Századok – 1956

SZEMLE - Komonyi Lászlóné: „A Dóró lárma" (Ism. Szendrey István) 827

SZEMLIi 827 KOMONYI LÁSZLÓN Ë : „A DÓRÓ LÄRMA" (Felkelés Hajdúszoboszlón. 1822—1824) (Debrecen, 1954. 47 1.) Komonyi Lászlóné munkája a Hajdú-Bihar Megyei Tanács által hirdetett helytörténeti pályázat első díját nyerte el. A dolgozat első fejezete az eddig megjelent tudományos feldolgozások nyomán rövid összefoglalását adja a hajdúság történetének a letelepítésig. A második fejezet a XIX. századig vizsgálja a hajdúvárosok fejlődésének történetét. Helyesen mutat rá a szerző a hajdúság kialakulására, majd e nincstelen, forrongó, koborló tömeg letelepítésének történelmi jelentőségére. Világosan tűnik ki dolgozatából az a tény, hogy a XVII. században, azaz a letelepítés idején minden hajdú azonos kiváltságot élvezett a közösségen belül, de idővel ez az egyenlőség egyre inkább megszűnt. A XVIII. században már igen erősen érezhető a hajdúság egységes társadalmának felbomlása. Kialakul a hajdúvárosokban is a vagyonosabbak szűk felső rétege s egyre szaporodik a nincstelen, jogfosztott alsó réteg, a hajdúzseHérség. A „lecsúszott" hajdúzsellérek nehezen nyugodtak bele sorsuk ilyen alakulásába. Látják a gazdagok visszaéléseit, akik vagyont, jogot egyaránt magukhoz ragadnak, ugyanakkor nekik már joguk egyáltalán nincs s vagyonuk is sokszor igen csekély, holott még szüleik ugyanolyan szerepet játszottak a hajdú közösségben, mint bárki más. Ez a társadalmi differenciálódás az okozója annak a mozgalomnak, amelyről a szerző munkája harmadik fejezetében ír. Kitűnik a dolgozatból, hogy a XVIII — XIX. század fordulóján minden hajdúvárosban azonos problémák adódtak, s a felkelés gazdasági, társadalmi alapja mindenikben adva volt. De Szoboszló kivételével — legalábbis e munkából úgy látszik — a nincstelen hajdúk mozgolódása mindenütt a mélyben lappangó, kibontakozáshoz nem jutó forrongás volt csupán. Szoboszlón azonban már 1821-től nyomon lehet követni az elégedetlenek szervezkedését. A vezető Dóró István, akinek igen jelentős segítséget nyújt Szalai Mihály volt róm. kat. kántor, a mozgalom ideológusa. A lázongók összejöveteleket tartanak Dóró lakásán. 1823-ban a „Hajdú Társaság jussai" nevét adják csoportjuknak s még ebben az esztendőben sor kerül első nyílt lázadásukra a kishaszon vételek jogtalan bérbeadása miatt, s két foglyot kiszabadítanak a városháza tömlöcóből. A városháza megtámadása 1824-ben több ízben megismétlődött s ekkor királyi biztos szállt ki az ügy kivizsgálása érdekében, aki letartóztatja Dórót. Debrecenbe akarják szállítani, de az összegyűlt elégedetlen tömeg ezt megakadályozza. A lázadás ugyanebben az esztendőben a hajdú-tisztújítás alkalmával éri el csúcspontját. 1824. november 20-án a lázadók egyetlen jelöltöt sem fogadnak el, viszont ők maguk állítanak vezetőket a közösség élére. A mozgalom az egész várost magával ragadta. Végülis 1825. január 11-én „2 osztály lovas ós 1 század gyalogos katonaság verte le a felkelést". A megtorlás igen súlyos volt, bár a legnagyobb büntetés sem volt több négy évi börtönnél és negyedévenként 25 pálcaütósnél, viszont a király hat esztendő múltán — 1831-ben — mondotta ki az ítéletet s így még a vezetők is kétszer akkora büntetést szenvedtek el, mint amennyit az ítélet rájuk rótt. Idézi a munka az 1824. november 30-án kelt királyi rendelet főbb pontjait, amelyekből kiderül, hogy a hajdúk kiváltságait a király ekkor lényegében mgesziintette. Ezután még azt próbálja magyarázni, hogy más hajdúvárosokban miért nem robbant, illetőleg robbanhatott ki felkelés. A munka megjelenése igen jelentős abból a szempontból, hogy ráirányítja a figyelmet a helytörténetkutatás lehetőségére és szükségességére. Azonban feltétlenül fel kell vetni azokat a legszembetűnőbb fogyatékosságokat, amelyek semmiképpen nem következhettek volna be, ha a szerző állandó és alapos támogatást kap pályamunkája megírásához. A dolgozat tárgyát tekintve Komonyiné aránytalanul többet foglalkozik a hajdúk történetével, mint magával a kérdéssel. A „lárma" tárgyalása pedig szinte kizárólag a Dóró-per iratanyagának hézagos feltárását, feldolgozását jelenti. így nem csodálkozhatunk azon, hogy nem találjuk meg a könyvben a forrongás méltó feldolgozását. A téma sokkal szélesebb alapokon nyugvó kutatást és feldolgozást igényelt és érdemelt volna. Mert pl. a lázadók jogfosztottságáról a feldolgozott anyagból is értesülünk, sérelmeikről is nagy vonalakban, de még csak nem is sejtjük, hogy milyen vagyoni helyzetük volt az érintett személyeknek. Már pedig ezt feltétlenül tudnunk kell, mert a hajdúság osztályharcát enélkül nem tudjuk helyesen bemutatni. Erre a hiányosságra ugyan rámutat a szerző (28. 1.), de magyarázata semmiképpen sem elégíti ki az igényesebb olvasót. 21 Századok