Századok – 1956

TANULMÁNYOK - Eckhart Ferenc: A bécsi udvar jobbágypolitikája 1701—1790-ig 69

92 ECKHATtT FERENC maradni, vagy földesurukkal újból szerződni, mint magukat az Urbáriumnak alávetni. így beugrottak abba a csapdába, melyet az uradalmak készítettek nekik és még az urbariális szabályozás megakadályozását is magukra veszik. Különösen Somogy megyei játszik össze a földesurakkal és állandóan talál ürügyet az Urbárium végrehajtásának megakadályozására.5 0 Hogy a megye mennyire kiszolgálta a földesurakat, annak példáját mutatja be Caramelli egy másik jelentése. Alsó-Segesd község panaszt adott be neki : a marczali szolgabíró rendeletére az urasági hajdúk három jobbágyot elfogtak és vasraverve Kaposvárra tömlöcbe szállítottak. Ennek oka pedig­jogtalan robotkövetelés megtagadása volt. Miután ugyanis a jobbágyok két napon egymás után az uradalomnak hat ökörrel szántottak és a rákövetkező héten szénakaszálással kézirobotot teljesítettek, bejelentették, hogy elmennek saját szénájukat gyűjteni, mivel az előző héten teljesített két napos robot folytán egy hetük szabad. „A paraszt — írja az idegen generális — mindenütt magával szemben találja bíráit, akik ellenfeleivel egyetértve csak erőszakot tudnak alkalmazni vele szemben, és ha panaszt hoz elő, sohasem talál a kívánatos méltányosságra, hanem üres szavakkal és homályos határozattal utasítják el."5 1 A tolnai jobbágyok menekülésével kapcsolatban meg ezt a tanulságot vonta le a kirendelt karhatalom parancsnoka: „Ez újabb bizonyítéka annak, hogy mily tudatosan és milyen alig elképzelhető fogásokkal iparkodnak az urbá­riális ügyet egyesült erővel megakadályozni."5 2 Somogyban, miután a megye egyre halasztotta az urbariális rendezés végrehajtását, majd az aratásra, majd a közelgő tisztújításra való hivatkozással, Győry Ferenc királyi biztos az adóösszeírás alapján rendelte azt el. Hozzátette azonban egyszersmind, hogy a földesurak az ebből esetleg rájuk származó kárt rectificatios eljárással, vagyis kiigazítással tehetik jóvá.5 3 A földesúri és hatósági izgatásnak Tolnában az volt az eredménye, hogy a legtöbb paraszt a kincstár nagy kárára földjének jórészét földesurának engedte át. Az izgatás hatása alatt az Urbáriummal szemben olyan ellenszenv volt már kialakulóban, hogy a jobbágyok nem fogadták el az Urbárium nyúj­totta kedvezményeket, hanem több helyen a földesurak eléjük tett szerző­déseihez járultak hozzá. Festetics Pál személyesen tárgyalt ily szerződés megkötése ügyében a parasztokkal.5 4 Ezek a hírek az államtanács tagjaiban nem támasztottak különösebb aggodalmat. Mind ők, mind a királynő meg voltak győződve arról, hogy a királyi biztosoknak végül is sikerülni fog a népet megnyugtatni és az Urbárium eléri célját. „Az Urbárium szabályozása a magyar királyságban lényegében és valóban a legnagyobb azok között a nagy művek között, amelyeket a es. kir. apostoli felség dicsőséges uralkodása idejében alkotott. Az állam és az alattvalók javát mozdítja elő."55 Ilyen hangulat mellett nyugalommal várták a további fejlődést és az államtanács indítványára a királynő csak kéziratot intézett a már kiküldött 60 Á. T. 1767 : 1726. - 1767. júl. 29. 61 Á. T. 1767 : 1840. 62 »Indessen lässt hieraus die weitere Probe ziehen, wie geflissentlich und mit was nur erdenklichen Griffen man sich gleichsam mit vereinbahrten Kräften das TJrbarialgeschäft zu hintertreiben bestrebet.« Á. T. 1767: 1911. 63 Á. T. 1767 : 1880. 54 Caramelli aug. 12. jelentése Pécsről. A. T. 1767 : 1911. 56 Borié túlzott véleménye. Á. T. 1768 : 228.

Next

/
Thumbnails
Contents