Századok – 1956

KRÓNIKA - Történettudományi kandidátusi disszertációk vitái (Makkai László—Szabolcs Ottó) 841

KRÓNIKA 841 TÖRTÉNETTUDOMÁNYI KANDIDÁTUSI DISSZERTÁCIÓK VITÄI* A tudományos fokozatok új rendszerének bevezetése óta tizenkét történész disszertáns véd ce meg tanulmányát a Tudományos Minősítő Bizottság által rendezett viták során. Tekintve, hogy a disszertációk jelentős része fontos tudományos kérdéseket vetett fel, más részükkel kapcsolatosan a vita során merültek fel igen figyelemre méltó problémák, szükségesnek látszik a vitáknak legalább vázlatos, esak a leglényegesebb pontokat érintő megismertetése a Századok olvasóival. A disszertáció tudományos eredményeiről rövid tájékoztatást is közöltünk bevezetőül ott, ahol ez a vita megértése szempontjából nélkülözhetetlen. * Wittmann Tibor disszertációja (A nemzeti monarchia megteremtéséért vívott harc a cseh—magyar szövetség keretében a terjeszkedő Habsburg-hatalom ellen 1619 — 1620-ban) azt a kérdést vizsgálja, hogy Bethlen Gábornak a nemzeti monarchia megteremtésére irányuló politikáját hogyan befolyásolta a csehekkel való együttműködése. A szerző kifejti, hogy az adott korszakban, mikor a világpiac kitágulása folytán az európai társadalmi fejlődés nyugati és keleti irányainak szétválása befejeződött, egyúttal azonban az egyes európai országok között a gazdasági és politikai kapcsolatok szorosabbá váltak, az európai politikát meghatározó Habsburg —holland ellentét fegyveres kirobbanása elkerülhetetlenül az összecsapásig élezte ki az osztrák Habsburgok országaiban az uralkodó ós a rendek szembenállását is. A világpiac kitágulása által ösztönzött árugazdálkodás Kelet-Európában a feudális birtokosokat erősítette, akik megnövekedett hatalmukat egyrészt a parasztságnak a „második jobbágyság" igájába hajtására, másrészt a központi hatalom ellenében a rendi kiváltságok alátámasztására és kiterjesztésére használták fel. A Habsburgok és a cseh —morva — magyar rendek összeütközésében a centralizáció és a feudális anarchia harca mellett az idegen uralom és a nemzeti függetlenség erői is mérkőztek. A szerző a kelet-európai népekre egyaránt végzetesnek tartja a Habsburgok idegen uralmi centralizációját és a nemzeti függetlenségnek a lengyel típusú „nemesi köztársaság" formájában való megvalósulását, véleménye szerint mindkettővel szemben a centralizált nemzeti monarchia képviseli a haladást. Bethlen centralizált nemzeti monarchiát akart létrehozni Magyarországon, melynek egy hasonló cseh állam lett volna a megfelelő nemzetközi partnere. A nemzeti centralizáció jegyében létrejövő cseh —magyar szövetség biztosíthatta volna a két nép függetlenségét mind a Habsburgokkal, mind a törökkel szemben. A Habsburgoktól függetlenülö cseh államban azonban a rendek túlsúlya érvényesült s így a cseh—magyar szövetség a magyar rendiség erejét növelte Bethlen centralizációs törekvéseinek rovására, ami végül is a cseh felkelés bukására és Bethlen terveinek félsikerére vezetett. Ennek az eredeti és logikusan felépített koncepciónak alapvető gyöngéjét Perényi József, mint opponens, a török veszély alábecsülésóben látja. Az az egyértelműen pozitív értékelés, melyet a szerző Bethlen függetlenségi politikájáról ad, csak akkor volna szerinte jogosult, hogyha Bethlen politikai koncepciója a Habsburg-uralom lerázása mellett a kor másik nagy kérdésének, a török kiűzésének reális távlatait is magában foglalná. A magyar nemzeti monarchia megteremtése kihívta volna a török támadást, ennek pedig csak nemzetközi összefogás állhatott volna ellen. A Habsburgokon kívül viszont komoly törökellenes erő nem létezett ; a kelet-európai népek uralkodó osztályai— beleértve a csehekét is — nem voltak hajlandók áldozatot vállalni. A cseh—magyar államszövetség tehát, ha meg is valósul, aligha lett volna képes két ellenséges nagyhatalom közt megmaradni. Különösen kérdésessé válik Bethlen politikájának realitása a cseh szövetség meghiúsulása után. A disszertáció nem válaszol arra a magától értetődő kérdésre, hogy mit állított Bethlen a cseh szövetség helyébe. A szerző ezeket a nehézségeket úgy igyekezett elkerülni, hogy a törököt hanyatló hatalomnak, a Habsburgoknál kevésbé veszélyes ellenségnek tünteti fel, mely Bethlen politikáját kezes bárányként szolgálja ki. Ez a beállítás azonban nem felel meg a valóságnak. A valóság az, hogy a török még mindig elég erős volt ahhoz, hogy Bethlen függetlenségi politikájának korlátot 1 vessen, s ezt a szerző nem veszi tekintetbe. * Az alább ismertetett disszertációs vitákon kiviil lásd még: Szabad György „A tata-gesztesi Esterházy uradalom áttérése a robotrendszerről a tőkésgazdálkodásra" c. disszertációja vitájának ismertetését a Századok 1954. évi 3. számában, valamint Barta István ,,C ányi László, a szabadságharc kormánybiztosa" és Arató Endre „A nemzetiségi kérdés története Magyarorszígon 1790—1848" c. tanulmányok vitáját az MTA Történettudományi Intézetének Értesítője 1956. évi 1—2. számában.