Századok – 1956

SZEMLE - Hadtörténelmi Közlemények (Ism. Heckenast Gusztáv) 817

SZEMLIi 819 Az általános érdekű ós tárgyú írások után számba kell vennie a bírálónak a tanulmány-rovat nagyrészót igénybe vevő hadtörténeti részlettanulmányokat. Ezeknek száma, amint a jelenkorhoz közeledünk, egyre nő. Az ókori hadtörténet kérdéseivel egyedül Tóth Gyula ,,A Cannae-i csata" (1954 : 2 ) c. írása foglalkozik. Ezzel kapcsolatban jegyzem meg, hogy úgy hiszem nem helyes pusztán az eddigi irodalom alapján, önálló forrástanulmányok és problémafelvetések nélkül tanulmányt írni, illetve íratni, különösen akkor, ha ez elvonja a kutatót saját szakterületének behatóbb művelésétől. A koraközépkori történetet Székely György „Kapcsolatok a keleteurópai népek harcaiban a feudális német hódítók ellen a 11 —14. században" (1954 : 1.) és Gogolák Lajos „Hozzászólás Székely György . . . tanulmányához" (1954 : 2.) c. tanulmányai képviselik. Székely a polgári történetírás bírálata után igen nagy forrásanyag alapján, a burzsoá ferdítésekkel élesen polemizálva ír a kelet-európai népek közös németellenes harcairól. Gogolák hozzászólása, a német keleti terjeszkedés nagynémet ós hitleri irodalmának áttekintése után, a pozitív német — kelet-európai kapcsolatok számbavételét hiányolja. A baráti cseh nép dicsőséges huszita forradalmának katonai történetével foglalkozó két tanulmányt vesz át a Hadtörténelmi Közlemények csehszlovákiai testvérorgánumából, a prágai Hadtörténeti Intézet Historie a vojenství c. folyóiratából (Josef Macek: „A legrégibb huszita hadiszabályzat" HK. 1954 : 2. ós Jan Durdik: „A 15. század elejének haditechnikai problémáihoz" HK. 1955 : 2.). A török hódítók elleni honvédő harcainkat, mint történettudományunk általában, a Hadtörténelmi Közlemények is kissé elhanyagolja. Csak két, e tárgykörbe vágó tanulmány jelent meg két óv alatt, Kiss István gazdag levéltári anyagon épülő munkája „A parasztság ós a főurak 16. századi honvédő harcunkban" (1954 : 3 — 4.) ós liohonyi Gabor részletes, de kevés újat hozó írása, „Zrínyi téli hadjárata 1664-ben" (1954 : 3 — 4.). Itt említem meg Gserne Tibornak „A fegyvernemek kérdése Zrínyi katonai munkáiban" (1954 : 1.) c. igénytelen idézet-összeállítását. Ennél aránytalanul kedvezőbben áll Habsburg-ellenes függetlenségi harcaink tanulmányozása. Nyilvánvaló, hogy ez a problémakör hadtörténeti kutatásunk egyik súlypontja. Ide tartozik, a történelem időrendjében haladva, Nagy László elmélyült forrásgyűjtésen alapuló tanulmánya, „A Bocskai-szabadságharc 1605. évi hadjárata" (1955 : 3 — 4.), Mokkái László „I. Rákóczi György tüzérségének történetéhez" (1954 : 2.) c. cikke a magyar tüzérség Mohács és Majtóny közötti fénykoráról, továbbá — Thököly szabadságharcának sajnálatos mellőzése után — a Rákóczi-szabadságharccal foglalkozó tanulmányok sora. Első számának élén közli a folyóirat Nógrádi Sándomak „A Rákóczi évfordulóra" mondott ünnepi beszédét. A szabadságharc döntő kérdéseinek megoldásához járulnak hozzá Esze Tamás „Rákóczi dunántúli hadjáratának terve 1705-ben" (1954: 1.) c. tanulmánya, amely a nemzeti királyság megvalósításának, illetve Rákóczi királlyá választása elmaradásának kérdését veti fel, Perjés Géza „Esztergom 1706. évi ostromai és az ostromokkal kapcslatos hadműveletek" (1954 : 2.) c. tanulmánya, amely rendkívül határozottan mutat rá Esztergom birtokának stratégiai jelentőségére ós behatóan elemzi a megoldatlan társadalmi problémáknak a hadműveletekre gyakorolt kedvezőtlen hatását, továbbá Markó Árpádnak a Hadtörténelmi Okmánytárban közzétett, alább említendő írásai. Markó Árpád és Tóth Gyula : „A Rákóczi-szabadságharc legfontosabb katonai szabályzatai" c. tanulmánya (1954 : 3 — 4.) összefoglalja a kérdésre vonatkozó irodalom eddigi eredményeit, és kijelöli a kutatás új feladatait. Az eddig említetteknél kisebb jelentőségű, jó részletmunkák Gottreich László „A bihari nép harca 1703—1704-ben" (1955:3 — 4.), lelkiismeretes társadalomtörténeti megalapozással, és Tóth Gyula „A Dunántúl felszabadítása 1705-ben" (1955 : 3 — 4.), sajnos, a benne felvetett kérdésekhez mérve aránytalanul kicsiny terjedelemben. A XVII. századi egyetemes hadtörténeti irodalmat 2 fordítás képviseli, Suljakovszkij: „A belorussz nép részvétele az 1648. évi felszabadító háborúban" (1954 : 3 — 4.), és Rocholl: „Az állandó hadsereg, mint a feudális reakció támasza" (1954 : 3 — 4.). A magyar katonáknak a Habsburg-hadseregben vívott hősi harcairól emlékezik meg ezredtörtónetek szétszórt adatainak összegyűjtésével Berkó István tanulmánya, „Magyarok az 1813—15. évi felszabadító háborúkban" (1954:3 — 4.). Lényegeset és újat mondanak nemzeti történetünk legjobban feltárt területéről is az 1848 — 49-iki szabadságharc egyes kérdéseivel foglalkozó tanulmányok. A nép történelemalkotó szerepének konkrét bemutatása jellemzi Urbán Aladár „Honvódtoborzás a Tiszántúlon 1848 nyarán" (1955 : 3 — 4.) c. tanulmányát, amely a 10. és a 3. honvédzászlóalj felállításának történetét és e zászlóaljak szociális összetételét vizsgálja, valamint