Századok – 1956

SZEMLE - Hadtörténelmi Közlemények (Ism. Heckenast Gusztáv) 817

820 SZEMLE Varga János „Népfelkelő és gerillaharcok Jellasics ellen 1848 őszén" c. kandidátusi értekezésének vitáját, amely ugyancsak az 1955. évi 3 — 4. számban jelent meg. Barta István „Az 1849. január 2-i haditanács és a főváros kiürítése" (1955 : 2.) c. tanulmánya a forráskritika példamutató alkalmazásával bizonyítja be, hogy Görgey javasolta ós fogadtatta el a feldunai hadtest diversiójának tervét. A szabadságharc egyik legkiemelkedőbb hadvezéréről ír Nagy Kálmán „Damjanich, a forradalmi hadvezér" (1954 : 3 — 4.) c. cikkében. A historiográfia még mindig nagyon elhanyagolt műfajába tartozik Borús József disszertáció-részlete, „1849 hadtörténeti irodalmának néhány kérdése" (1955 :3 —4.). A szabadságharc utáni magyar hadtörténet feldolgozását tűzte ki célul maga elé Hartai Ernő, s e munkájából közöl részletet „Az 1859. évi olasz —osztrák háború és az olaszországi magyar légió" (1954 : 3 — 4.) címen. A magyar hadtörténeti kutatás második súlypontja a Magyar Tanácsköztársaság, az 1919-es Vörös Hadsereg történetének feldolgozása. Ezen a téren a Hadtörténelmi Közlemények szerzőgárdája sokat tett, gazdag tényanyagot közölt tanulmányaiban, s bátran felvetette a hadműveletek értékelésének több kérdését. A feldolgozások megjelenésének időrendjében Komis Pál tanulmánya az első, ,,A Magyar Vörös Hadsereg felvidéki hadműveleteinek néhány kérdése" (1954 : 1.). Kornis meghatározza a felvidéki hadművelet helyét a Vörös Hadsereg stratégiai tervében, kifejti a kassai támadási irány előnyeit, helyteleníti a kisalföldi támadási irányt és bebizonyítja, hogy a felvidéki hadműveletnek nem volt célja a Szovjet Vörös Hadsereggel való kapcsolat megteremtése. Kornis egyik megállapításával száll vitába Dömötör Gergely „A Magyar Vörös Hadsereg kisalföldi támadásának kérdéséhez" (1954 : 2.) c. cikkében. Balázs József „Salgótarján 1919" (1954:3 — 4.) c. tanulmánya gazdag forrásanyag alapján dolgozza fel a Vörös Hadsereg északi arcvonalának katonai eseményeit 1919 májusában Salgótarján térségében. A Csehszlovák Köztársaság megalakulásával és a túrócszentmártoni Szlovák Nemzeti Tanáccsal kapcsolatos álláspontja sajnos még nem küzdötte le az irredenta történetszemlélet bizonyos elemeit. Aligha lehet kétségbevonni, hógy „Szlovákiának Csehországhoz való csatlakozása valóban a népek önrendelkezésének elve alapján, a szlovák nép, a szlovák dolgozók meghallgatásával és beleegyezésével történt volna" (292.1.), mint ahogy Balázs teszi. A Vörös Hadsereg szervezeti kérdéseivel foglalkozik Dömötör Gergely „A fegyvernemek szerepe a Magyar Tanácsköztársaság honvédő háborújában" (1954 : 3 — 4.) c. összefoglalása és Derkovics Jenő : „A magyar Vörös Hadsereg gyári munkásezredeinek szervezése" (1955 : 3 — 4.) c. gazdag anyagot feltáró tanulmánya. Matuz József rövid cikke „A Vörös Hadsereg és a dolgozó nép" (1955 : 3 — 4.) szoros kapcsolatára és együttműködésére hoz adalékokat. A Voproszi Isztoriiból fordításban közli végül A. V. Fjodorov : „Orosz katonák részvétele a Magyar Tanácsköztársaság védelmében" (1955: 3 — 4.) c., kizárólag magyar levéltári és sajtóanyag alapján készült cikkét. A két világháború közötti időszakkal két tanulmány foglalkozik, Gvetajev : ,, M. V. Frunze katonai-elméleti munkássága a polgárháború után" c. cikkének fordítása (1954 : 2.) és Sziklai Sándor tanulmánya „Magyarok a spanyol nép szabadságharcában" (1955 : 1.). A magyar hadtörténeti kutatás harmadik súlypontja hazánk felszabadításának története. A Szovjetunió Nagy Honvédő Háborújával ós Magyarország felszabadításával 15 tanulmány foglalkozik, ezek közül 5 fordítás és 10 eredeti. Számszerűen tehát ez a terület áll legjobban hadtörténetírásunkban. Sajnos a nagy memiyiség nem jelent egyúttal kiváló minőséget is. A szovjet fordítások : Korotkov ,,A Szovjet Hadsereg kiemelkedő hadműveletei a Nagy Honvédő Háborúban" (1954 : 1.) 19 oldalon, Amitrov: „A német fasiszta hadsereg déli szárnyának szétzúzása 1944 őszén és 44/45 telén" (1955 : 1.) ugyancsak 19 oldalon, Kazarinov: „A német-fasiszta csapatok szétzúzása Magyarországon" (1955 : 1.) 4 (!) oldalon, már terjedelmüknél fogva sem alkalmasak a Magyarország felszabadításával foglalkozó magyar hadtörténeti kutatás megalapozására. Feltétlenül hibája a szerkesztésnek, hogy nem egyes konkrét részletkérdéseket feldolgozó szovjet tanulmányokat fordíttatott le. A román ill. a bolgár hadsereg harcaira hazánk felszabadításáért két fordítás hoz értékes anyagot : Nifu: ,, A' román csapatok részvétele a fasizmus elleni háborúban" (1955 : 1.)* és Ruszcsev — Janacskov : „A Drávamenti harcok" (1955 : 1.). * Szóvá kell tenni а helynevek írásmódjával kapcsolatos következetlenségeket és hibákat, amelyek sajnos legnagyobb mértékben a felszabadító harcok történetével foglalkozó tanulmányokban fordulnak elő. Egyformán jogosult — véleményem szerint — a történelmi Magyarország helységneveinek mind régi magyar, mind mai szlovák, kárpátukrán, román stb. formája. Helytelen azonban ezen a téren is a következetlenség, megengedhctetlenek a helyesírási hibák (Sahy h. Salii, Banská Bystrica h. Banska Bisztrica stb.), a szlovák helynév román helyesírása (Roznava h. Rojniava) stb. A fordítás és szerkesztés nemtörődömségére azonban a következő megfejtések (!) teszik fel a koronát : Boemia (Morvaország), Nem. Brod (Vágujhely), ez utóbbi ráadásul állítólag 100 km-re Prágától nyugatra (70. ill. 69.1.).