Századok – 1956

TANULMÁNYOK - Eckhart Ferenc: A bécsi udvar jobbágypolitikája 1701—1790-ig 69

94 ECKHATtT FERENC szokás szerint a megyei nemesség hozzájárulásával a főispán nevezi ki. A király­nő ne sértse meg az alkotmányos szokást. A bűnös megyei tisztviselőket a főispán útján megbüntetheti. De egyszersmind maga ajánlotta, hogy az alkot­mány megsértése nélkül hogyan valósíthatja meg a királynő akaratát : írja elő titokban a főispánnak, hogy kiket jelöljön az alispáni állásra. Egyébként kiemelte a kancellária, hogy Zalában a megyei tisztikar az úrbérrendezés kérdésében nagyon rendesen viselkedett, amiről Brunswick királyi biztos tanúskodhatik. Forintost is védelmébe vette a kancellária : régi nemesi családból való jeles ember, aki ellen urbariális ügyekben nem lehet gyanút kelteni. A földesurak érdekeit védte a legfőbb magyar kormányszék, amikor azt fejtegette felterjesztésében, hogy a jobbágyokat nagyon megterhelné két ügyvéd állandó alkalmazása. Ezek csak folyton lázítanák a népet. Az államtanács azonban nem akarta a megyei önkormányzatba való beavatkozás kedvező alkalmát elszalasztani. Hirtelen elrendelt tisztújítással befolyást akartak gyakorolni a többi alispánokra is. ,,Amíg az alispánok kinevezése a nemesség hozzájárulása mellett csupán a főispántól függ, az egész magyar alkotmány olyan belső bajban szenved, amely az elnyomott jobbágy­tól megvonja a jogi segélyt és a királyi gondoskodás aktív befolyását meg­akadályozza. Ezért nem szabad egyetlen alkalmat sem elszalasztani, amely ennek a hibának az orvoslásához valamivel hozzájárulhat."6 1 Az udvar leg­főbb célja : a népszerűség megszerzése a tömegeknél és a nemesi alkotmány szembekerültek tehát egymással. A királynő azonban erőszakos fellépésre mégsem tudta elhatározni magát. A jobbágy ügyvédek alkalmazását elejtette. A tisztújítás, mellett ugyan megmaradt, de Forintost nem függesztette fel, csak felelősségrevonását rendelte el, hogy nem védte meg a jobbágyokat a kegyetlenkedésekkel szemben és főleg azért, hogy hogyan lehetett a megyéjé­ben több földesúrnak a bérlője.6 2 Az Urbárium miatt amúgy is elkeseredett magyar nemesi osztályt az uralkodó mégsem merte nyílt alkotmányellenes lépéssel felingerelni. A földesúri osztály, ahol lehetett, iparkodott az Urbárium végrehajtá­sát megakadályozni, halasztgatni, ahol pedig ez nem sikerült, a végrehajtást a jobbágyok kisajátítására felhasználni és saját földjét a jobbágyok rovására növelni. A Pest megyei urbariális végrehajtásról azt a jelentést küldték Bécsbe, hogy a telkek beosztásánál a szántók és rétek nagy részét, amelyek után contri­butiot kellene fizetni, az urbariális tabellákból kihagyták, és azokat az ura­dalmak részben majorságaikhoz csatolták, részben mint majorsághoz tartozó földet évi szolgáltatás fejében bérbeadták. A közlegelőket a legtöbb helyen rendeltetésük ellenére megnyirbálták, egy részüket jobbágyi telkekben osz­tották ki, más részüket pedig a földesurak egyszerűen elvonták a maguk számára. Kecskeméten és Nagykőrösön a jobbágytelkek és az adóalap meg­rövidítése érdekében nagy területeket az osztályozásból kihagytak és általá-61 Weit wichtiger und schwerer ist der Anstand wegen der Vicegespanne und so lang deren Anstellung bloss von dem Obergespann mit Einwilligung des Adels abhängt, so bleibt die ganze hun garische Verfassung mit einem vitio intrinseco behaftet, welches dem bedrückten Unterthan die rechtliche Hilfe entziehet und den activen Einfluss der königlichen Obsorge verhindert. Es ist also keine Gelegenheit aus Händen zu lassen, welche zu Verminderung dieses Gebrechens etwas beitragen kann. (Binder vélemé­nyéből, melvet mások is osztottak.) А. T. 1769 : 1584. 62 Á.'T. 1769 : 1926.

Next

/
Thumbnails
Contents