomorékká és rokkant koldusokká váltak. A frontra távozott férfiak helyét a gyárakban egyre inkább nők, serdülők és gyermekek foglalták el. Ugyanez történt — még nagyobb mértékben — a falvakban is. 1918-ban a termés már a háború előtti átlagos színvonal 60 százalékát sem érte el. Viszont a földesúri uradalmakban, ahol sok hadifogoly dolgozott, nem volt ilyen csökkenés, s ezért annál nagyobb volt a hanyatlás a parasztgazdaságokban. Különösen erős volt az éhínség a városokban és a legszegényebb falusi néprétegek körében. Rendkívül nyomasztóvá vált az iparcikk-hiány. Visszaesett a hadiipar termelése is, s az ipar egyre inkább dezorganizálódott. 2 Julier Ferenc: 1914—1918. A világháború magvar szemmel. Bpest. 1933. A Magyar Szemle könyvei. VII. 300 1.
