Századok – 1956

KRÓNIKA - Történettudományi kandidátusi disszertációk vitái (Makkai László—Szabolcs Ottó) 841

KRÓNIKA 845 felől, másrészről pedig nem tudja eléggé kihasználni azokat a lehetőségeket, melyeket maga a kérdés és a forrásanyag kínál." Ezután Szabó István fontos módszertani kérdést vetett fel. ,,A szerző módszerét röviden a tétel kitűzése és a kitűzött tétel illusztrálása módszerének nevezhetnénk ... A kutató a deduktívan kitűzött tételekhez példatárat kíván szerkeszteni ... A történelem feltárásában ilyen módon csak nehezen és bizonytalanul s végül is igen szegényes eredményekkel lehet előre jutni." A továbbiakban Szabó István sorravette a disszertáció egyes problémáit ós kimutatta, hogy a szerző megállapításai hézagosak ós gyakran nem is konkrétan a Festetich-birtokokra, hanem a Dunántúlra vagy éppen az egész országra vonatkozó adatanyagra támaszkodnak. A kiragadott „példák" helyett statisztikai értékű vizsgálatok kellenek. „Csak ilyen módon ós nem magyarázatok kigondolásával lehetett volna a szerző sok ellentmondásainak útvesztőjében eligazodni : folyik és rohamossá válik a parasztság kisajátítása, mégis gyarapodik a telkes jobbágyok száma, a földesúr minden eszközzel allodizál, mégis nő a jobbágytelek-terület, az úrbérrendezéskor kisajátítja jobbágyai ún. maradványföldjeit is, ezekből azonban jobbágyait elégíti ki. Végül : a szerző szerint a veszprémi püspöknek a keszthelyi Festetich-uradalomnál fejletlenebb majorsági gazdálkodást folytató veszprémi uradalmában a telkes jobbágyság differenciálódása és felbomlása sokkal előrehaladottabb volt, mint a keszthelyi uradalomban, amivel minden magyarázkodás ellenére végül is valósággal megmattolta — szerintem ezt az ezekután is helytálló — alaptételt : az árutermelés nyomában járt a földesúri majorsági gazdálkodás, ennek nyomában a parasztság kisajátítása. Igazságtalan volna azonban, ha a tétel kitűzése és a tétel illusztrálása eleve szűkös lehetőségeket engedő módszerét egészében Szántó Imre rovására írnánk. Ez a módszer az utóbbi időben igen kedveltté lett I nálunk. Nekem viszont meggyőződésem, hogy a magyar történetkutatásnak, hogy előrehaladjon, ki kell fejlődnie e módszer fékező kötöttségeiből s az analízis módszerét jogaihoz kell juttatni. Az illusztráció eszközének is meg lehet a maga hasznos helye, elsősorban népszerűsítő vagy szintétikus munkákban, sőt analitikus tanulmányokban is, > de olyan kérdések megoldásánál, melyek az analízis módszerét követelik, ennek helyét betölteni nem képes az illusztráció — különösen, ha annak is fogyatékos." A másik opponens, Varga Zoltán ugyancsak a módszertani kérdéseket állította bírálata középpontjába. Egyrészt az alapvető problémák aránytalan kezelését kifogásolta (pl. a Festet ich-birtokok árutermeléséről nem ad a szerző kellő tájékoztatást), másrészt a Festetich-család kulturális tevékenységére vonatkozó részeknek (Georgikon, Helikon) a disszertáció fő mondanivalójával való összefüggését nem érezte elég szorosnak. Emellett több elvi következetlenségre és vitatható megállapításra mutatott rá. Az opponensi véleményeken kívül egyetlen hozzászólás hangzott el a vitán. ' Spira Györgyé, aki a disszertáció 1848 — 49-cel foglalkozó részéről megállapította, hogy számos értékes és új eredményt nyújt. A szerző válaszában elismerte, hogy mint kezdő kutatót, nagymértékben befolyásolták az eredeti felhalmozásról szóló korai tanulmányoknak nem annyira erényei, mint inkább hibái : a sematizmus és a dogmatizmus. Nem vonta kétségbe a disszertáció szerkezeti gyöngéire és illusztratív módszerére vonatkozó kifogások jogosságát. Abban az alapvető kérdésben, hogy a Festetich-birtokokon részleges kisajátítás folyt-e, vagy pedig a teljes kisajátításnak a magyarországi sajátos viszonyoknak megfelelő „lassúbb" módszerét alkalmazták. Szabó Istvánnal szemben ragaszkodott az utóbbi állásponthoz. A „lassúbb" módszer ugyanis legfeljebb formájában, nem pedig lényegében tért el a közvetlen ós teljes kisajátítás módszereitől. A zselléresedéssel, ha lassan is, de fokozatosan bekövetkezett a parasztságnak termelőeszközeitől való elválasztása. * A magyarországi eredeti felhalmozás másik területére, a városba visz Gyömre i Sándor disszertációja (Budapest gazdaságtörténete a manufaktúra korszakban). A szerző a főváros XVIII. századi gazdaságtörténetében a legjellemzőbb vonásnak a kereskedőtőke hiányát látja. Ennek oka elsősorban a Habsburg-kormányzat gazdaságpolitikája, melynek az a célja, hogy a keletkező kereskedői tőkék szétporlasztása útján megakadályozza izmos kereskedő osztály kialakulását. A korszak első felében a gyarmati elnyomás a katonai terror és rablás brutális formáiban jelentkezett, s csak 1754-ben vette át ennek szerepét a vámpolitika. A gyarmatosító politika önkéntelen szövetségest nyert a céhrendszerben, mely teljesen megmerevedeve, minden haladás ellensége volt s a patrícius-polgárság uralmával együtt, mely a föld-, illetőleg a telekjáradék forrásának megvédésére és a járadékok fokozására összpontosította minden törekvését, gátjává vált a manufaktúrák létrejöttének. A pest-budai városvezetés iránya így össze 22*